Eörsi Anna

Fuit enim Maria liber

Megjegyzések az író gyermek és a tintát kiöntő ördög ikonográfiájához

            A budapesti Szépművészeti Múzeum vesztfáliai mesternek tulajdonított Tintatartós Madonnáját (ltsz. 123.) szemeltem ki arra, hogy általa a proszemináriumon szakmánk know how-ját bemutassam. A típustörténet és főleg az ikonográfia tárgyalása arra késztetett, hogy újragondoljam az író gyermek és a tintatartós Madonna ábrázolásának történetét. Kiderült számomra, hogy a téma eddigi feldolgozásai nem adnak megnyugtató választ az ikonográfiai típus eredetét és jelentését illetően. Az alábbiakban megkísérlek válaszolni ezekre a kérdésekre, és a Szépművészeti Múzeum táblaképét megpróbálom elhelyezni a téma ábrázolásának történetében.

Kutatástörténet

            Backnak egy felsőrajnai népdal jut eszébe a mainzi Korbgasse Madonna „író vagy festő” gyermeke láttán.[1]

            Herbert von Einem - Botticelli Magnificat-Madonnájára hivatkozva - azt gondolja, hogy az északi példák esetében is Mária dicsőítéséről szól az író gyermek ábrázolása.[2]

            Thomas és Feigel szerint a mainzi Szent Vér konfraternitástól indult ki az író gyermek  tisztelete; a szerzők az írásban Jézus bölcsességének, eljövendő szenvedései előrelátásának bizonyítékát látják.[3]

            A témát szisztematikusan először feldolgozó Parkhurst misztikus dominikánus szövegekben keresi az ikonográfiai típust inspiráló forrást.[4]

            Squilbeck Mária közbenjáró szerepét hangsúlyozza; a tintatartós Madonna a közbenjárása révén megváltottak listáját diktálja gyermekének. A szerző csatlakozik az általa is csak hivatkozásból ismert  P.Kronenburghoz, aki szerint Szent Pál Kolossebelieknek 2.14 interpretációjáról van szó („...eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást...odaszegezvén azt a keresztfára.”).  Squilbeck azt is megjegyzi, hogy a tintásüveget tartó Madonnák gyakran a szeplőtelen szűz szimbólumaival vannak ellátva: az eredendő bűntől mentes Mária segíti az emberiséget a megváltáshoz.[5]

            Panofsky a „Bruxelles-i hóráskönyv” un. első dedikációs jelenetéről azt írja, hogy festője humanizálta az Istenanya mint a „bölcsesség trónja” (sedes sapientae) régi  fogalmát. A típus későbbi példái őszerinte a gyermekét tanító Madonna ábrázolásaival érintkeznek.[6]

            Réau is a gyermekét írni tanító Máriát nevezi tintatartós Madonnának.[7]

            Vetter arra figyelmeztet, hogy a kutatók túl sokat foglalkoznak az esetleges irodalmi forrásokkal, miközben a formai aspektusokat elhanyagolják. Szerinte a Korbgasse Madonnán a hosszú írásszalag „az Ige láthatóvátételét szolgálja. Kézenfekvő János evangéliumának kezdetére gondolni: az et verbum caro factum est van itt „lefordítva” a középkori művészet nyelvére: ahogy a pergamen jelenvalóvá teszi az igét, úgy ad a Logosznak alakot Mária.”[8]

            Beeh Clairvaux-i Szent Bernátot tartja a képtípus szellemi atyjának. Feigelhez csatlakozva ő is az eljövendő szenvedésekre és a megváltásra való utalást lát a - szerinte vérrel - író gyermek motívumában..[9]

            Ringbom - Vetterhez hasonlóan, de tőle függetlenül - azt gondolja, hogy nem feltétlenül irodalmi forrás hatására alakult ki a képtípus. Őszerinte az író gyermek a bizánci Hodegetria kegykép átalakítása révén jött létre. A Krisztus bal kezében levő, eredetileg a Logoszt szimbolizáló tekercset a trecento festői kezdik kinyitni. .”Az "Iró Krisztus gyermek Madonnája" egyik lehetséges változata azoknak a Madonnáknak, ahol Krisztus könyvet tart a kezében".[10]

            Miner a baltimore-i tondo kapcsán annyit jegyez meg, hogy az író gyermek néha a felnőtt tanító Krisztus prefigurációjának tűnik, máskor  - azáltal, hogy a néző nevét beírja az Élet könyvébe - a közbenjárás szimbólumának.[11]

            Gorissen Ringbomhoz csatlakozik: szerinte is Hodegetria kiindulópontú ez az ikonográfiai típus, és a donátor és az Isten személyessé váló kapcsolatát illusztrálja.[12]

            Verdier szerint az írás motívuma a tournai-i álló Madonna szobrokon jelenik meg először, 1375 körül: ekkor Jézus könyvbe ír. Később, az ezredforduló táján, Mainzban írásszalag helyettesíti a könyvet, végül a franko-flamand miniátorok az ülő Madonna gyermekkel ábrázolásokat bővítették az írás, illetve a tintatartó motívumával. Verdier a baltimore-i tondo leghangsúlyosabb mozzanatának a compassio Máriájának közbenjárását tartja.[13]

            Urbach Zsuzsa a budapesti Szépművészeti Múzeum képe kapcsán Mária írástudókat, költőket, írókat védelmező szerepét emeli ki. „Az író gyermek pedig a tanító Krisztus előképe.”[14]

            Belting az Andachtsbild képszereplői és megrendelői között létrejövő személyes dialógus kontextusában értelmezi az író gyermek, illetve a tintatartós Madonna típusát.[15]

             Mindebben nagyon sok az igazság. Azonban két problémát látok. Aki átfogóan tárgyalja a témát, az konkrét irodalmi forrás után kutat, márpedig - e tekintetben Ringbommal értek egyet - több, mint valószínű, hogy ilyen nem létezett. Mások egy-egy műből kiindulva próbálnak magyarázatot adni a képtípus egészére, azonban ami érvényes az egyik esetben, az nem biztos, hogy megállja a helyét a másikban.

 Ha mégis van valami közös eszme a sokféle író gyermek és tintatartós Madonna ábrázolás hátterében, azt véleményem szerint arrafelé kell keresni, amerre Vetter tette a Korbgasse Madonna esetében.

