Eörsi Anna:

Gemartert ward under poncio Pylato

Megjegyzések M S mester Kálváriájának ikonográfiájához

 

 

I.

Döbbenetesen el van rajzolva a török lába az egykori Selmecbányai főoltár Keresztrefeszítésén (Esztergom Keresztény Múzeum, ltsz.: 55.103) (1. kép.). Több szempontból is: előszöris túlságosan rövid felsőtestéhez képest, másodszor pedig a két láb ellentétes irányba fordul: a bal balra, a jobb jobbra. Ráadásul ez utóbbi mintha a térben kissé előbbre is volna a másiknál. Még egy hátulról látszó alak esetében is problematikus volna a két láb ilyetén tartása; itt azonban egy oldalra forduló felsőtest tartozik hozzá, és ez anatómiailag végképp abszurdum. Az sem világos, milyen lábbeli van e furcsa lábakon: a festő feltehetőleg csizmára gondolt, de az a látszat, mintha ez az elegáns török úr vékony harisnyában állna a puszta földön.

            Vajon ki ő?

 

            Tudomásom szerint eddig senki nem vállalkozott arra, hogy megírja a Kálvária-domb Ki kicsodá?- ját.[1]  Ámbár ha volna is ilyen ikonográfiai kézikönyvünk, egyáltalán nem biztos, hogy segítségével egyszerűen meghatározható lenne a török kiléte. Két okból; az egyik az, hogy a kontaminációk miatt számos bizonytalan azonosítás, túl sok kérdőjel lenne benne. A másik ok az, hogy M S mester törökje különbözik a hasonló témájú képek ekvivalens alakjától. Eltér az ikonográfiai hagyománytól, mint a Vizitáción  kézcsók, a Születésen a reneszánsz oszlopcsarnok, a Keresztvitelen és a Keresztrefeszítésen a zászló, vagy az utóbbin Krisztusnak csak és kizárólag az emberhalált idéző teste. Ez utóbbit, teljes joggal, többen Grünewald isenheimi Krisztusához hasonlították.[2] Azt gondolom, hogy M S mester törökje (és most nem elrajzolt lábára gondolok) éppoly egyedi, mint az Isenheimi oltár Keresztrefeszítésén a Krisztusra mutató Keresztelő Szent János.[3]

 

            A szakirodalomban két módon szokták említeni a törököt: vagy a megtérő századosként, vagy Longinusként.[4] A kettő nem azonos akkor sem, ha mindketten századosok voltak, és mindketten, közvetlenül a kereszthalál után, megtértek. Az előbbit a szinoptikusok, az utóbbit János evangéliuma említi. Márknál és Lukácsnál Jézus utolsó szava, Máténál a kereszthalált követő kozmikus jelenségek hatására a centurio felkiált: "Bizony Istennek fia vala ez!"[5] A hagyomány Longinusnak nevezi azt a vitézt, aki János evangéliumában "dárdával döfé meg az ő (a halott Krisztus) oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból".[6] Egy későbbi legenda szerint ez a katona Krisztus kifröccsenő vérétől  visszanyerte – testi és szellemi értelemben egyaránt – a látását.[7] A két katonát egyes források összeolvasztják. Kontaminációjuk a művészetben is előfordul, mindazonáltal a nyugati képhagyomány kezdettől fogva határozott különbséget tesz köztük.[8]  A százados többnyire az ikonográfiai bal oldalon áll; jobbjával a keresztre mutatva a néző, illetve kísérői felé fordulva vallja meg hitét. A hitvallás gesztusa és szavai a legmarkánsabb jellemzői.[9] Longinus gyakran – távolról sem mindig – a kereszt másik oldalán tűnik fel. Őt leginkább lándzsájáról lehet felismerni.[10]

            Igy van ez azon példák esetében is, amelyeket a szakirodalom kapcsolatba hozott M S mester Keresztrefeszítésével.[11] Schongauer Kálvária rézmetszetén (L. 10) (2.kép.) az ikonográfiai bal oldalon két alakot látunk. A kereszthez közelebb álló katona a néző felé fordul, könyökénél behajlított jobbjával Krisztus felé mutat: ő minden kétséget kizáróan a centurio. Az viszont egyáltalán nem világos, hogy kicsoda az ő bal válla mögül kinéző figura. Nem valószínű, hogy Longinus, hiszen lándzsája törött.[12] Az 1518-as antwerpeni mester Kálváriájának (London, National Gallery) jobb oldalán a nézőnek hátat fordító, a keresztre felmutató, turbánt és páncélt viselő százados a mellette levő katonához fordul.(Nem világos, hogy ez az utóbbi lándzsát tart-e.) A 16. századi haarlemi festő Keresztrefeszítésén (régen Hohenzollern Sigmaringen gy.) az ikonográfiai jobb oldalon a még vak Longinus lándzsáját Krisztus oldalába döfi; vele átellenben áll a centurio, aki jobb könyökét behajlítva Krisztus felé mutat, és kísérői felé fordulva Isten fiával azonosítja a halottat. Gerard David festményén (Madrid, Thyssen–Bornemissza gy.) a kereszt bal szára alatt a turbános százados a nézővel szemben állva, behajlított karral, tenyerét Krisztus felé kinyitva vallja meg hitét. Az A G mester Keresztrefeszítésén (L. 4) (3. kép.) az elegáns kabátba öltözött, egzotikus kalapot viselő centurio jobb karját behajlítva Krisztusra mutat, miközben a kereszttel ellentétes irányba, egy előkelő úr felé fordul.[13]

 

            Mindezen – és hasonló – példák alapján, ha választanunk kell, M S mester törökjét inkább a századosnak, mintsem Longinusnak tarthatjuk: a kereszttől jobbra áll, felmutat Krisztusra, nincs lándzsája, semmi nem utal egykori szembajára. Alakja azonban eltér a centurio szokásos típusától is. A kompozícióban dominánsabb a szerepe, mint általában a századosnak. Szemben a felsorolt példákkal nem a néző, nem kísérői felé néz. Sokkal több energia feszíti Krisztusra mutató kezét, kiáltó száját, felnéző tekintetét, mint a feltételezett előképek és analógiák, illetve mint általában a százados esetében. Radocsay Dénes vad és nyers indulatok képviselőjét látja benne. "Nem véletlen – írja – hogy az ellenszenves, a durva típusa török ruhába öltözött."[14]  Mojzer Miklós így jellemzi: "Ez az előkelő úr mintha sétapálcával (bírói bot!) jelent volna meg a kivégzésen. A legtöbb Kálvária–képtől eltérően Krisztus után második főszereplője lett a cselekménynek, aki szerepében méltó földi ellenfele a középkori művészet egyik legkifosztottabb Megváltójának. Ez a gazdag úr, másféle életben megrögzött vénember száraz és érdektelen kegyetlenséggel ítélt."[15]

            Egyetértek ezzel a jellemzéssel. Azt gondolom, hogy ez a bírói botot tartó vénember, aki száraz és érdektelen kegyetlenséggel ítélt, nem más, mint Poncius Pilátus.

 

            II.

