Szőke
Annamária
A „művészettörténeti
muzeológia”
tantárgy oktatása az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetében
Előzmények
és tantárgyi környezet
A
tantárgyat 1999 őszi félévében vezették be a Tanszék (később: Intézet)
tantervébe. A „művészettörténeti
muzeológia”
elnevezés a
Magyarországon
megfigyelhető gyakorlatot követi a szakmuzeológiák elnevezése terén
(vö.
történeti-, irodalmi-, néprajzi-, vagy „műszaki
termeléstörténeti”
muzeológia).
A 2001
nyarától kezdve fokozatosan kidolgozott kreditrendszer tantárgyi
programleírásában a művészettörténeti muzeológia leírása a következő
volt: „Általános
muzeológiai bevezető után a művészeti-, művészettörténeti gyűjtemények
és
múzeumok létrejöttének története, szellemi, társadalmi háttere,
módszerei és
problémái kerülnek tárgyalásra hazai és nemzetközi vonatkozásban
egyaránt. A
tudományos vagy művészeti szemléletváltozások következtében felmerülő
kérdések
mellett a hallgatók áttekintést kapnak a múzeumi munka legfontosabb
területeiről, valamint a múzeum mint intézmény és a mindenkori aktuális
képzőművészet összefüggéseiről.”
A „művészettörténeti
muzeológia”
kifejezés eleddig – tudomáson szerint – sehol sem fordult elő a
szakirodalomban,
korábban ilyen jellegű tananyag oktatására sem került sor sehol.
Mindemellett a
tantárgy oktatásának megindulását nem előzte meg a tantárgy tanítása
módszertanának kidolgozása, vagy valamiféle módszertani-tematikus
egyeztetés
akár a tanszéken belül, akár más – hasonló tantárgyat oktató –
tanszékek
oktatóival.
1945 és 1967 között Oroszlán
Zoltán tartott előadásokat az általános muzeológia köréből
művészettörténészek
számára. A Tanszéki/Intézeti Könyvtárban a vonatkozó irodalom igen
szűkös volt,
általános muzeológia témakörben is csupán Burcaw, G. Ellis: Introduction
to Museum Work (The
American Association for State and Local History, Nashville, 1975.) és
Korek
József: A muzeológia alapjai. Egyetemi
segédkönyv (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.) magyar nyelvű munkája
volt
elérhető. A tantárgy témakörének, az oktatása céljának és módszerének,
a
szakirodalom-jegyzéknek, a vizsgakövetelményeknek a kidolgozása a
tantárgyat
oktató tanár feladta lett.
A tantárgy
oktatásával Szőke Annamária adjunktust (vagyis: engem – a továbbiakban
első
szám első személy) bízták meg, aki ez idáig öt alkalommal tartottam
féléves
kurzust a témából. (Ezen belül két alkalommal Keserü Katalinnal
közösen, amikor
is ő az alább vázolt tematikát és módszert követő előadásaim után
tartotta meg
előadásait) A
tantárgy tantervi kontextusát 1). a „múzeumi(ismeret)i
gyakorlat(ok)”
és 2). a „120
órás múzeumi gyakorlat”
tantárgyak, 3). az egyes történelmi
előadásokon a múzeumokkal és gyűjteményekkel kapcsolatban elhangzottak,
valamint 4). a hallgatók részéről elvárt rendszeres múzeumi, kiállítási
látogatások jelölték ki. 2002-ben jelent meg az az évfolyam, amelynek
számos
tagja pedagógiai tanulmányai folyamán múzeumpedagógiát is tanult,
illetve ezzel
intenzívebben foglalkozott (VIVO Alapítvány).