Pellis virginea (szűzi pergamen)

            A görög logosz szó eredetileg a könyvet, vagy a könyvtekercset magát jelentette.[16] János 1.1 óta (In principio erat Verbum...) a tekercs a Logosznak, az Igének a szimbóluma - ilyenként tartja kezében a gyermek Jézus több bizánci Madonna-típusban.  Ringbom és Gorissen tételében - miszerint az író gyermek ikonográfiájának köze van a bizánci Madonnák Jézus által tartott tekercséhez - van igazság, de nem úgy, ahogy ők gondolták. Mint még szó lesz róla, a trecentoban a gyermek által tartott, feliratot tartalmazó tekercs proleptikus motívum: a felnőtt Megváltóra utal. Ezzel szemben a ténylegesen író gyermek ábrázolása az inkarnációval kapcsolatos.

            Már a bizánci és italobizánci Madonnák esetében is előfordul,  hogy nem a Logosznak, hanem Mária testének szimbóluma a tekercs - végülis ez az, ami az igét tartalmazza. Szíriai Efraim (+373) Máriát lepecsételt írásnak nevezi - titkait egyetlen halandó sem tudja megfejteni. [17] A misztikus költészet Máriát „Krisztus élő könyveként” dícséri, amit a „szellem pecsételt le” ; „lepecsételt könyvként, aminek írását csak a pecséttartó maga ismeri”, ő a „szövegtekercs, akibe a Logosz írás nélkül nyomódott bele” stb.[18]  „Ott, (a Sinai hegyen) Isten szavát kőtáblákra véste a Szellem, ez az isteni ujj; itt, a Szentlélektől és Mária véréből az Ige maga inkarnálódott, és adta magát nekünk a leghatásosabb üdvözítőként” - mondja Damaszkuszi Szent János (+754) egy Mária születésére írt homíliájában.[19] Mindennek megfelelően a bizánci és italobizánci Madonna gyermekkel ábrázolásokon az írástekercs  piros színe Mária vérére utal.[20] A Pelagóniai Istenanya egy XII.századi ikonján Jézus a vörös tekercset - „mint valami frissen szerzett tulajdont”-írja Belting - háta mögött tartja. [21] Az üdvtörténet egészét átfogó Kükkoszi Istenanya ikonján (1080-1130, Sinai, Szent Katalin kolostor) az ábrázolás központi motívumaként adja át Mária az (itt testszínű) tekercset gyermekének.[22]

            Azt gondolom, hogy ezekben a Mária testét szimbolizáló tekercsekben, és a vonatkozó szövegekben kell keresnünk az író gyermeket ábrázoló képek előzményeit.

Számos bibliai hely adott alkalmat Máriának tekerccsel vagy könyvvel való azonosítására (Ézsaiás 8.1 liber grandis; Ézsaiás 29.11 liber obsignatus; Ezékiel 2.8 liber involutus, Máté 1.1 liber generationis Apokalipszis 5.1 liber signatus stb.).[23] Szalamiszi Epifániusz (+403)  Ézsaiás 8.1  nagy tábláját úgy értelmezi, mint a Szűz szeplőtelen ölét, amire Isten maga írt rá.[24]  Szent Jeromos (+419/20) szerint is Ézsaiás 8.1 voltaképp a szűzi foganás képszerű megfogalmazása; a Máriától született Istenfiú van közönséges betükkel a táblára írva.[25]  Sarugi Jakab (+521) így ír: „Mária úgy jelent meg nekünk, mint lepecsételt levél, melyben a Fiú titkai és mélységei rejtőznek. Szent testét tiszta lapként átnyújtotta, és az Ige erre, testileg, ráírta saját magát. A Fiú az Ige, és ő ( Mária)... a levél, kiáltal az egész világnak megbocsáttatott.”[26]  Krétai András püspök (+740) az Ézsaiás 29.11-ben említett bepecsételtetett írást olyan kódexként értelmezi, ami teljesen új titkot rejt magában. Az isteni Ige, „emberi fajta  vesszővel” , beíratott ebbe a kódexbe, Máriába.[27]

Petrus Cellensis (+1183), a XII.századi bencés mozgalom egyik fő képviselője, Máriát olyan könyvnek nevezi, aminek külső oldalára alázatossága, belsejére pedig szűzessége van ráírva.[28] A Mária-könyv az „első ember pergamenjéből” készült, azaz az eredendő bűntől piszkos és durva bőrből. Ezt a bőrt az erények tisztították meg és készítették elő a "láthatatlan írnok" számára; a bátorság és az erő eltüntették róla a bűn következtében kinőtt szőrzetet, a  fegyelem és a mértékletesség volt a habkő, ami végérvényesen eltávolított minden Ádámtól örökölt tisztátalanságot. Az igazságosság meghúzta a vonalakat, azaz vezette Mária lépteit az Úr igazságosságának rejtett útján. A bölcsesség volt az író kéz; a tintatartó és a tinta pedig a dávidi faj tüskéiből készült.[29] A Szentlélek gondoskodott a kézirat művészi kivitelezéséről; az elkészült könyvet végül bekötötték a fegyelem és a hit szíjaiba.[30] A középkorban Albertus Magnusnak (+1280) tulajdonították Richard de St.Laurentius De Laudibus B.Mariae c. írását. A szerző Máriát olyan könyvnek nevezi, melynek Mária erényei a betüi, Krisztus a tartalma, és a Szentlélek írt bele az emberi halandóság fekete tintájával.[31] Egy tévesen Heinrich von Meißennek (Frauenlob, +1318) tulajdonított dalban Mária az Apokalipszis 5.1 hét pecséttel lepecsételt könyveként mutatkozik be.[32] Ernst von Pardubitz (+1364) prágai érsek Máté 1.1 Liber generationis-át azonosítja Máriával: Isten ujja írta bele az Ézsaiás által megjövendölt Messiást. [33]  Johannes Milicius von Kremsier (+1374) cseh teológus Máriát Istentől megáldott könyvnek nevezi, amibe hittel és igazsággal írt a Szentlélek; ez a bonus liber nemcsakhogy tartalmazza a hit és az erény szavait, de megszülte a megtestesült Igét is, a világ Megváltóját.[34] Quedlinburgi Jordanus (+1380) szerint Mária öle az a könyv, aminek az isteni Logosz időbeli-földi születését köszönhetjük. Az inkarnáció aktusának emberi elemét az Ézsaiás 8.1-ben említett stylus hominis szimbolizálja, amit a Szentháromság három ujja irányít.[35]  Firenzei Antoninus püspökkel (+1459) időben is, térben is távolodunk a vizsgálandó emlékanyagtól; ő azon az alapon von párhuzamot a könyvek és Mária között, hogy az előbbiek tudást és bölcsességet, az utóbbi az isteni bölcsesség summáját, Isten fiát tartalmazza.[36]

            Az idézett szövegek túlnyomó többsége  Mária születésének ünnepéhez kapcsolódik, és végső soron Mária ölének szeplőtelenségéről szól. Petrus Cellensishez hasonlóan mások is párhuzamot vonnak a pergamenkészítés folyamata, azaz a bőr leválasztása, szőrtelenítése, hántolása, tisztítása, a papír kisimítása, megvonalazása, kipontozása stb. - és Mária ölének előkészítése között: ez utóbbi az erények segítségével lesz mind méltóbb arra, hogy az isteni bölcsesség tartójává váljék.[37] Az anyai öl szentesítésének különböző fokozatairól van itt szó.