            Pilátus jelenléte nem rendkívüli a Kálvária–dombon. János 19.19 beszámol arról, hogy a helytartó saját kezével tette fel a feliratos táblát a keresztfára. A 12. századtól ismerünk olyan ábrázolásokat, amelyeken Pilátus, a kereszt alatt, e felirat szövegén vitatkozik a zsidó papokkal.[16] Azonban a titulus–epizódtól függetlenül is fel–feltűnik botot tartó alakja a sokalakos Keresztrefeszítések jobb oldalán.[17]

            Több későközépkori kevésalakos Golgota-ábrázoláson is azonosították már a helytartót – a példák száma növelhetőnek tűnik. Vetter két példát említ a 15. századból: a Hoya-misekönyv kánonképét (1420–30, Münster, Universitätsbibliothek, Ms.41, fol. 94v), és Pleydenwurff és műhelye Hofer oltárát (1465, München, Alte Pinakothek).[18]

            Pilátus az az aranybrokát kabátba öltözött úr, aki a medgyesi (Medias, Mediasch) Szent Wolfgang szárnyasoltárán  közvetlenül a kereszttől jobbra áll (1480 körül) (4. kép.).[19] Ugyanez a göndör ősz haj, bajusz és kettéágazó szakáll, ugyanilyen színű, mintájú, szabású és ugyanilyen szőrmével bélelt kabát látható az oltár Pilátusán az Ostorozás, a Töviskoszorúzás, az Ecce homo (5. kép.) és Krisztus utolsó megpihenése jelenetein. A Keresztrefeszítésen bírói bot helyett kardot tart, csúcsos piros sapkája valamivel egyszerűbb a másik négy eset turbánjánál. Török társára néz, miközben a keresztre mutat, de nem a százados szokásos gesztusával, hanem csak jobbjának hüvelykujjával.[20]

            Egyértelmű, hogy Júdea helytartója mondja a centurio hitvalló szavait a Georgslegende mester műhelyének kölni képén (1495 körül). Hiszen épp ugyanígy néz ki az az előkelően öltözött turbános úr is, aki ugyanennek a triptichonnak az Ecce homo ábrázolásán bemutatja a megkínzott Krisztust a zsidóknak.[21] Hasonló az esete egy a Sankt Florian-i apátságban levő, 16. század elején festett passiósorozatnak.[22] A Töviskoszorúzáson egy hosszú botot tartó, török ruhát és turbánt viselő szakállas Pilátus a palotája erkélyén áll, és jobb mutatóujjával Krisztusra mutatva nézi a Megváltó kínzását. A Keresztrefeszítésen ugyanez a török, tehát Pilátus, a százados szokásos szavait mondva ismeri fel Jézusban az Istent.

             Pilátus az a keleties ruhába öltözött előkelő úr is, aki id. Holbein Kaisheimi Keresztoltárán profilban áll a Keresztrefeszítés jobb szélén (1501) (6. kép.).[23] Balját kardjára támasztja, jobbja felfelé fordított félig nyitott tenyerét dereka fölötti magasságban tartja. Nem Krisztusra, hanem egyenesen maga elé néz. Profilja, sapkája Pisanello VIII. Paleologos János 1438-as érmére vezethető vissza. Arra az éremre, amely több Pilátus-ábrázolást inspirált Itáliában és a német területeken.[24] Témánk, az M S mester törökje szempontjából nem érdektelen, hogy ugyanez a profil ugyanezzel a jellegzetes fejfedővel Schedel 1493-ban Nürnbergben készült Világkrónikájában "Machomet der turcken Kaiser"-é (CCLVI). Ráadásul Pisanello szóbanforgó érmének származékai között tartják számon az "El Gran Turco" feliratú 15. századi metszetet, amely számba vétetett, mint a selmecbányai török esetleges előképe.[25]

            Tilman Riemenschneider Detwangeri oltárának középső szekrényében az előtérben a kereszttől jobbra álló turbános, nagyszakállú alak is valószínűleg a római prokurátor (Rothenburg ob der Tauber, 1510 körül).[26]  Ennek a műnek a családfája érintkezik az M S mester kompozíciója szempontjából is fontos A G mester (3. kép.), illetve Wolgemut (17. kép.) egy-egy metszetével.[27]

            Biztosan Pilátus az a sárga turbános, hosszú fehér szakállú öregúr is, aki a pulkaui Heiligblutkirche főoltárának Keresztrefeszítésén Kajafás lova mögött néz fel a halott Krisztusra: ugyanígy néz ki a helytartó az oltár Ecce homo és Kézmosás jelenetein.[28] 

 

            Véleményem szerint M S mester törökje is ebbe az ikonográfiai hagyományba tartozik. Kardja nem a katonáé, hanem a bíróé.[29] Öltözéke megfelel a 15-16. századi passiójátékok direktíváinak; ezek előírják, hogy Pilátus legyen ősz, elegáns, térdig érő, szőrmével díszített pogány ruhát viseljen hegyes sapkával, tartson botot a kezében.[30]

            A bot mindenekelőtt a bírói hivatal szimbóluma. A helytartó a kezében tartja a legtöbb korabeli színpadi és képi ábrázolásán.[31]

            A kesztyű —amellett, hogy praktikus ruhadarab— hatalmi jelvény. Mint ilyen, fontos kelléke a pápa, a király, a bíró, a katona, sőt, a hóhér öltözékének is.[32] Elméletileg a kesztyűt több vonatkozásban is kapcsolatba lehetne hozni Pilátussal. A bothoz hasonlóan a kesztyűnek is fontos szerepe van a jogszimbolikában. A püspök fehér kesztyűje kezének tisztaságát szimbolizálja. Esetleg elképzelhető, hogy – tekintettel Pilátus tiszta kezének fontosságára – az ő esetében is hasonló jelentéssel bírhat a kesztyű. Azonban csak hasonlóval; azt gondolom, hogy azokban az esetekben, amikor Pilátus feltűnő módon kesztyűt tart a kezében, akkor a festő –  tudatosan vagy öntudatlanul – a kézmosásra utal ezzel a motívummal. Erzsébet királynő hóráskönyvének Krisztus Pilátus előtt ábrázolásán a hosszú, fehér szakállas Pilátus hermelinnel bélelt sapkában és köpenyben ül díszes trónján (7. kép.). Baljában levetett fehér kesztyűje, jobbjával Jézusra mutat.[33]  Bal kezében tarja a helytartó botját is és kesztyűjét is a Tucher oltár mestere  műhelyében készült langenzenni temetőkápolna oltárképének Krisztus Pilátus előtt ábrázolásán (8. kép.).[34] Id. Holbeinek egyik hasonló témájú képén Pilátus hegyes sapkában, keleties öltözékben trónol (9. kép.). Jobb tenyerét – mutatóujjával Krisztusra mutatva – botra támasztja, kesztyűs baljában másik kesztyűjét fogja.[35]

            Ahogy nem privilégiuma Pilátusnak a kesztyű, de az átlagosnál gyakrabban ábrázolják őt feltűnő kesztyűvel, úgy az ujjal rámutatás sem csak őrá jellemző, de több jelenetben őneki szinte attribútuma a kinyújtott mutatóujj. Akár azt mondja, hogy "ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől, ti lássátok!" (Máté 27.24), akár azt, hogy "imhol az ember!" (János 19.5), akár azt, hogy "amit megírtam, megírtam" (János 19.21).

            Talán az sem véletlen, hogy M S mester képén éppen őfelé fordul a koponya. Túl a hely (koponyák hegye) jelzésén, és túl az Ádám koponyájára való utaláson a Kálvária-domb koponyája memento mori is lehet.[36]

 

            III.

            Az M S mester-korabeli magyar nyelvű passióirodalom rendkívüli módon hangsúlyozza Pilátus szerepét Jézus elítélésében. Nemcsak az evangéliumokból hiányzik a Pilátus által elmondott halálos ítélet szövege, hanem a standard középkori passiótraktátusokból is. Nem találjuk sem Szent Anzelmnél, sem Szent Bernátnál, sem Szent Bonaventuránál, vagyis azoknál a szerzőknél, akiket a magyar nyelvű passiók írói forrásként használtak. A Winkler-kódexben (1506), a Nádor-kódexben (1508), a Döbrentei-kódexben (1508), a Weszprémi-kódexben (16.század első negyede) Pilátus hosszan, dühösen részletezi a halálos ítélet okát, és végrehajtásának módját.[37] A Winkler- és a Nádor-kódex szerzője – a Credo szellemében – Pilátust tartja a Kereszthalál fő felelősének: "Pilátus kezének kinyújtásával mindennek véget vetett".[38] Ezt követi az ítélet hosszú szövege: a szentencia felsorolja a passió stációit. "Fordula Jézushoz, mondván: én Jézust kárhoztatom halálra, Máriának fiát. Eképpen hogy életétől megváljék és vitessék a helyre, ki mondatik kálvária hegynek avagy Kopasz helynek a város kapuján kívül. És ottan megfeszíttessék és ruháitól megfosztassék és nagy vasszegek az ő lábaiba veressék és mindkét keze vasszeg által veressék és töviskoronával megkoronáztassék és önmagával a keresztfa kivitessék és senki őrajta ne könyörüljön és hozzá senki ne hívattassék és senki ne szóljon. Eképpen őtet ítélem és kárhoztatom, hogy mindenestül fogva megváljék ezektől."[39] E két kódex szerzője az evangéliumi szöveget is meghamisítja, amikor azt sugallja, hogy Pilátus volt az, aki dühödt beszédével Jézus ellen hangolta a népet.[40]

            A Nádor-kódex, és hozzá hasonlóan több korabeli magyar nyelvű passiótraktátus zászlónak nevezi a keresztrefeszített Krisztust – alátámasztva igazságát Mojzer Miklósnak, aki keresztzászlóként értelmezte a selmecbányai halott Megváltót.[41]

            Abban viszont nem vagyok teljesen biztos, hogy M S mester képén a zászlótartó katonát Stefatonnak kell neveznünk, illetve hogy elfordulását makacsságként kell értelmeznünk.[42] Stefaton, aki valóban a konok, a meg nem térő zsidóságot képviseli a Kálvária-dombon, általában rúdra erősített ecetes szivacsot, ecettel teli vödröt tart a kezében, és nem katonai öltözéket visel.