1). A „múzeumi
gyakorlat”
valamely művészeti múzeumban folytatott gyakorlat, amely a
gyűjteményben
található műalkotások művészettörténeti megközelítéseivel foglalkozik,
a
gyakorlatot vezető tanár szakterületétől függően. Szemben az egyetemi
kurzusokkal, a hallgatók itt „élőben” találkozhatnak a
műalkotásokkal. Bizonyos konfúziók adódtak a tantárgy tartalmát
illetően abból,
hogy korábban elnevezése „múzeumismereti
gyakorlat”
volt, amelynek keretében a múzeumi munka egyes területeivel (pl.
restaurálás,
etc) is meg lehetett ismerkedni. Személyes tapasztalatot egyetemi
tanulmányaim
alatt az utóbbi vonatkozásban Molnár László óráin szereztem, aki pl. a
hallgatók által választott témában egy kiállítás megtervezését adta ki
feladatul. A kiállítás-rendezés különböző módjairól, „stílusairól”
nem esett szó, elméleti vagy történeti bevezetést nem kaptunk, így
mindenki
abból dolgozott, amit látott. Külföldön szerzett inspiratív élmények
átemelése
a merőben fiktív kiállítás-tervezésbe nem vezethetett átütő
eredményekhez (pl.
Fülemüle Ágnes 1983/84 körül kettes osztályzatot kapott, mert
porcelán-kiállítási tervében az étkészleteket asztalokon helyzete volna
el, a
vázákba virágokat állított volna). A „művészettörténeti
muzeológia” bevezetése
előtt, 1999 januárjában
elkészített akkreditációs anyagban a „múzeumi
gyakorlatok”
tárgyleírása így hangzik: „Általános
muzeológiai és múzeumtörténeti
ismeretek megszerzése után a művészettörténeti és muzeológiai
klasszifikáció
megfeleltetésének egyes esetei vizsgáltatnak. Kiemelt tárgyalandók a
magyarországi legfőbb múzeumok és a tudományos vagy művészeti
szemléletváltozások következtében felmerülő kérdések.” A részben
ilyen értelemben felfogott „múzeum(ismeret)i
gyakorlat”
keretében évek alatt több tanár vezetésével számos különféle témájú
gyakorlat
zajlott, amelyek tapasztalatainak összefoglalása nem készült el.
Mindenesetre a „művészettörténeti
muzeológia” tárgy
tartalma a „múzeumi
gyakorlatok”
fentebbi meghatározását kimeríti.
2). A „120
órás múzeumi gyakorlatot”
(korábban volt még: „Nyári
múzeumi-műemléki gyakorlat”
is) általában egy-egy múzeumban végzik el a
hallgatók, amikor is legtöbbször alapvető múzeumi feladatokat látnak
el. (A tantárgy elnevezése ma: „120
órás szakmai gyakorlat”.)
Az
akkreditáció
szerint: „A
gyakorlat a hallgató szűkebb érdeklődése alapján választott múzeum
(műemléki
intézmény) munkarendjének, gyakornoki munkakörének megfelelő.”
Szintén nem készült összefoglalás vagy kimutatás arról, hogy milyen és
hányféle
feladatot látnak el az egyes hallgatók gyakorlati idejük alatt; hogy
milyen
módon kerülnek az intézménybe; mennyire határozza meg későbbi
karrierjük
alakulását az, hogy hol gyakornokoskodnak; mennyire elmélyülten
foglalkoznak
velük az egyes intézményekben, valóban hasznos munkát végeznek-e, stb.
3). Minden
évben feltett kérdésem alapján tudom, hogy az egyes történelmi
előadásokon
múzeumokkal és gyűjteményekkel kapcsolatban is elhangzanak információk,
ám ezek
a művek vagy a művészek tárgyalásának rendelődnek alá. Én magam a 19.
századi
képzőművészet tárgyalásakor kitérek a múzeumok szerepére a kortárs „múzeumi”
vagy „kiállítási”
művészet megjelenésével kapcsolatban, ami a korszakban megkerülhetetlen
téma. A
múzeum, mint új építészeti feladat szintén szóba kerül az
építészettörténeti
előadásokon. Átfogóbb gyűjtemény-történeti előadássorozatra tudomásom
szerint
csak egyszer, 1986/7 körül került sor Galavics Géza szervezésében egy
féléves
kurzus keretében. Meg kell említeni, hogy gyűjtemény- vagy
intézménytörténeti
témában szakdolgozatok is születtek.
Keserü Katalin a 90-es évek elején végzett gyűjtést a nyolcvanas évek
művészetéről, amikor egyes múzeumok működéséről is alapkutatások
folytak.