Az ülő Madonna az író gyermekkel a miniatúrafestészetben

            Azt gondolom, hogy az idézett szöveghagyomány áll az első író gyermeket ábrázoló képek hátterében. A legelső fennmaradt példa a „Bruxelles-i hóráskönyv” un. első dedikációs jelenetének Madonna ábrázolása.[38] (1. kép) A diptichonszerűen elrendezett két pergamenlapot utólag illeszthették be a hóráskönyvbe. Baloldalt Berry herceg imádkozik - nyitott imakönyvén olvasható a hajnali ima kezdete: Domine, labia mea aperies... -  mellette két patrónusszentje, Szent András és Keresztelő Szent János. A másik lapon  Mária  aranyszínű szőttessel letakart hatalmas trónon ül. Ölén a felöltözött gyermek, aki baljával anyja mellét fogja: szopik, közben a nézőre néz, jobbjával pedig ír. Hosszú, tekergő írásszalagra ír; szöveg  nincs a papíron.  Mária, bal kezének gyűrűs- és kisujjával,  feltekercselve tartja a pergamen egyik végét, úgyhogy  mutató- és középső ujját használhatja csak fia stabilizálására. Másik kezével sem Jézust tartja. A tekercs, baljából kiindulva, körülveszi a gyermek derekát, majd a másik oldalon hosszan tekeregve lebeg a levegőben. A Madonna, végtelenül fínoman, erre helyezi rá jobb kezét. A háttérben számtalan angyal, hangszerkísérettel, Máriát és Krisztust dicsőítő himnuszokat énekel . (Jól olvashatóak az „Ave Maria” és a „Gloria in excelsis” feliratok.)

A szopás gondolata valószínűleg a feltételezhető trecento előképről származik. Az itáliai szoptató Madonnák egyrészt kijelentik az inkarnáció valódiságát ( ha az újszülött ember, akkor táplálkoznia is kell), másrészt, ezzel összefüggésben, Mária közbenjáró szerepét hangsúlyozzák: a Madonna anyasága jogán továbbítja Istennek a halandók imáit. Miniatúránk esetében a szopásnak még egy értelme lehet. Krisztus érett, koravén: a bölcsességet, a tudás tejét, az új tant szopja anyja melléből.[39]

Általános vélemény szerint a hosszú szalag ürességét, levegőben lebegését csak az magyarázhatja, hogy  egy szobor nem eléggé átgondolt másolatával van dolgunk. Véleményem szerint más oka lehet az írástekercs különös, természetfeletti jellegének. Ez a tekercs a megtestesült igének, Krisztus Máriától kapott testének a szimbóluma. Ez magyarázza, hogy Mária bal kezének ujjait megosztja a papír és Jézus között,  hogy jobbját olyan oltalmazón, fínoman tartja a tekercsen, ez az oka az írásszalag csodás lebegésének, és annak is, hogy nincs rajta szöveg. (Az írásnak ugyanis a ténye a fontos, nem a tartalma.) A háttérben az angyalok az Ige megtestesülését dicsőítik.

            A „Bruxelles-i hóráskönyv” Madonnájával szoros kapcsolatban van két, szintén Berry herceg környezetéből származó, egykorú író gyermek ábrázolás. Az egyik egy 32 cm.magas francia elefántcsontszobor a Louvre-ban.(2.kép).[40] Meiss a XIV.század végére datálja, és feltételezi, hogy a „Bruxelles-i hóráskönyv” Madonnájával közös prototípusra vezethető vissza. A gyermek testhelyzete - tekintetének irányát kivéve - ugyanaz, mint a miniatúrán. A szobor esetében Mária mindkét keze életszerűbb: baljával csak a gyermekét fogja, jobbjával természetesebben tartja az ezúttal rövidebb szalagot. Ezzel együtt, azt gondolom, a szobor a miniatúrához hasonlóan értelmezhető: Mária jobb kezével itt nem annyira oltalmazza a megtestesült igét szimbolizáló tekercset, hanem demonstrálja azt a nézőnek.

A csoport harmadik tagja 1405 novembere és 1406 májusa között készült; egy erkölcsi traktátusokat tartalmazó kötet címlapja; Meiss szerint a Luçon műhely műve.[41] (3.kép) A tulajdonost, Berry herceg lányát ábrázolja, amint egy udvarhölgyétől kísérve imádkozik a Madonnához. Ez az anya és gyermeke jobban hasonlít a bruxelles-i miniatúrához, mint a Louvre-beli szobor: Jézus a szopás és az írás közben megpróbál a nézőre is kinézni , a tekercs, amire ír, itt is nagyon hosszú; Mária hatalmas trónon ül, és mindkét keze a bruxelles-i miniatúra első kézből való ismeretére vall. A kisebb-nagyobb változtatások következtében azonban ez az ábrázolás mégis másról szól, mint a bruxelles-i Madonna és a Louvre-szobor. A tekercsre most szöveg került: a donátor imája :” Mater dei, memento mei..Pater noster qui es in caelis, sanctificetur nomen tuum. Adveniat regnum tuum ”(Mt.6.9-10) - és Jézus válasza:”fiat”. Ez a szalag  nem a megtestesült ige szimbóluma, és nemcsak a rajta levő szöveg miatt nem az. A vége kicsúszott Mária baljából. Az anya itt is csak két ujjal: a mutatóval és a  középsővel tartja gyermekét, pedig nyugodtan kinyújthatná gyűrűs- és kisujját is: immár nincs bennük semmi. A Madonna jobb kezét valamivel ügyesebben alakította át a miniátor: most is a tekercs fölött tartja, mint előképe esetében, de úgy, hogy közben mutató- és kisujját a kérelmező felé kinyújtja. Ez az un.corno gesztus ebben a kontextusban bátorítást, erőtadást jelent. A festőre, aki ezt az átalakítást elvégezte, hathattak olyan donátor-ábrázolások is, amelyeken a megrendelő kérőimájának szövege hosszú szalagon tekereg Máriához és gyermekéhez.[42] Új motívum Mária koronája: a közbenjáró a Menny királynője. Az író gyermek motívum jelentése megváltozott: a tekercs, az írás itt  az inkarnációra nem vonatkozik,  a közbenjárással van kapcsolatban.[43]