            Analógiát látok a selmecbányai zászlótartó katona és a Rothenburgi passió (1494) Keresztrefeszítésének közvetlenül a kereszttől jobbra álló katonája között (10. kép.).[43] Ez utóbbi a kereszt, és a Schongauer L.10-es metszetének (2. kép) századosát közelről követő turbános centurio mögött helyezkedik el. Bajuszos arcát elgondolkodva jobb felé, az ecetet és szivacsot tartó Stefaton irányába fordítja, lábán szűk piros nadrág és fekete cipő. Fokost tart a kezében. A rothenburgi ábrázolás esetében pontosan tudható, kiről van szó, ugyanis ugyanez a figura, ugyanígy öltözve, az ottani Keresztvitelen is feltűnik: ott vasbuzogánnyal ütlegeli a szenvedő Krisztust (11. kép.).[44] A Keresztrefeszítésen az esemény jelentőségének felismerése és bűnbánat tükröződik arcán. Ugyanilyen típusú, és véleményem szerint ugyanilyen jelentésű az M S mester bajuszos katonája is. Mojzer Miklós többször felhívta a figyelmet arra, hogy festőnk nem élő személyeket fest le, hanem egyszeri magatartásokat felmutató típusokat.[45] A passióképek egyes tábláin ugyanazok a szereplők mindig másként jelennek meg, de világos fogódzókat kapunk a személy azonosságát illetően. M S mester Keresztvitelén (12. kép.) a durva arcú, Mária-csoport felé hátat fordító katona ugyanolyan felhajtott orrvédős, ugyanolyan színű és csíkozatú fejpáncélt visel, mint a Keresztrefeszítés zászlótartója. (Hogy nincs bajusza? Még a kereszt sem ugyanolyan a a Keresztrefeszítésen és a Feltámadás hátterében!) Az utóbbi esetben véleményem szerint nem makacsságból, hanem inkább szégyenében fordul el.[46] Ami pedig zászlóját illeti: a zászló, lobogása irányából ítélve, éppenséggel mintha "behódolna" Krisztusnak.[47]

 

            IV.

            A török alakja által M S mester festménye nem pusztán egy régmúlt történeti eseménynek, hanem az örök passiónak is a képe: Krisztus – és az egész keresztény világ – jelenleg, azaz 1506-ban is szenved a töröktől rámért csapásoktól.[48] Akárcsak Piero della Francesca Urbinoban, M S mester is Selmecbányán Pilátus felelősségét hangsúlyozza azért, hogy Kelet, a passió szent helyeivel, pogányok kezére került. Pilátusét, aki már a Credoba is a kereszthalál fő felelőseként került be (13.kép.).[49]

            Ha elfogadjuk M S mester törökjének Pilátusként való értelmezését, érthetőbbé válik a mű egy már említett különlegessége, az, hogy Krisztusban csak és kizárólag az emberi természetet hangsúlyozza a festő. Mint ismeretes, az ecce homo!-nak a  János 19. 4-5.-ben elmondottakon túl volt egy általánosabb értelme is a középkorban.[50] Ezekkel a szavakkal mutatták be a hívők közösségének a szenvedő Krisztust, Krisztust, az embert. Ludolphus de Saxonia Krisztus Pilátus általi bemutatása kapcsán az oltáriszentségről beszél: a pap, amikor az "ecce homo" szavak kíséretében felemeli az ostyát, akkor az emberi természetében szenvedett Krisztus az, akit felajánl a gyülekezetnek.[51] A művészetben sem csak a megkínzott Jézus bemutatásához kapcsolódnak az "ecce homo" szavak, hanem a passió számos eseménye, és a Fájdalmak embere ábrázolásához is.

            Az Ecce homo témájában is, az "ecce homo" szavakban is, Pilátus figurájában is[52] inherens az aktualizálás lehetősége. Több olyan korabeli Ecce homo ábrázolást ismerek, amelyen nemcsak Pilátus jelenik meg elegáns törökként, hanem a Krisztus kivégeztetését követelő tömeg fő szószólója is egy előkelő török úr (14. kép.).[53] Talán az sem pusztán csak stiláris kérdés, hogy M S mester törökje: testének lendülete, profilja nyitott szájával, hosszú egyenes orrával, tekintetének indulatával és irányával, különös formájú sapkájával Schongauer Ecce homojának (L.25) Krisztusra üvöltő pribékjére hasonlít (15. kép.).

 

            V.

 

            Vajon hogy jött létre ez a festmény, és kiváltképp mi a genezise a töröknek?

            A festő ismerhette Sebastian Brant: Das Narrenschiff-jének azt az illusztrációját, ami az idegen bolondok fejezethez (98) készült (Basel, 1494) (16. kép.).[54] A mű már első kiadása évében megjelent Nürnbergben és Reutlingenben is. A kompozíció közepén turbánt, elegáns kabátot viselő előkelőség áll széles terpeszben, feje profilból, testének alsó része hátulról látszik. Oldalán hatalmas kard. A figura meglehetősen emlékeztet az esztergomi kép törökjére. Két pogány bolond csúcsos sapkája előrehajló pomponban végződik, mint a mi alakunké. A turbános kövér arc ismerős két, a mi kompozíciónk közvetlen előzményének tekinthető, az alábbiakban tárgyalandó metszetről (3. és 27. kép.). A jobb háttér öngyilkosa, nyakán kötéllel, szemébe húzott karimás kalapjával, hosszú, görbe orrával visszaköszön M S mester Keresztvitelének (12. kép.) létravivőjében. Vegyük mindehhez hozzá, hogy a Narrenschiff vonatkozó fejezete a hitetlenekről szól: szaracénokról, törökökről, pogányokról, akik elhatárolják magukat a keresztény hittől (9-10); akiknek a mi hitünk csúfság (18); a kétkedőkről, akik az ördög hatalmába kerültek (23-24). 

            Ami a Keresztrefeszítés–előképeket illeti, Mojzer Miklóst követve számomra is kétségtelennek tűnik, hogy a kompozíció egyik fontos előzménye Schongauer L.10-es metszete (2. kép.).[55] A viszonylag gyakori turbánon és szakállon kívül innen származhat a kesztyű motívuma, továbbá a katona csíkos pajzsa. Az M S műhely emellett további metszeteket is használhatott előképül: kettőt az A G mestertől, egyet pedig Wolgemuttól.

            Az A G mester L.4-es Keresztrefesztését (3. kép.) Mojzer Miklós szintén említette az esztergomi képpel kapcsolatban.[56] A százados egy a kép jobb szélén terpeszben álló előkelő úrhoz fordul. Ez utóbbi – is – felhajtott peremű, csúcsos sapkát visel; baljával vastag botra[57] támaszkodik. Nem puszta kezével, hanem köpenyének közbeiktatásával fogja a botot. A nem- puszta-kézzel-való-botratámaszkodáson és a terpeszen kívül hathatott festőnkre a metszet második sorban levő, szemből látszódó, kövér arcú katonája is: turbánja, illetve egyik kezének másikra helyezése ott visszhangzik a két fehér kesztyűben.