4). Szintén
rendszeresen, a bevezető előadáson, felmérést végeztem a hallgatók
körében
arról, hogy milyen múzeumi, muzeológiai problémákról tudnak, hogyan
látják a
múzeumok helyzetét, miben látják a feladatait, milyen élményeik voltak
az utóbbi
időben, stb. Célom ezzel – a tájékozódáson kívül – az, hogy lehetőség
szerint
kapcsolódjak egy őket esetleg foglalkoztató aktuális problémához, és
ezen
keresztül vezessem be őket a muzeológia elméleti kérdéseibe, illetve a
múzeumok
történetébe. Minden évben egy-egy aktuális probléma vagy jelentősebb
kiállítás
is figyelmünk középpontjában áll. (1999 őszén: a korona átszállítása;
2000
őszén: a „tanulmányi
kiállítás”,
Artpool MKK, valamint a Média-modell
című kiállítás a Műcsarnokban; 2002 őszén: a 4M; 2003 őszén:
Muzeológiai
irodalom: a Metszéspont02
Egyesülettel együtt a Magyarországon fellelhető szakirodalom
összegyűjtése.)
A
tantárgy oktatása – 1.
1999 őszén
előadásaim elsősorban gyűjtemény- és intézménytörténeti jellegűek
voltak, és
alapvetően 1986-os két előadásomra támaszkodtak, amelyeket a múzeumok
kialakulásáról tartottam múzeumi gyakorlatok keretében. Ebben
az évben ismertem meg Friedrich
Waidacher Handbuch der Allgemeinen
Museologie című (Böhlau Verlag, Wien, Köln, Weimar, 19993)
szisztematikus munkáját, amelyet mind a mai napig kézikönyvként
használok, és
elődás-sorozatomat is e könyv elméleti kiindulása, illetve kronológiai,
tematikus struktúrája alapján építem fel. Ezért ennek rövid
összefoglalását
fontosnak tartom (mellékelve a könyv felépítését jól tükröző
tartalomjegyzéket
is).
Friedrich
Waidacher (1934) zenét, néprajzot, művészettörténetet és
filozófiát
tanult.
1977 és 1994 között a grazi Steiermärkisches Landesmuseum igazgatója
volt. Az Union of Museologists alapító tagja.
1995 óta t. k. mint múzeumkonzulens és múzeológiai egyetemi lektor
tevékenykedik.
Waidacher:
Általános muzeológia
A
muzeológia mint tudomány megismerése tárgyának meghatározása és a
muzeológia
definiálása kapcsán Waidacher hangsúlyozza, hogy egy
alkalmazott-gyakorlati
irányultságú szakterület esetében különösen ügyelni kell arra, hogy
azok a
jelenségek, amelyek a praxis következtében erősen az előtérbe
tolakodnak, ne
tereljék el a figyelmet azokról az eszmékről (ideákról), amelyek az
alapját
képezik (29).
Éppen ezen
alkalmazott-gyakorlati tevékenység miatt egyes muzeológusok úgy
gondolják, hogy
nincs szükségük a muzeológia elméleti alapvetéseire, mivel személyes
tapasztalataik (kiegészülve az elődök tapasztalatainak ismeretével)
elegendőek
ahhoz, hogy feladataikat ellássák, és ezeket a tapasztalatokat
modell-értékűnek
tekintik. Más elképzelések szerint a múzeumi kontextuson kívül (pl.
régiségkereskedésben vagy az áruforgalom és -raktározás, -bemutatás
terén)
szerzett tapasztalatok jól hasznosíthatók olyan feladatok esetében mint
a
műtárgyvásárlás, a raktározás, vagy a tárgyak bemutatása/kiállítása
(empirikus
praktikus kiindulópont). Egy másik felfogás szerint a múzeumban
képviselt
tudományszak (pl. a művészettörténet) ismerete a múzeumi munka
kielégítő
elméleti alapját jelenti (alkalmazott-szakelméleti kiindulópont)
(30-31).