A Berry herceg környezetéből származó franko-flamand miniatúrák között akad azonban még egy, amelyik őrzi az írás-motívum eredeti értelmét. A képet - ami a „Bruxelles-i hóráskönyv” Máriájához hasonlóan a hóráskönyv kezdőimáját kíséri  - Meiss ps.Jacquemart-nak adja, és 1410 körülre datálja.[44](4.kép)  A koronát viselő Mária kőtrónuson ül, bal térdén tartja félmeztelen gyermekét. Jézus feje körül sugarak láthatóak; most nem szopik, és ezúttal nem tekercsre, hanem egy nyitott könyvre ír. Két-két angyal Máriát dicsőítő írásszalagot tart a trón két oldalán. Ahogy a könyvet az anya és gyermeke együtt tartja Mária öle előtt, ahogy ünnepélyesen-ceremoniálisan megmutatják azt a nézőnek, az emlékeztet Sarugi Jakab szavaira: „(Mária) szent testét tiszta lapként átnyújtotta, és az ige erre...ráírta saját magát”.[45]

            Az inkarnáció és az írás közötti analógia alapja az, hogy mindkét esetben kézzelfoghatóvá válik a szellemi: végső soron ezt szemlélteti az író gyermek típusa. Ezen túl Máriát magasztalja, aki átnyújtotta testét az ige számára. Ez magyarázza az őt dicsőítő angyalok, feliratok jelenlétét, azt, hogy később általában koronában jelenik meg, és -szeplőtelenségét hangsúlyozandó - gyakran ölti majd magára az Apokalipszis asszonyának jelvényeit.

IV.A tintatartós Madonna

Az 1400 körüli években, a francia festőműhelyekben megjelenik egy új motívum: Mária tintatartót tart kezében. Gorissen szerint a legkorábbi fennmaradt példa egy latinul és franciául írt, Párizsban használt hóráskönyvben található.[46] Messzemenő következtetéseket ebből a miniatúrából veszélyes lenne levonni, tekintettel az ábrázolás (és a reprodukció) kis méretére, továbbá arra, hogy a miniatúrába egy ismeretlen kéz valamikor belepingált.[47] Jézus meztelenül ül Mária bal térdén, és a tintatartó után nyúl, amit Mária, jobbját felemelve, melle előtt tart. Az ábrázolás a Szentlélek hórákat illusztrálja, azon belül a „Doulce Dame de misericorde, fontaine de tous bien qui portats iesu christ” kezdetű imát, tehát a közbenjárással kapcsolatos.

A baltimore-i Walters Art Gallery tondója valószínűleg a XV.század elején készült (5.kép). Miner szerint a párizsi miniátorok és a dijoni szobrászat stílusát ötvöző flamand mester műve;  Verdier olyan Broederlam hatása alatt álló műhelybe helyezi, ahol erős volt Köln hatása, és ahol H.Scheerre is megfordult.[48] Mária - most az Apokalipszis asszonya - ezúttal is felemelt jobbjában melle előtt tartja a tintatartót, csuklójáról tolltok csüng le. A másik karjában ülő, felöltözött gyermek egy tollal a tintatartó felé nyúl, bal kezében papírdarabot tart. Ezúttal is elsősorban közbenjárást remél a tulajdonos az Anyától és az író gyermektől.[49]

A korai emlékek közé tartozik még a párizsi Bedford Mesternek két, egymáshoz nagyon hasonló, az 1420-as évek első felében készült miniatúrája.[50] (6.kép) Festőjük valószínűleg a Németalföldről érkezett a francia fővárosba; jól ismerte Beauneveu, Jacquemart művészetét. Mindkét hóráskönyvben a Mária tizenöt öröméhez szóló imát vezeti be az  ábrázolás. A koronát viselő Mária boltozott helyiségben, baldachin alatt trónol, lába alatt párna. Bal kezével felemeli a tintatartót, amihez tolltok van erősítve. Jobbjával tartja felöltözött gyermekét, aki bal lábát csupasz jobb térdére helyezi, jobbjában hosszú, üres írásszalagot tart. Jézus balját előrenyújtja, de nem a tintatartót akarja elérni, hanem megfogja anyja köpenyének szélét. A jobb oldalon levő előtérből két angyal érkezik Máriához és gyermekéhez: az első almát nyújt a fiúnak, és megfogja az írásszalag végét, a másik gyümölccsel teli tálat hoz. A bécsi miniatúra szegélyén zenélő angyalok láthatók.[51]

            Az említett esetekben tehát Mária teste előtt felemelve tartja a tintatartót. A gyermek   nem ír.[52] Parkhurst azt gondolja, hogy a tintatartó a mell tejét helyettesíti.[53] Véleményem szerint közelebb jár az igazsághoz Verdier, aki a baltimore-i tondo kapcsán ezt írja: „a szimbolikus realizmus...az íróeszközöket az Ige teremtő  varázsával ruházza fel.”[54]

Hogy honnan került Mária kezébe a tintatartó, arról az utolsó fejezetben lesz szó.

            Vajon ugyanaz-e a korai tintatartós Madonnák értelme, mint a korai író gyermeké? Úgy tűnik, hogy az oxfordi hóráskönyv és a baltimore-i tondo az író gyermek eredeti értelméből  elsősorban a közbenjárás gondolatot veszi át. Az előző esetben sem könyv, sem írástekercs nem utal a megtestesült igére, az utóbbiban sem hangsúlyos a Jézus baljában levő  papírdarab. A Bedford Mester két miniatúráján más a helyzet. Itt ugyancsak hangsúlyos az írástekercs, azonban ezt a szalagot most nem Mária tartja, hanem Jézus kezéből tekereg az egyik angyalhoz. Ez a tekercs nem a Szűz szeplőtelen ölét jelenti. Azt gondolom, hogy ez a típus - de csakis ez - illusztrálja Ringbomnak és Gorissennek a Hodegetria kibontott tekercsével kapcsolatos tételét.[55] A trecento Hodegetria-eredetű feliratos tekercsén a leggyakrabban Jézus kinyilatkoztatása olvasható: „Ego sum lux mundi” (János 8,12); „Ego sum alpha et o, principium et finis” (Apok.1.8); „Ego sum via, veritas et vita”(János 14.6) stb.[56] A Bedford Mester két miniatúráján a szalag mintha Jézus testének meghosszabbítása volna. Úgy gondolom, hogy ezekben az esetekben az ókeresztény törvényt adó, illetve Mennybe emelkedő Megváltó nyitott írástekercsének prolepsziséről van szó. Ezeken Krisztus a tekercset - amit a római császártól örökölt - önmaga, illetve az őáltala képviselt új evangélium kinyilatkoztatásaképp kinyitja, megmutatja, továbbadja.[57]