            Az A G mester e kompozíciója felhasználásával készítette Michael Wolgemut azt a fametszetét, ami Georg Reyser először 1495-ben Würzburgban kiadott misekönyve kánonlapjaként szolgált (16. kép.).[58] Itt az az előkelő úr, akihez a százados beszél, kicsit beljebb fordul a térbe, mint előde az A G mester metszetén; nagyobb terpeszben áll, két lábfeje ellenkező irányba fordul. Nem cipőt, hanem hosszú, sima csizmát visel. Felnéz a keresztre. Fején csomózott végű hegyes sapka van, felhajtott peremmel. Baljával vastag botra támaszkodik, köpenye a karján át van vetve. Eldönthetetlennek tűnik, hogy ő-e az, avagy a felé forduló százados, aki kezében egy tekercset tart. A háttal álló bal karja, és a szemből látszódó centurio jobbja szinte összeolvad.[59] Csírájában itt találjuk  M S mester törökjének széttárt, cipőtlen lábát, különös testhelyzetű energikus felfelé mutatását.

            Végül az A G mester drezdai passiósorozatának Keresztrefeszítése (L.14) is releváns lehetett az selmecbányai festmény létrejöttekor (17. kép.).[60] Itt hárman vannak a kereszt balján. A jobb szélen, hosszú lándzsájával, Longinus áll. Közvetlenül a kereszt mellett a turbános százados, aki majdnem teljesen függőleges jobb karral felmutat Krisztusra, és a nézőnek háttal álló úrral közli a hitvallás szavait. Ez utóbbi feje profilból látszik; egzotikus, hegyes végű sapkában felnéz a keresztre. Baljával kardjára támaszkodik; lábtartása, kiváltképp jobb lábfejének jobb felé fordulása különös. Még inkább, mint Wolgemut  fametszetén, a keresztre felmutató és a keresztre felnéző alak mozdulata összeolvad. A háttal álló valószínűleg Pilátus; legalábbis arcvonásai, hegyes, egyenesszálú szakálla, görbe orra, kifejezetten emlékeztet ugyanezen sorozat Pilátusára.[61]

            M S mester mintegy összeolvasztotta az A G mester és Wolgemut jobb sarokban álló, keresztre felnéző alakját és keresztre mutató századosát  egyetlen személlyé, Pilátussá. Ez utóbbi arcát Schongauer Ecce homo-jának pribékjétől, kesztyűjét pedig Schongauer L.10-es Keresztrefeszítésének századosától kapta.[62]

            A selmecbányai helytartó prominenciáját, kompozícióban betöltött helyét, török ruháját a 15.század végi bajor Keresztrefeszítések centurioinak köszönheti – hacsak nem Pilátusok ők is (19. kép.). [63] M S mester valamilyen okból ráhagyhatta egy segédjére, hogy – az A G mester, illetve Wolgemut hátulról látszó alakjait mintául véve – a török lábát ő fesse meg. Nem tudom, hogy hogy hagyhatta jóvá – ha jóváhagyta egyáltalán – az eredményt. Mindazonáltal az a tanonc, aki elügyetlenkedte Pilátus lábának megoldását, az ellentétes irányba forduló lábfejekkel a szó legszorosabb értelmében ráhibázott az alak belső ellentmondásoktól terhes lényegére.

 

Megjelent: Művészettörténeti Értesítő, 47/1998, 199-213.

 

[1] A téma legjobb feldolgozása: Roth, E.: Der volkreiche Kalvarienberg in Literatur und Kunst des Spätmittelalters. Philologische Studien und Quellen. Berlin 1958. Ld. még Schiller, G.: Ikonographie der christlichen Kunst. Bd. 2. Die Passion Jesu Christi. Gütersloh 1968, 164-171.

[2] Péter A.: A magyar művészet története I-II. Budapest 1930, I, 126; Genthon I.: A régi magyar festőművészet. Vác 1932, 107; Hekler A.: A magyar művészet története. Budapest 1934, 99; Fülep L.: A magyar művészettörténelem föladata. MTA II. Társadalmi – Történelmi Tudományok Osztályának Közleményei II. 1951, 3–24 (Művészet és világnézet. Cikkek, tanulmányok 1920–1970. Budapest 1976, 418); Urbach Zs.: Die Heimsuchung Mariä, ein Tafelbild des Meisters M.S. Beiträge zur mittelalterlichen Entwicklungsgeschichte des Heimsuchungsthemas I-II. Acta Historiae Artium XI. 1964, 69–123, 299–320, I, 70; Urbach Zs.: recenzió Cuttler, C. D.: Northern Painting from Pucelle to Bruegel. Fourteenth, Fifteenth and Sixteent Centuries. New York 1968 c. művéről, Acta Historiae Artium XVII. 1971, 133 és figs. 8, 9; Mojzer M.: M S mester passióképei az esztergomi Keresztény Múzeumban. Budapest 1976, 13–14.

[3] Mojzer M.: Um Meister MZ. II . Acta Historiae Artium XXVII. 1981, 247–279, 268: " Auf der „Kreuzigung” die hinweisende Kraft der Erkenntnis nur durch die Geste Johannis des Täufers unter dem Krucifix auf Grünewalds Isenheimer Altars erreicht wird."

[4] Százados pl.: Genthon i.m. 108; Radocsay D.: A középkori Magyarország táblaképei. Budapest 1955, 154; Radocsay D.: 450 Jahre M.S. Acta Historiae Artium LI. 1957, 203–230, 222; Boskovits M.: On the Trial of  an Old Hungarian Master. The New Hungarian Quarterly III. 1962, 96–109, 10, 103; Urbach i.m. II. 299; Mojzer i.m. (2.j.) 13, 28, 30; Mojzer i.m. (3.j.) 256, 273; Végh J.:  In: Keresztény Múzeum  Esztergom. Szerk. Cséfalvay P. Budapest 1993 (továbbiakban: "Esztergom, kat."), 181, 183; Mojzer M. In: "Magnificat anima mea Dominum". M S mester Vizitáció–képe és egykori selmecbányai főoltára. Magyar Nemzeti Galéria 1997 márc.14–máj.25. Katalógust szerk. Mikó Á., Poszler Gy. Budapest 1997 (továbbiakban "Magnificat"),10.

Longinus pl.: Mojzer M.: Tanulmányok a Keresztény Múzeumban II.– M S mester zászlai – .Művészettörténeti Értesítő XIV. 1965, 97–106, 97, Galavics G.: Kössünk kardot az pogány ellen. Török háborúk és a képzőművészet. Budapest 1986, 11; Poszler Gy. In: "Magnificat", 182.

[5] Máté 27.54; Márk 15.39: "Bizony ez az ember Isten fia vala!"; Lukács 23.47: "Bizony ez ember igaz vala!"

[6] János 19.34. A Longinus név először az 5.(?) századi ún. Nikodemus evangéliumban fordul elő. (Ld. Csodás evangéliumok. vál. Adamik T. Budapest 1996, 133.

[7] pl. Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. Budapest 1990, 89: "Némelyek szerint azért lett hívő, mert betegségtől, vagy öregségtől már elhomályosodott szemére Krisztusnak a lándzsán végigfolyó vére rácsöppent, és rögtön tisztán látott."

[8] Roth i.m. (1.j.) 41–42; Marosi E.: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14-15. századi Magyarországon. Budapest 1995, 132.

[9] Mindazonáltal előfordul, hogy nem a centurio az, aki Krisztusra mutatva a "vere filius dei erat iste" szavakat mondja. Pl. H. Pleydenwurff és műhelye Hofer oltárán (München, Alte Pinakothek) a héber feliratos zsidó kalapot viselő  úr, ezzel a felirattal és ezzel a gesztussal, előkelő zsidó vagy farizeus lehet. Ld. Vetter E. M.: Geschichte, Ikonographie und Deutung des Retabels. In: Der Detwanger Altar von Tilman Riemenschneider. Beiträge von J. Denker et al. Wiesbaden 1996, 66. A százados és Pilátus kontaminációjához ld. a 21. és 22. jegyzetet és a vonatkozó szöveget.