V.A vesztfáliai táblaképek (Budapest,Berlin)

            Mindeddig senkinek sem tűnt fel, hogy a budapesti és berlini tintatartós Madonna milyen nagyon hasonlít a Bedford mester két imént tárgyalt miniatúrájához.[58] (7.és 8.kép) A festményeket régebben Konrad von Soest műhelyével hozták kapcsolatba, mára  csak az tűnik biztosnak, hogy vesztfáliai műhelyben készülhettek az 1420-as években.[59]

A két közel egyforma méretű táblakép stílusát, típusát, ikonográfiáját tekintve nyilvánvalóan közeli kapcsolatban van egymással. Mindkét esetben aranyháttér előtt jelenik meg a Madonna, bal karján gyermekével. Jézus vastag anyagból készült ruhát visel, alatta kilátszik fehér inge. Baljában mondatszalagot tart, jobbjával anyja köpenyének szélét fogja. Bal lábát csupasz jobb térdére helyezi. Mária felemelt jobbjával tintatartót tart, benne tollszárral. Csuklójáról piros zsinóron tolltok lóg le.

            Ami a két kép közötti különbségeket illeti: szemben a berlini Madonna egyszerű fehér fejkendőjével  a budapesti Mária gyöngyökkel, aranyszínű sasmadarakkal díszített koronát visel, és hat hangszeren játszó angyal veszi körül. Ruhája is díszesebb; szegélyére a „Maria Maria” szavak vannak szőve. (A gyermek glóriájába írt betük olvashatatlanok.)  A berlini kép aranyháttere gravírozott; gazdag minta díszíti, ebben - növénymotívumok, kufic feliratok mellett  - megjelenik a budapesti koronáéhoz hasonló  balra néző sasmadár is. A budapesti képen a gyermek kezében tartott tekercs kibetűzhetetlen szövege feketével van festve. A berlinin  jól olvasható a pirossal írt mondatszalag szövege: „Ich bin der wech, die warheit un leven”(János 14,6).

            Ami a két táblakép és a Bedford Mester tintatartós Madonnái közötti hasonlóságokat illeti: a gyermek ugyanúgy van öltözve, ugyanúgy veti hátra fejét, ugyanúgy fogja egyik kezével anyja ruháját[60] és tartja a másikban az írásszalagot; ugyanúgy helyezi egyik lábfejét a másik lábának csupasz térdére. Mária ugyanúgy biccenti Jézus felé fejét, ugyanúgy tartja - négy ujjával oldalról - a tintatartót, másik kezével ugyanúgy érinti Jézus lábát. A bécsi miniatúra és a budapesti Madonna esetében közös a korona és a zenélő angyalok motívuma is.

Akárcsak a miniatúrákon, a két táblaképen is az írásszalag az  ön-kinyilatkoztatás szimbóluma: tartásának módja, a berlini szövege a trecento Madonnák kibontott tekercseire emlékeztet.[61] A budapesti képen a gyermek mintha  fehér anyaggal lefedett kézzel tartaná a szalagot.

            Hogyan értelmezhetők a hasonlóságok a táblaképek és a Bedford Mester miniatúrái között?  Elméletileg három lehetőség van: vagy volt egy közös prototípusuk; vagy a táblaképek (illetve a két táblakép egy közös mintája) készültek a miniatúrák (illetve a két miniatúra közös mintája) alapján;  vagy fordítva: a miniatúrák igazodnak a táblaképek kompozíciójához. A három közül az utolsót kizárhatjuk: egészalakos Madonna lehet a félalakosnak az előképe, a fordított út aligha elképzelhető. Ami a dátumokat illeti: a miniatúrák ante quem non-ja 1422: ekkor lett megrendelőjük, John of Lancastre, azaz Bedford hercege Franciaország régense. A táblaképek nagy valószínűséggel ennél inkább később, mint korábban készültek.

Az a vesztfáliai festőműhely, amelyikből a két  Madonna származik, ismerhette a Bedford Mester  tintatartós Madonnáját, vagy ennek mintaképét.[62] Ezzel azonban még nem magyaráztuk meg kellőképpen a budapesti és a berlini Madonna genezisét. Mint köztudott, a XV.században az Alpoktól északra egyáltalán nem magától értetődő a félalakos Madonna műfaja. Ez Csehországban, Burgundiában, Kölnben, Vesztfáliában, a Németalföldön csak bizonyos körülmények között, általában itáliai vagy italobizánci előképek átalakítása révén jelenik meg. Fritz úgy gondolja, hogy az összes XV.századi kölni és vesztfáliai félalakos Mária kiindulópontja - így a két tintatartósé is - a „Fröndenbergi Madonna”, amit Konrad von Soest egy italo-bizánci Hodegetriából alakított át az 1400-as évek elején.[63] Aurenhammer több italo-bizánci kegykép ismeretét és hatását tételezi fel ezen a vidéken.[64] Valószínű, hogy egy itáliai vagy italobizánci félalakos Madonna segíthetett a francia miniatúra egészalakossá átalakításában. A sienai Ovile Mester egy kompozíciója - mutatis mutandis - nagyon emlékeztet a vesztfáliai Madonnákra: a felöltözött gyermek Mária bal karján ül, jobbjával megfogja anyja köpenyének szélét, baljában csüngő írásszalagot tart, ezen a „fiat” szavak olvashatóak.[65]

            Tudható-e valami a vesztfáliai Madonnák megrendelésének körülményeiről? Miért készült belőlük több hasonló példány? Vajon miért jött kapóra festőjüknek a Bedford Mester miniatúrája?

            A táblaképeken Jézus különös lábtartása  magyarázatot igényel.

A lábak keresztezése általában hatalmat fejez ki - pozitív és negatív értelemben egyaránt - továbbá gondolkodókra, írókra, olvasókra jellemző ez a gesztus.[66] A vesztfáliai Soest városában különösen sokszor találkozunk vele; írott források és képek tanúsítják, hogy errefelé elsősorban a bírói hatalomra utaltak a keresztezett láb motívumával.[67] A példák közül kiemelkedik a ma is híres werli kultuszszobor, ami a XVII.század közepéig Soestben volt.[68] (9.kép) A 68 cm. magas szobor a XIII.század első harmadában készült, azóta többször átfestették és átfaragták. A Sedes sapientiae Madonnának egy sajátos, Vesztfáliában és Skandináviában elterjedt változatát képviseli. Az ikonográfiai típus központi gondolata, hogy Jézus, a megtestesült Ige, az isteni bölcsesség megszemélyesítője, elfoglalja földi trónját, azaz a Szűz ölét. A szóbanforgó példán a típus általános jellemzői közé tartozik, hogy Mária, koronával a fején, frontálisan, méltóságteljesen trónol, jobbjában almát tart. Jézus miniatűr felnőttként, felöltözve ül anyja ölének közepén, jobbjával áld, balját könyvre helyezi.. Csak ennek a válfajnak a sajátja, hogy a gyermek - Krisztus eljövendő bírói hivatalára utalva - hangsúlyosan keresztezi lábát, hogy Mária a néző felé mutatja mindkét tenyerét, továbbá az, hogy a gyermekalak leemelhető; külön van festve és kifaragva.