[10] A centurio szavait mondó, de lándzsát tartó katonát is Longinusnak nevezzük, pl. Grünewald baseli képén. Vagyis a hosszú lándzsa Longinus attribútuma, és fordítva, Longinus attribútuma (majdnem) mindig lándzsa. (Egyik legelső nyugati ábrázolásán, Queen Mary’s Psalter fol. 256v. nincs ott a kezében, a szemére viszont rámutat. (Warner G.: Queen Mary’s Psalter. London 1912, pl. 260.)

Longinus ábrázolásaihoz ld.: Berg, K.: Une iconographie peu connu du crucifiement. Cahiers archéologiques IX. 1957, 319–328; Marosi i.m. i.h.; Morgan, N.: Longinus and the Wounded Heart. Wiener Jahrbuch für Kunstgeschichte XLVI/XLVII. 1993/4, II.507–518.

[11] A továbbiakban fesorolt négy példát Mojzer i.m. (4.j.1965) 103.o.3.jegyzetében említi.

[12] Lehrs, M.: Geschichte und kritischer Katalog des deutschen, niederländischen und französischen Kupferstiche im XV. Jahrhunderts. V. Bécs 1925, 76: "katona"; der hübsche Martin. Kupferstiche und Zeichnungen von Martin Schongauer (ca. 1450–1491). 13. September–1. Dezember 1991. Unterlinden Museum Colmar, 330, K66: "Longinus és centurio"; Martin Schongauer: Maitre de la gravure rhénan vers 1450–1491. Musée du Petit Palais 1991–2, 106, "centurio és mögötte az idős nő a zsinagóga megszemélyesítője."

Egyes "másolatok" kiegyenesítik a lándzsát – ezekben az esetekben nyugodtan beszélhetünk Longinusról. Pl. S H mester, Hutchison J. C.: The Illustrated Bartsch 9.2. Early German Artists. New York 1996, 343; Wenzel von Olmütz változatán a katona oldalra fordul és zászlós lándzsát tart kezében. Hutchison i.m. 133.  Ld. még Hermen Rode tanítványa, Stockholm, Historisches Museum: a katona elfordul, a reprodukción nem látni, mit tart kezében. (Stange, A.: Deutsche Malerei der Gotik VI. Nordwestdeutschland in Zeit von 1450 bis 1515. München/Berlin 1955, Abb. 209.)

[13] Mojzer i.m. (2.j.), 30; Mojzer i.m. (3. j.), 255 és Abb. 17: részlet a kompozícióból. (kesztyűt én nem látok ezen a képen) Ld. a 27. és 56. jegyzethez tartozó szöveget is.

[14] Radocsay i.m. (4.j. 1955, 154; 1957, 222)

[15] Mojzer i.m. (4.j.), 97, ld. még Mojzer i.m. (2. j.), 28: "Feltehető, hogy a török ruhás százados – ahogyan düreri előképe is – az Antikrisztus szerepéből is örökölt valamit, ahogy a kereszt alatt az ellenséges Synagoga oldalán áll."

[16] Roth i.m. (1. j.), 97, 103, 106, 116; Longland, S.: Pilate answered: "What I have written I have written." The Metropolitan Museum of Art Bulletin XXVI. 1968, 410–429; Sass, E. K.: Pilate and the Title for Christ’s Cross in Medieval Representation of Golgota. Hafnia. Copenhagen Papers in the History of Art 1972, 5–68; Wuyts, L.: "Quod scripsi, scripsi." Ikonologische aantekeningen bij een werk van Gerard David. Jaarboek van het Koninklijk Museum voor Schone Kunsten, Antwerpen 1972, 87–100.

[17] Frey, D.: Die Pieta–Rondanini und Rembrandts "Drei Kreuze". In: Kunstgeschichtliche Studien für H. Kauffmann. Berlin 1956, 208–232 ( 225–227), sok példát felsorol Konrad von Soest wildungeni oltárától Rembrandtig; Roth i.m. (1. j.), 65 (bajor festő Zürich, Büholl gy.), 77 (C. Laib, Bécs, Kunsthistorisches Museum), 79 (ifj. R. Frueauf,  Klosterneuburg, Stiftsmuseum); Vayer L.: Masolino és Róma. Mecénás és művész a reneszánsz kezdetén. Budapest 1962, 8 (Masolino, Róma, San Clemente).

[18] Vetter i.m. (9.j.), 66–69, Abb. 17, 18.

[19] Roth, V.: Der spätgotische Flügelaltar in Mediasch. Archiv des Vereins siebenbürgische Landeskunde N.F. XXXIV. 1907, 193–240, 227: "Auf der rechten Seite des Kreuzes ist gewissermassen als  Pendant zu dem Heiligen Pilatus und der Hauptmann abgebildet, hinter denen drei gewaffnete stehen." Radocsay i.m. (4. j.1955) 179-80, 390. Folbert, O.: Gotik in Siebenbürgen. Der Meister der Mediascher Altars und seine Zeit. Bécs/München 1973, 65 nem ért egyet a Pilátussal való azonosítással.

[20] Akárcsak az előképül szolgáló festmény megfelelő alakja a Schottenoltáron ( 1469 után, Bécs, Schottenstift, Museum im Schottenstift. Kunstsammlungen der Benediktinerabtei zu den Schotten in Wien. Cat. C. Reiter, Bécs 1994, Taf. 4). Ez utóbbi kardot fogó balján világos színű kesztyű látható; hogy a jobbján is van-e, az nem világos. A hüvelykujjal keresztre mutatás nem ritka a nürnbergi festészetben. Valószínűnek tartom, hogy ezekben az esetekben nem a hitvalló századosról, hanem éppen Pilátusról van szó. Strieder, P.: Tafelmalerei in Nürnberg 1350-1550. Königstein 1993, Abb. 39, Kat. N°18 (Tucher oltár mestere); Abb. 312, Kat. N°43 ( Landauer oltár mestere); Abb. 418, Kat N°80 (ifj. Hans Traut). Id. R. Frueauf képén (Regensburg, Stadtmuseum) a főpap az, aki ezzel a gesztussal int a kereszt felé (Mellinkoff, R.: Outcasts: Signs f Otherness in Northern European Art f the Late Middle Ages. Berkeley/Los Angeles/Oxford 1993, Vol. I, fig. VI.30.).

[21] Köln, Wallraf-Richartz-Museum 139. Katalog der altkölner Malerei von F.G. Zehnder, 266–269, Abb. 184,185. "Unverständlich ist die Benennung des Guten Hauptmanns als Pilatus durch Stange Verzeichnis 1967, auch wenn der gleiche Personentyp bei der Vorführung Christi durch Pilatus verwendung fand" (267).

Ilyen és hasonló esetek miatt lenne olyan nehéz a "Ki kicsoda a Kálvária-dombon?"–t megírni. A két személy kontaminációjához Hana Hlaváčová cikke is adalékul szolgál (Joseph erat decurio. Přípěvek k ikonografii Ukřižování ve středověkém uměni. Uměni XXXV. 1987, 507–514). Számos Keresztrefeszítés ábrázoláson azonosítja Arimátiai Józsefet, aki szerinte "a századostól, mint Pilátus képviselőjétől" elkéri a halottat. Márpedig Arimátiai József Pilátustól magától kérte el Jézus holttestét (Máté 27.58). 

[22] Österreichische Kunsttopographie Bd. XLVIII. Stift St. Florian, die Kunstsammlungen. Red. von M. Vyoral-Tschapka, T. Brückler, Bécs 1988, 183, N°46–49, Abb. 666, 668.

[23] Augsburg, Staatliche Gemäldegalerie, N°4551. Altdeutsche Gemälde. Katalog, bearb. Gisela Goldberg. München 1978, 62–63.

[24] Babelon, J.: Jean Paléologue et Ponce Pilate. Gazette des Beaux-Arts LXXII. 1930, 365–372. Példái: id. Holbein Kaisheimi Keresztoltár, Ecce homo; id. Holbein Kaisheimi főoltár Ecce homo, Töviskoszorúzás, Ostorozás (München, Alte Pinakothek); Urban Görtschacher: Ecce homo, (Bécs, Österreichische Galerie); Piero della Francesca: Ostorozás (Urbino, Gallerie Nazionale delle Marche).