A csodatévő szobor a legenda szerint a Szenföldről származik. A XIII.században egy Bertold nevű premontrei szerzetes és testvére, Menrich kanonok körbevitték Vesztfáliában. Útközben számos csodás esemény történt, a szobor presztízse nőttön nőtt. A befolyt adományokból kolostor és templom épült a Fröndenberg melletti Haßleibergen. A mű innen került át az 1225-30 között alapított fröndenbergi ciszterci kolostorba, végül pedig - csodás körülmények között - a soesti Santa Maria zur Wiese templomba. Itt bűnbocsánatot lehetett általa szerezni, zarándoklatok célpontja, körmenetek dísze volt. Büszkén vitték a Wiesenkirche elöljárói a város legnagyobb ünnepén, a Szent Patroclusnak szentelt dóm felszentelésének évfordulóján, amikor mindegyik gyülekezet legnagyobb kincsével vonult fel.

A két vesztfáliai tintatartós Madonna mintha modernizált festmény-megfelelője volna ennek a kultuszszobornak. Jézus ezeken is  feltűnően keresztezi lábát, ruhát visel. Most könyv helyett írásszalagot tart baljában. Mária ugyanolyan természetellenesen hajlítja hátra - most csak egyik - csuklóját és emeli a néző felé tenyerét, ezúttal alma helyett tintatartóval. Azt gondolom, hogy a festő, aki azt a megrendelést kapta, hogy készítse el a kultuszszobor modernizált festmény-változatát, Bedford Mester hóráskönyvének tintatartós Madonnájához fordult segítségért: itt talált mintát Mária kihajlított csuklója és Jézus keresztezett lába realisztikusabb megoldásához. A szobor és a képek gondolati magja ugyanaz: az isteni bölcsesség halandó emberi testté vált.

Ennél több bizonyíték nincs arra nézve, hogy a festmények a híres kultuszszobor  holdudvarában keletkeztek, hacsak a több hasonló példány létét nem számítjuk közéjük. Annyi azonban véleményem szerint bizonyos, hogy mindkét táblakép megrendelése Soesttel kapcsolatos. Soest védőszentje, Szent Patroclus  pajzsát fekete alapon, kitárt szárnyú, balra néző arany sasmadár díszíti - ugyanilyen madár van Soest város pecsétjén és címerében is.[69] A város ezzel a címerállattal a német birodalom oltalma alá helyezte magát. A budapesti Madonna koronáját díszítő, fekete alapon megjelenő három aranyszínű sas, és a berlini kép aranyhátterének sasmadár mintája arra vall, hogy mindkettőt soesti megrendelőnek festették.

VI.Az álló Madonna az író gyermekkel a szobrászatban

            Az első fennmaradt író gyermeket ábrázoló szobor valószínűleg valamivel korábban készült, mint az első fennmaradt miniatúra. Az arbois-i Saint-Just plébániatemplom Mária kápolnájának Madonnáját 1375 és 1378 között faraghatták egy tournai-i szobrászműhelyben. (10.kép) [70] Néhány évvel későbbi, és ugyancsak valószínűleg tournai-i műhely munkája a két angyal között megjelenő Madonna a hali Szent Márton bazilika déli kapuján (12.kép).[71] Mindkét esetben Mária  koronát visel, jobbjában virágszálat tart. A bal kezén ülő   Jézus beleír egy nyitott könyvbe.

Ez a könyv eredendően az isteni bölcsesség jele. Leszármazottja a Sedes sapientiae könyvének, amit  a XIII.századtól Jézus nyitva mutat meg a hívőnek.[72] A XIV.század elején már nem ritka az álló Madonna karján ülő, nyitott könyvből olvasó gyermek.[73] Ez a könyv a gyermek jövőbelátását szimbolizálja, akár az Élet könyvéről, akár a tanításai foglalatát tartalmazó Evangéliumról, akár az üdvtervről van szó.[74] E típus átalakítása révén jöttek létre az első író gyermeket ábrázoló szobrok. Talán kezdetben az Élet könyvébe való beírás volt az elsődleges értelmük - kiváltképp amennyiben síremlék kontextusában jelent meg először a téma (erre azonban nincs bizonyíték). A  motívum általában - Arbois-ban és Halban is - síremléktől függetlenül fordul elő. Felmerült, hogy ezekben az esetekben Jézus szöggel ír a könyvbe.[75] Akár így van ez, akár nem, azt gondolom, hogy azok, akik az író gyermek, illetve a tintatartós Madonna kapcsán a passió előrelátásáról beszéltek, azoknak ezen variáció esetében van a leginkább igazuk. Az Apokalipszis Élet könyvét (3.5;17.8; 20.12; 20.15) Szent Ágoston óta  a predesztináció, illetve a sors előretudása könyvének tartották, és a IX.századtól Krisztussal magával azonosították.[76] Caesarius von Heisterbach (+1240) szerint  a „Krisztus-könyvet”  a passióban állították elő, a betűket ostorcsapásokkal írták bele, a rubrikázás szögekkel készült, az interpunkció pedig tövisekkel.[77]

Az első író gyermeket ábrázoló szobrok nagyjából egyidejűek az első festményekkel, és egyazon művész, Beauneveu hatósugarában készültek.  Az írás értelme itt eltérő, a könyv nem Mária testének metaforája. Madonna szeplőtelenségére most a virágszál utal: az anya az eredendő bűntől való mentessége révén vált méltóvá arra, hogy az isteni bölcsesség tartálya legyen.[78]