[25] Mojzer i.m. (3.j.) , 256, és Abb. 9. Az "El Gran Turco"-hoz: Lippmann, F.: Unterschriebene Blätter des XV. bis XVII. Jahrhunderts im Kupferstichkabinet. Jahrbuch der Königlich Preussischen Kunstsammlungen II. 181, 215–219.

[26] Vetter, E. M. - Walz, A.: Die Rolle des Monogrammisten A G im Werk Riemenschneiders. Anzeiger des Germanischen Nationalmuseums 1980, 48–73. Vetter a 9. jegyzetben idézett tanulmányában farizeusnak tartja.

[27] Ld. a 13. és 55. jegyzetet.

Meggyőződésem, hogy még számos esetben azonosítható lehetne Pilátus a sok- és kevésalakos Keresztrefeszítéseken. Az indoklást mellőzve, az utóbbiak közül felsorolok néhány általam valószínűnek tartott esetet: Brixen, Johanniskirche freskó, 1440-es évek eleje: elegáns, nagyszakállú úr, akinek a százados bizonyságot tesz Krisztusról (Stange, A.: Deutsche Malerei der Gotik  I. Die Zeit von 1250 bis 1350. Berlin 1934, Abb.224); Magyarországi mester: Keresztrefeszítés Telkibányáról, 1480-90 körül, Esztergom, Keresztény Múzeum: a baljával botra támaszkodó úr mintha kétségbeesve fordulna el a halott Krisztus látványától ("Esztergom kat."  N°9); 15. századi francia (?) kánonkép: a jobb szélen álló elegáns török ruhás úr, aki botjával mutat fel a halott Krisztusra (Christus am Kreuz. Kanonbilder der in Deutschland gedruckten Messbücher des Fünfzehnten Jahrhunderts. Hg. von P. Heitz, Einl. von W. L. Schreiber, Strassburg 1910, N°49; Augsburgi vagy salzburgi kánonkép, 1490, Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, CPV. 1778, fol. 135v.: elegáns, hosszú fehér szakállas, hegyes turbános, török jobbjával kardjára támaszkodik, balját maga előtt tartja, szomorúan néz fel a keresztre (Spätgotik in Salzburg. Die Malerei 1400-1530. Salzburg 1972, Kat. N°302, Taf. 97); Erasmus Grasser monstrancia alakú házioltára, 1490 körül, München, Bayerisches Nationalmuseum: a jobb előtérben álló, hosszú szakállú úr (Paatz, W.: Süddeutsche Schnitzaltäre der Spätgotik. Heidelberg 1963, Abb. 23); Meister der  Augsburger Heimsuchung, 1500 körül, holléte ismeretlen: elegáns úr baljával kardját fogja, jobbját vállmagasságig felemelve szomorúan elfordul a kereszttől (Buchner, E.: Die Augsburger Tafelmalerei der Spätgotik. Sonderdruck aus den Beiträgen zur Geschichte der deutschen Kunst, Augsburg é.n., 59, Abb.49; Id. Jörg Breu , 1502, Melk, Stift: nagyon elegáns, hegyes sapkás úr elfordul a kereszttől, ugyancsak előkelő, botot tartó társához beszél. (Egy harmadik alak hatalmas, sárkánnyal díszített, kereszttel ellentétes irányba lobogó  zászlót tart.) (Merz, C.: Das Frühwerk Jörg Breus des Älteren. Augsburg 1982, Abb. 43);Lőcsei Pál, lőcsei főoltár, 1508–18, a kereszt mögött látszó, arra felnéző turbános úr (Meister Paul von Leutschau, der spätgotische Altar zu St. Jakob. Prága 1961, Abb. 88); Maastrichti misekönyv kánonképe, 1525-1550, Bruxelles, Bibliotheque Royale, 18.125: jobb alsó sarokban elegáns úr, szakálla fehér, fején hosszú sapka csomóval a végén, bal kezét csípőjére teszi (La miniature hollandaise. Bibliotheque Royale Albert I. Catalogue. Bruxelles 1971 N°56, pl. 27). Ld. a 20, 21, 61. jegyzetet is.

[28] Die Gotik in Niederösterreich. Kunst, Kultur und Geschichte eines Landes im Spätmittelalter. Bearb. F. Dworschak, K. Kühnel, Bécs 1963, Taf. 20; Stange, A.: Malerei der Donauschule. München 1964, 149 (Meister der Historia Friderici et Maximiliani).

[29] Schiller i.m. (1.j.), 72. Baljával hatalmas kardot tart a magasba, miközben jobbjával Krisztusra mutat Pilátus a leideni Szent Lajos zsoltároskönyv Krisztus Pilátus előtt ábrázolásán, Leiden, Bibliotheek der Rijksuniversiteit Ms. lat. 76 A, fol. 24v., 1190–1200 körül. (Morgan, N.: A Survey of Manuscripts Illuminated in the British Isles, vol. IV. Early Gothic Manuscripts 1190–1250. Oxford 1982, fig. 47.).

[30] Sass i.m. (16. j.), 52: "Als ein Landpfläger oder landtvogt, kostlich, Harstelich, mitt einem gehülleten spitz Huot, Heidnich, vnd ansichtig, in einem Burger Rock mit Ermlen bis für die knüw Sebel vnd Stiffel. Einem scepter oder stab in der Hand." Ugyanitt a centuriohoz és Longinushoz: "Als ritter. prächtig und stattlich, vff jüdische seltzame manier, doch nit in Langer Kleidung, sondern meer kriegerisch." Mindazonáltal  a százados is, és Longinus is – nyilván Wunschtraumként – a korabeli passióképeken gyakran visel török ruhát.

[31] "Das stärkste Wahrzeichen richterlicher Gewalt ist der Stab; in den Weistümern gebietet der Richter damit durch klopfen Stille, hegt er das  Gericht, solange er ihn hält; an den Stab wird ihm durch Handanlegung gelobt, mit ihm stabt er den Eid, darum heisst der Richter auch Stabhalter" (Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens hg. von  H. Bächtold-Stäubli, 10 Bde, Berlin/Lipcse 1927–42, vol.VII. 691–4.).

[32] Ehhez és a következőkhöz: Grimm, J.: Deutsche Rechtsalterthümer. Berlin 1828 (1956), Bd. I. 209–213; Bächtold-Stäubli,  i.m. vol. III. 1404–1412; Rosenfeld, H. F.: Handschuh und Schleier. Zum Geschichte eines literarischen Symbols. Helsingfors 1957 (Societas Scientiarum Fennica Commentationes Humanarum Litterarum XXIII. 2.), 24; Erler, A.–Kaufmann, E.: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte, I. Berlin 1971, 1975–6.

[33] 1420–30 körül, London, British Library, Add. 50001 fol.19. Scott, K. L.: A Survey of Manuscripts Illuminated in the British Isles. Later Gothic Manuscripts 1390–1490. London 1996, vol. I. fig. 223, vol. 2. Cat. N°55, 171–176. 

[34] 1440 után, Strieder, P.: Tafelmalerei in Nürnberg 1350–1550. Königstein 1993, 184, Kat. N° 25.

[35] 1500 körül, Frankfurt, Städelsches Kunstinstitut, a Frankfurti Dominikánus templom főoltárának részlete, Lieb, N.–Stange, A.: Hans Holbein der Ältere. Augsburg 1960, N° 17/j.

Persze túlzás a kesztyűről, mint Pilátus attribútumáról beszélni. Nem hinném, hogy Pilátus az az elegáns ifjú, aki a Hausbuch mester körébe attribuált Keresztrefeszítésen a kereszttől jobbra áll, felnéz Krisztusra, és csípőre tett bal kezében kesztyűjét fogja. (A kompozíció jobb szélén álló, tekercset tartó úr viszont könnyen lehet a helytartó.) (Darmstadt, Hessisches Landesmuseum N° GK 853. Deutsche Malerei um 1260 bis 1550 von Hessischen Landesmuseum Darmstadt, bearb. von W.Beeh, Darmstadt 1990.).

Eldönthetetlen számomra, hogy ki az, aki tartja, és van-e, s ha igen, milyen jelentése a kesztyűnek egy spanyol (?) mester dijoni múzeumban levő képén (letétben a párizsi Louvre-ból). Az ábrázolás a Keresztrefeszítést kombinálja Szent György életének két epizódjával. Még az sem teljesen világos, hogy a jobb szélen látható elegáns török, aki baljával fehér kesztyűjét fogja miközben mutatóujját lefelé irányítja, Szent György lefejezéséhez tartozik-e (Diocletianus?), avagy a Keresztrefeszítéshez. (Troescher, G.: Burgundische Malerei. Berlin 1966, vol. I, 121-2, vol. II, Abb.117).

[36] ld.pl. Conrad Laib  1449-es Keresztrefeszítését, Bécs, Österreichische Galerie Belvedere Inv. N° 4919. Conrad Laib. 211. Wechselausstellung der Österreichischen Galerie Belvedere, 1997, Katalog A. Salinger, 191

[37] Winkler-kódex: bev. és jegyz. Pusztai István. Budapest 1988, 430–432 (fol. 99v.12–fol.100r.12), Nádor- kódex: közzéteszi és jegyz. Pusztai István. Budapest 1994, 507–509 (fol. 124r .2–124v.12) (nagyjából meggegyezik a Winkler-kódex szövegével); Döbrentei-kódex: bev. és jegyz. Abaffy Csilla, T.Szabó Csilla. Budapest 1995, 43 (fol.1v. 4–16); Weszprémi-kódex: bev. és jegyz. Pusztai István. Budapest 1988, 213, (47v. 14–19)

[38] Winkler-kódex i.m. 99 v. 12-14; Nádor-kódex i.m. 124 v. 24: "pýlatos kezenec eterýeztese míath vetven veztegsegot míndonnec."

[39] Winkler-kódex i.m. 99v. 15–10r. 12; Nádori-kódex i.m. 124 r.5–124 v.11 (saját átírás).

[40] Winkler-kódex i.m. fol. 100 r. 16-17; Nádor-kódex i.m. fol. 124 v. 14-15. Az is igaz, hogy a kegyetlen szentencia végigmondása után Pilátus elsírja magát (Winkler-kódex i.m.fol. 100r. 15 –16: "Ezth mondwan pilatus tekeenthee ihesusth oly ighen kegosth kezde erossen synija ees az nepnek golekozese kezde lennij az zendolesre mondwan megh halyon"; Nádor-kódex i.m. fol. 124 v. 13).

[41] Nádor-kódex i.m. 133 v. 11–12; Döbrentei-kódex i.m. 2 r.19; Thewrewk-kódex (1531). bev. és jegyz. Balázs Judit, Uhl Gabriella, Budapest 1995, 539, 125 r. 9: "Cristus te aldoth zenth kereztfadna zazloyath ymadom"

Mojzer i.m. 4. j. (1965), 101.

[42] Mojzer i.m. 4. j. (1965), 97 ; Poszler i.m. (4. j.), 182.

[43] Krohm, H.: Die Rothenburger Passion im Reichsstadtmuseum Rothenburg ob der Tauber. Rothenburg ob der Tauber 1985, 50–53, Taf, X.

[44] Krohm i.m. 52, Taf. VIII.

[45] Mojzer i.m. (4. j.), 102; (2. j.), 10.

[46] Radocsay i.m. (4.j.) 1955, 154:„magába szálló, talán bűntudattal félreforduló katona”); 1957, 222.

A katona arca szerintem feltűnően hasonlít ahhoz az ír(!) katonáéhoz, akit Dürer 1521-ben Antwerpenben rajzolt le (Berlin, Kupferstichkabinett). Strauss, W. L.: The Complete Drawings of Albrecht Dürer. Vol. 4. 1520–28. New York 1974, 2064.

[47] Az  önmagától fejet hajtó, Krisztusnak behódoló zászló fontos mozzanata a korabeli passiójátékok Krisztus Pilátus előtt jeleneteinek. A motívum eredete Nikodemus evangéliuma 1. 5-6 (ld. 6. j., 118-119). Jézus színreléptekor a zászlók meghajolnak Jézus előtt. A zsidók azzal vádolják a zászlótartókat, hogy ők döntötték meg  zászlókat. Pilátus erősebb katonákat hivat, de az ő kezükben is meghajolnak a zászlók Jézus előtt. (Pl. Alsfeldi passiójáték V. 3718–3983, Froning, R.: Das Drama des Mittelalters I–III. Stuttgart 1891, vol. III., 704–713. Dömötör Tekla szerint a wetteraui csoporthoz tartozó összes játékban szerepelt a motívum. (Dömötör T.: A passiójáték. Összehasonlító tanulmány a német irodalom köréből. Budapest 1936, 57. Ld. u.i. 26: Észak- Magyarországon a 16. század elején sok passiójáték előadásáról tudunk, azonban ezek szövege nem maradt fenn.).

[48] El tudom képzelni, hogy a zászló díszének esetleg a korabeli török harcokkal kapcsolatos aktualitása (is) van.

[49] "Den siebten artickel schreibt uns Johannes d’evangelist un spricht. Der gemartert ward under poncio Pylato, gekruziget. gestorben un begraben"  (Schramm, A.: Der Bilderschmuck der Frühdrucke VI. Lipcse 1923, 6, Taf. 25, Abb. 113).

[50] Frey i.m. (17. j.), 222; Panofsky, E.: Jean Hey’s "Ecce homo". Speculations about its Author, its Donor and its Iconography. Bulletin des Musées Royaux des Beaux-Arts V. 1956, 95–135 (110); Wirth, K. A., Osten, G. v. der: Ecce homo. In: Reallexikon zur deutschen Kunstgeschichte beg. von O. Schmitt IV. Stuttgart 1958, cols 674–700 (675).

[51] Ludolphus de Saxonia: Vita Jesu Christi. Párizs/Róma 1865, 643: "Item est hic documentum, quod istam ostentationem Christi repraesentat sacerdos in elevatione hostiae, quasi diceret ipse: Ecce homo. Quia enim sacramentum altaris est memoriale Dominicae passionis, et Christus est passus secundum humanitatem, secundum divinitatem vero est impassibilis; ideo sacerdos ostendens ibi Christum, congruentius dicit: ecce homo, quam, ecce Deus, licet ipse sit et homo et Deus; sed homo patens fuit in illa ostensione, et Deus latens."

[52] Ludolphus de Saxonia i.m. 646: "Sicut autem tunc Pilatus, sic hodie faciunt multi judices, timore vel favore a veritate judicii declinantes, et justitiam subvertentes."

[53] 15. századi fametszet, Párizs, Bibliotheque Nationale (Swarzenski, H.: An Unknown Bosch. Bulletin of the Museum of Fine Arts, Boston LIII. 1955, fig.6); 15. századi délnyugatnémet festmény, magángy. (Stange, A.: Deutsche Malerei der Gotik IV. Südwestdeutschland in der Zeit von 1400 bis 1450. München/Berlin 1951, Abb. 38); H. Schäufelein, Donaueschingen, Fürstenbergische Sammlungen, Inv. N° 71; id. Bartholomeus Bruyn iskolája, 1525, Köln, Wallraf-Richartz Museum).

[54] Nürnberg, Germanisches Nationalmuseum Inc. 627, 98. Lemmer, M.: Die Holzschnitte zu Sebastian Brants >Narrenschiff<. Lipcse 1979, 157 az ún. negyedik metszőnek, tehát nem Dürernek attribuálja ezt az illusztrációt.

[55] Mojzer i.m. (4. j. 1965), 103; jelen tanulmány 12. j.

[56] ld. e tanulmány 13. és 27. jegyzetét.

[57] Lehrs, M.: Geschichte und kritischer Katalog des deutschen, niederländischen und französischen Kupferstichs im XV. Jahrhundert VI. Bécs 1927, 98: "Streithammer"

[58] Lehrs i.m., 99; Heitz-Schreiber i.m. (27. j.) N° 42 (színes reprodukció); Fifteenth Century Woodcuts and Metalcuts from the National Gallery of Art. Washington D.C. é.n. N°74, Vetter–Walz i.m. (26. j.), 49-50; Vetter i.m. 52-53.