            Álló Madonna szobrok egy másik, későbbi csoportjában Jézus -  együtt anyjával - írástekercset tart. Itt - ahogy Vetter ezt már a Korbgasse Madonna esetében felvetette - az inkarnációra, Jézusnak Máriától kapott testére utal az írástekercs.[79] Az 1405  körül készült Korbgasse Madonna, hatalmas koronával fején, jobbjában szőlővenyigét tart, baljával gyermekét fogja.(12.kép) Jézus hosszan tekergő, Mária testére símuló, földig leérő tekercsre ír - támasztékul keresztbetett lábát használja -  bal kezében tégely (tintatartó?). A szőlővenyige egyúttal ágkereszt, tetején pelikánnal, ágain a halott Krisztussal, akinek vérét angyalok kehelybe gyűjtik. Kézenfekvő arra gondolni, hogy az író gyermek szimbolikus értelme kiegészíti a krucifixét. Az utóbbi a megváltást jelenti, az előbbi pedig az inkarnációt. Ahogy a keskeny szalag körbefonja anyát és gyermekét, ahogy Máriának itt is - a „Bruxelles-i hóráskönyv” Madonnájához hasonlóan - az egyik kezének ujjait meg kell osztania a tekercs és ezúttal a szőlővenyige tartása között, az emlékeztet a szűzi ölbe önmagát beleíró Isten metaforájára.[80]

            A XV.század elején Burgundiában - valószínűleg  Dijonban  - több olyan álló Madonna szobor készült, amelyeken  anya és gyermeke együtt tartanak egy széles írásszalagot. Azt gondolom, hogy ezekben az esetekben is az Istenszülő testének a szimbóluma a tekercs. Claus Sluter egy elveszett Madonnája csak másolatokban maradt fenn.[81] (13.kép) A felöltözött Jézus itt nem ül anyja karján, hanem ráfekszik annak bal csípőjére. Jobbjában tartja a tekercs összecsavart végét, másik keze mutatóujjával rámutat az anyja testére símuló széles szalagra. Mária bal karjával magához szorítja gyermekét, egyúttal ő is ráhelyezi kezét a tekercsre. A megoldás más - egyszerűbb - a szándék azonban ugyanaz, mint a „Bruxelles-i hóráskönyv” un.első dedikációs jelenete és a Korbgasse Madonna esetében: Mária ugyanabban a kezében egyszerre tartja a tekercset, saját testének szimbólumát, és gyermekét, a testté vált igét.[82]

A szóbanforgó gondolatot - hogy a megtestesült Logosz beleírja magát a Máriától kapott szűzi testbe - didaktikusan, mégis szinte „zsánerszerűen” fogalmazza meg az  einruhri plébániatemplom 1500 körülre datált Madonnája.[83] A széles tekercs rásimul az anyai ölre: felső végét a Mária jobb karján ülő meztelen gyermek az egyik kezével odasimítja anyja melléhez, a másikkal ír rá. A Madonna mind a két kezével egyszerre tartja  és szorítja magához  gyermekét és a szalag alját.

VII.A tintatartó - és kiöntése

            Honnan vehették az ötletet a  XV.század elején a francia, illetve franko-flamand festők, hogy tintatartót adjanak Mária kezébe? Valószínűleg az evangelisták ábrázolásából: az ő munkaeszközeikhez - az írástekercs mellett - az írószerszámok, a tintatartó szinte kezdettől fogva hozzátartoztak. Kézenfekvővé tehette az átvételt, hogy  az evangelisták: örömhírt hozó tanuk (ld.Ézsaiás 41.27), az Evangéliumnak, az Igének a hirdetői.

Négyük közül Evangelista Szent Jánosnak, azaz tintatartójának ebben a történetben kiemelt szerepe van. Őtőle származik a görög logosz fogalmának a Szentháromság harmadik személyére való alkalmazása. Tehát bizonyos értelemben ő nemcsak hirdetője, hanem létrehozója is az Igének, a Logosznak.[84]

            Mármost Evangelista Szent János tintatartója az 1380-as évektől kezdve  a francia  miniatúrafestészetben prominens szerepet játszik. Egy drámai esemény fő kelléke: az ördög kiönti belőle a tintát, hogy az Evangelista ne tudjon tovább írni.[85] Noha az esemény Patmoszon történik, az esetek túlnyomó többségében János evangeliumát vezeti be. Az első fennmaradt példa egy 1380 körülre datált, egykor Berry herceg tulajdonában levő Bible historiale illusztrációja. (14.kép)[86] A fiatal Szent János kis sziget közepén ül, és a térdére helyezett pergamenre ír. Irja evangéliumának kezdetét: „In principio erat verbum et verbum” - ennyi  van a papíron. Folytatni nem tudja, mert egy ördög, aki már menekül a helyszínről, kiöntötte tintatartóját; tintája kifolyt a földre. Van Gelder még sok francia minitúra - példát felsorol: mindannyiszor a Patmosz szigetén ülő, de az evangéliumának kezdetét író Szent Jánosnak borítja ki vagy lopja el a tintáját az ördög. Ez a helyzet Bedford Mester tárgyalt bécsi hóráskönyve esetében is (15.kép) A kettéosztott képmezőn felül a dolgozószobájában, alul a Patmosz szigetén író evangelistát látjuk; az előző esetben a sas tartja, a másodikban az ördög kiönti tintáját.[87] A francia miniatúrák képhagyományából merítő D.Bouts rotterdami táblaképén is az „In principio erat verbum et verbum erat apud deum et Deus erat verbum Joh.I.VI.” szavak olvashatóak - ennyi és nem több: a Szent János háta mögött ólálkodó ördög tartalmát ellopta, és most önti ki tintatartóját.[88] Van Gelder, nem találván írott forrást a tinta kiöntéséhez, Aranyszájú Szent János legendájának egy ritka epizódjával hozza kapcsolatba az ábrázolást. Erről az epizódról két forrásból tudunk: egy bizonyos Renaut vagy Renaus nevű költő négy XIII.századi kéziratban fennmaradt művéből, és egy misztériumjáték XV.század eleji leírásából. A történet idevágó részletének lényege, hogy a szentet igazságtalanul elítélték, egy szigetre száműzték, ahol írni szeretett volna, de az ördög kiöntötte a tintáját. Végül nyála arannyá változott, úgyhogy mégis tovább tudta folytatni munkáját.

Van Gelder a legerősebb analógiát Evangelista Szent János patmoszi epizódjával abban látja, hogy Aranyszájú is a Madonna látomását akarja leírni.[89] Azonban erről csak a XV.századi verzióban van szó: a korábbiban egyszerűen csak írni akar; ennek segítségével próbálja - igazi intellektuelként -  megőrizni ép elméjét nyomorúságában..[90] Számomra nem meggyőző van Gelder végkövetkeztetése, miszerint „ a motívum a XIV.században Jehan bouche d’or legendája egy francia verziójának s z ö v e g é b ő l  került át János apostol képi ábrázolásaiba.”[91]  Aranyszájú Szent János életének ezt az epizódját csak a misztériumok színpadán játszották el, a képzőművészetben sohasem ábrázolták.