[59] Vetter-Walz i.m., 50: "Bei den rechts Stehenden fällt vor allem auf, dass die parallel angelegten Gebärden der beider Männer, die den Zeigegestus des Hauptmanns stufenweise vorbereiten, miteinander zu einem einzigen, demonstrativen Hinwieis auf den entschieden nach oben gereckten Arm des Hauptmanns verbunden sind".

[60] Lehrs i.m. (56. J.) 109; Hutchison i.m. (12. j.) 211.

[61] Lehrs 10.

Hogy az M S mester ismerhette az  A G mester drezdai passiósorozatát, azt az utóbbi Keresztvitele (L.13) is valószínűsíti: a menetet vezető pribék hatalmas zászlaján fent héber betűk, középen egészalakos kecskebak, alatta pedig egy lándzsáját markoló fekvő ember (elesett harcos?) látható.

[62] Ugyancsak közvetlenül Schongauer e századosától kapta levetett fehér kesztyűjét (és turbánját) egy 1480–90 körül készült bajor kánonlapon a kereszttől jobbra álló figura (New York, Metropolitan Museum, Coll. Lehman). Kardra támaszkodó kesztyűs kezében másik kesztyűjét tartja, jobb tenyerét tétova mozdulattal emeli a kereszt irányába. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy itt is Pilátusra van átvive a százados típusa. (Musée de l’Orangerie. Exposition de la Collection Lehman de New York. Párizs 1957, N° 155; Stange, A.: Deutsche Malerei der Gotik X. Salzburg, Bayern und Tirol in der Zeit von 1400 bis 1500. München/Berlin 1960, Abb. 157. )

[63] Stange, A.: Deutsche Malerei der Gotik XI. Österreich und der ostdeutsche Siedlungsraum von Danzig bis Siebenbürgen in der Zeit von 1400 bis 1500.. Müncsen/berlin 1961, Abb. 217 (Neuss), Abb. 225. (Hallstadt), Abb. 226 (Linz, Landesmuseum).

Újra meg újra bebizonyosodik, hogy Nürnbergben és környékén keresendőek  M S mester stílusának forrásai (utoljára pl. Urbach in: "Magnificat" i.m. (4. j.) 83). Ugyanebbe az irányba mutat véleményem szerint – a jelen ikonográfiai vizsgálat tanulságai mellett – az a stiláris hasonlóság, ami a vizsgált Keresztrefeszítést a Schwabachi főoltár hasonló témájú képéhez fűzi. (Der Schwabacher Hochaltar. Arbeitshefte des Bayerischen Landesamtes für Denkmalpflege. München 1982, Abb. 134; Der Hochaltar der Schwabacher Stadtkirche. Beitr. von Ch. Baur et al. Schwabach 1983, Taf. XXX. A szakirodalmat Végh Jánosnak és Endrődi Gábornak köszönöm.) A schwabachi festmény is ugyanabba a családba tartozik, amelynek ősatyja Schongauer L.10-es metszete; festője szintén  A G mester metszetéből indult ki, azt alakította át Dürer hatására. Emlékeztet M S mester képére Szent János jobb lábát behajlító, Krisztusra felnéző alakja, a háttér hegyeinek formája, mérete, felszíne és színe, a fellebbenő végű, nagycsomójú ágyékkötő, a turbán (itt Stefatoné), a jobb szélső figura (Longinus?) ellentétes irányba forduló lábfeje –ez utóbbi forrása Dürer Ecce homojának (B.9) jobb szélső alakja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                      Képek jegyzéke

 

 

1. M S mester: Keresztrefeszítés, 1506. Esztergom, Keresztény Múzeum

 

2. Martin Schongauer: Keresztrefeszítés L.4, 1470-es évek, Berlin, Staatliche Museen, Preussischer Kulturbesitz

 

3. A G mester: Keresztrefeszítés L.4, 1493 előtt, Boston, Museum f Fine Arts

 

4. Medgyesi főoltár mestere: Keresztrefeszítés, 1480 körül, Medgyes (Mediasch), St. Wolfgang

 

5. Medgyesi főoltár mestere, Ecce homo, 1480 körül, Medgyes, (Mediasch), St. Wolfgang

 

6. Id. Hans Holbein: Keresztrefeszítés, 1501, Augsburg, Staatliche Gämeldegalerie

 

7. Erzsébet királyné hóráskönyve: Krisztus Pilátus előtt, 1420–30, London, British Library, Add. 50001 fol. 19

 

8. Tucher oltár műhelye: Krisztus Pilátus előtt, 1440 után, Langenzenn, temetőkápolna

 

9. id. Hans Holbein: Krisztus Pilátus előtt, 1500 körül, Frankfurt, Städelsches Kunstinstitut

 

10. Martin Schwarz (?): Keresztrefeszítés, 1494, Rothenburg, Reichsstadtmuseum

 

11. Martin Schwarz (?): Keresztvitel, 1494, Rothenburg, Reichsstadtmuseum

 

12. M S mester: Keresztvitel, 1506, Esztergom, Keresztény Múzeum

 

13. Ulmi mester: A Credo 7. cikkelye, 1485

 

14. Lotharingiai(?) mester: Ecce homo, 15. század közepe, Paris, Bibliotheque Nationale

 

15. Martin Schongauer: Ecce homo L.25, 1480-as évek, Amsterdam, Rijksmuseum  részlet, és részlet az első képből

 

16. Baseli mester: Idegen bolondok (Sebastian Brant: Narrenschiff), Nürnberg, Germanisches Nationalmuseum

 

17. Michael Wolgemut: Keresztrefeszítés,(Würzburgi misekönyv) 1493

 

18. A G mester: Keresztrefeszítés, 15. század vége, Drezda

 

19. Bajor festő: Keresztrefeszítés, 15. század vége, Neuss, Otto Sel gyűjtemény

 

 

 

 

 

                                      Resümee/Abstract

 

 

              A tanulmány M S mester egykori selmecbányai főoltárának Keresztrefeszítés táblájáról szól, különös tekintettel a kép jobb oldalán látható törökre. A szakirodalomban ezt a figurát eddig vagy a megtérő századosnak, vagy Longinusnak tartották. A szerző véleménye szerint Pontius Pilátusról van itt szó.

            Számos korabeli sok- és kevésalakos Keresztrefeszítésen azonosítható a helytartó figurája (pl. Mediasch, St Wolfgang; Georgslegende mester műhelye, Köln, WRM; id. Holbein: Kaisheimi keresztoltár, Augsburg; Tilman Riemenschneider: Detwangeri oltár, Rothenburg stb.)

              Az M S mester képén látható török öltözéke megfelel a 15-16. századi passiójátékok direktíváinak; ezek előírják, hogy Pilátus legyen ősz, elegáns, térdig érő, szőrmével díszített pogány ruhát viseljen hegyes sapkával, tartson botot a kezében. A bot, akárcsak a kard, a bírói hivatal szimbóuma. A levetett kesztyű – több Krisztus Pilátus előtt ábrázoláshoz hasonlóan – Pilátus tisztára mosott kezére utalhat.

            A szerző idéz M S mester-korabeli magyar nyelvű passiójátékokból. Ezek különleges vonása, hogy hosszan részletezik Pilátus szentenciáját, melyben a helytartó elrendeli kínzásait és kereszthalálát.

              A török alakja révén M S mester festménye nem pusztán egy régmúlt történeti eseménynek, hanem az örök passiónak is a képe: Krisztus – és az egész keresztény világ – jelenleg is szenved a töröktől rámért csapásoktól.

              A kompozíció – és főleg a török – közvetlen előképei között tartandó számon S. Brant Narrenschiff-jének hitetlen pogányokat ábrázoló metszete, Schongauer L. 10-es Keresztrefeszítése és L.25-ös Ecce homoja, az A G mester és Wolgemut Keresztrefeszítés metszetei.

            A török hihetetlenül elrajzolt két lábát feltehetően egy tanonc festhette meg.