Ha mégis hatott ez a legenda az evangelista ábrázolására, ha ismerték ezt a történetet a XIV.század végi francia udvarokban (erre nincs bizonyíték) akkor is  kellett valami, ami aktualizálja, valami, ami  besegített  abba, hogy az egyik szent csak szövegváltozatban létező legendájának egy epizódját átvigyék egy másik szent ábrázolására.

            Aligha véletlen egybeesés, hogy  Evangelista Szent János tintájának kiöntése  a miniatúrafestészetben egy időben és egy helyen jelenik meg az író gyermek ábrázolásaival. Ez utóbbi esetben az Ige mintegy beírja magát anyja szűzi ölébe. Az inkarnáció és a könyvtekercsbe írás közös nevezője az, hogy a szellemi konkretizálódik. Ez az, amit az ördög meg akar akadályozni. Amikor  nem hagyja leírni János evangéliumának kezdetét, akkor ő is az Ige, illetőleg az írás mágikus erejével operál. Abból indul ki, hogy ha Szent János nem írja le az igét, akkor az nincs is;  nincs, ami testté váljék. Abban reménykedik, hogy elkerülhető az inkarnáció, ha ő megakadályozza a „caro factum est” leírását.

            Volt hagyománya jó és rossz erők harca ábrázolásának János evangéliumának elején: pl. a kígyót legyőző sas az Ige győzelmét szimbolizálja a világ bűnei felett.[92]  Szent Ágostonig visszavezethető hagyomány szerint János prológusának első szavai az eretnekek ellen döntő érvnek bizonyultak.[93] Erre a hagyományra az Evangelista néhány XI-XII.századi ábrázolása is utal. Az 1020 körül Canterburyben készült Eadui Evangeliárium Szent Jánosa pl. eltapos egy "Arius" feliratú kis alakot. Irásszalagján a Prológus kezdete olvasható, míg ellenfeléén az "erat tempus quando non erat" szavak.[94]   Ördögűzéshez is felhasználták az "In principio erat verbum"-ot.[95]

            Evangelista Szent János evangéliumának kezdőszavain kívül egyéb okokból is közel került az író gyermekhez. Egyrészt azért, mert az  ő látomása volt az a bizonyos lepecsételt könyv, (Apokalipszis 5.1), amit Mária szeplőtelen ölével azonosítottak, és lett az író gyermek ábrázolások központi témája.[96] Másrészt a hóráskönyvek miniatúrákkal is illusztrált imáiban a donátor gyakran fordul egyszerre őhozzá és Máriához segítségért, márpedig az „ige testté válása” mellett a közbenjárás az író gyermek típus fő tartalma. A „Tres Belles Heures de Notre Dame” egy lapján, az „O intemerata” ima illusztrációjaképp háromszor jelenik meg Evangelista Szent János Mária társaságában. A fő ábrázoláson egymás mellett trónolnak és mindketten nyitott könyvet mutatnak a nézőnek, az evangelista tollat tart jobbjában. Az iniciáléban  a keresztrefeszítettet siratják, a bas de page-on pedig az Úr két oldalán térdelve - közbenjárnak egy imádkozó hercegért (VI.Károly vagy Jean de Berry).[97] Ugyanezt az Istenszülő Máriát dicsőítő imát más esetekben  a gyermekét tartó Mária, és kelyhet illetve könyvet, továbbá pálmát tartó Evangelista Szent János képe illusztrálja.[98]

Hogy a Berry hercegnek dolgozó festők számára kiegészítette egymást az evangéliumát  Patmoszon író evangelista és a gyermekével ábrázolt Madonna, az bizonyos. A herceg tulajdonában volt egy kerek táblakép, amelyik egyik oldalán az angyalok között megjelenő szoptató Madonnát, a másikon Evangelista Szent Jánost ábrázolta: ez utóbbi evangéliumának kezdetét írta le egy tekercsre, szimbóluma, a sas tartotta számára az írókészletet: „un tableau rond en deux pieces en l’un desquels a in ymage de Notre Dame alaitant son enfant et deux anges aux deux costés; et en l’autre Saint Jehan l’évangéliste escripvant en un roulleau: In principio et une aigle devant lui qui lui tient son escriptoire.”[99]

            Mindennek alapján azt gondolom, hogy az első író gyermek és az első tintát kiöntő ördög ábrázolásai nemcsak egy helyen és egy időben, azaz a XIV.század utolsó negyedében , a Berry herceg égisze alatt működő miniátorműhelyek egyikében keletkeztek, hanem eszmeileg egy tőről is fakadtak. Mind a két esetben  az ige teremtő varázsával ruháztatik fel  az írás.

Képek jegyzéke:

1.Franko-flamand festő: Berry herceg a Madonna előtt. XIV.század vége, Bruxelles, Bibliotheque Royal ms.11060/61 p.10-11

 2.Francia mester: Madonna az író gyermekkel. XIV.század vége, Párizs, Louvre

 3.Luçon műhely (?): Maria Berry a Madonna előtt. 1405-6, Párizs, Bibliotheque Nationale fr.926. fol.2.

 4.Franko-flamand festő: Madonna az író gyermekkel. 1410 körül, Szentpétervár, Állami Könyvtár, ms.Q.v.I.8.

 5.Franko-flamand festő: Tintatartós Madonna. XV.század eleje, Baltimore, Walters Art Gallery

 6.Bedford Mester: Tintatartós Madonna. 1422 körül, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek cod.1855 fol.202v.

 7.Vesztfáliai mester: Tintatartós Madonna hat angyallal. 1422 után, Budapest, Szépművészeti Múzeum

 8.Vesztfáliai Mester: Tintatartós Madonna. 1422 után, Berlin, Staatliche Museen

 9.Vesztfáliai vagy rajnai szobrász: Maria, Sedes sapientiae. XII.század , Werl, Mariä Verkündigung kolostor

 10.Tournai-i szobrász: Madonna az író gyermekkel. 1375-78, Arbois, St-Just

 11.Tournai-i szobrász: Madonna az író gyermekkel. 1380 körül, Hal, St.Martin

 12.Középrajnai szobrász: Madonna az író gyermekkel. 1405 körül, Mainz, Mittelrheinisches Landesmuseum

 13.Dijoni (?) szobrász: Madonna az író gyermekkel. XV.század eleje, Frankfurt, Liebighaus, Museum Alter Plastik

 14.Francia festő: Evangelista Szent János Patmosz szigetén. 1380 körül, Baltimore, Walters Art Gallery W 126 fol.195v.

 15.Bedford Mester: Evangelista Szent János. 1422 körül, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, cod.1855 fol.13v.