Ezzel
szemben Waidacher egy „autonóm
elméleti” kiindulópont
szószólója, és a muzeológia elméleti alapvetésében W. Gruzinski lengyel
szerzőre és a brünni iskola (Zbynek Z. Stránsky)
ismeretelméleti kiindulására támaszkodik. Elméleti alapállását jól
tükrözik az
általa használt fogalmak is, amelyeket „A
muzeológia fogalmai”
részben külön is definiál (56). Tehát a „Museum-”
előtagból képzett szavak/terminusok helyett (pl. Museumskunde,
Museumswissenschaft,
Museumswesen) a „Museal-”
vagy „Museo-”
előtagosokat használja (Musealität, Musealisierung,
Musealwesen, Museologie,
etc), és a kettő közötti különbséget úgy határozza meg, hogy az
előbbiek a muzealitásnak múzeum formájában történő
konkretizációjával foglalkoznak.
Definíciója
középpontjában tehát a muzealitás (Musealität)
fogalma áll, amellyel az
embernek a valósághoz való különös viszonyát minősíti. „A muzeológia
megismerésének a tárgya az embernek a valósághoz való sajátos megismerő
és
értékelő viszonya. Ez a viszonyt nevezzük muzealitásnak.
Ez azt jelenti, hogy az ember bizonyos tartalmak közvetítőiként
(Zeugnisse)
tárgyakat választ ki, amelyeket olyan fontosnak tekint, hogy azokat
korlátlanul
megőrzi és a társadalom számára közvetíti.”
(34). A muzealitás olyan konkrét tárgyakban nyer
kifejezést, amelyeket mint egy meghatározott társadalmi valóság
bizonyságait
ezen társadalom szolgálatában válasszunk ki, azokat megőrizzük,
kutatjuk és
bemutatjuk/közvetítjük. (37). Ezáltal ezek a tárgyak a társadalom
számára
gondolkodási funkciót látnak el. A muzeológia segítségével a muzeális
intézmények saját fejlődésüket úgy alakíthatják, hogy a társadalom
jövőbeli
követelményeinek is a legnagyobb mértékben megfeleljenek (39).
Eszerint a
muzeológia a muzeális jelenséget
illető összes elméleti és gyakorlati alapelvvel foglalkozik: ezek
leírásával,
klasszifikálásával, magyarázatával, valamint gyakorlati vonatkozásaival
(eljárások, módszerek, technikák és segédeszközök).
A
múzeológia mind tudomány megismerésének a tárgya nem a múzeum, nem a
múzeumi
tárgy és nem a múzeumi tevékenység, hanem a muzealitás.
A múzeumi intézmények folyamatok, amelyekben a muzeális
jelenség történik és észlelhető (és nem csupán ezekben
történik). A múzeumnak mint intézménynek, és sajátosságainak,
funkcióinak
materiális értelemben vett vizsgálata egy bizonyos időmetszetben nem
veszi
figyelembe, hogy azon elemek közül, amelyek alkotják (emberek,
gyűjtemények,
szervezeti formák, célok, munkamódszerek, értékek, etc.), – egy sem
változatlan
(33). Az a muzeológia-definíció, amely szerint a kutatás tárgya a
múzeum és
annak funkciói, nem érhet el többet, mint egy kortárs intézményi forma
funkcionális és szervezeti összefüggéseinek magyarázatát. „Ezek
a praktikus és szakelméleti feltételek jóllehet szükségesek, ám nem
kielégítőek. Nem vesznek tudomást az ember és a valóság közötti
muzeális
viszonynak az intézményektől független karakterisztikus jelenségéről”
(36).
A
muzeológia interdiszciplináris tudomány, amely módszereit, szempontjait
a
filozófia (ontológia, gnoszeológia, axiológia, etika), a pszichológia
(észlelés-, kognitív, szociál-pszichológia), a kommunikációtudomány
(információelmélet, szemantika, szemiotika), a szociológia, valamint a
rendszerelmélet, a kibernetika, a jog- és gazdaságtan, és az
antropológia egyes
területeiről nyeri.
Az
általános muzeológia felosztása: 1. – metamuzeológia; 2. – történeti
muzeológia; 3. – elméleti muzeológia; 4. – alkalmazott muzeológia.
1). A
metamuzeológia feladata a muzeológia tudományelméleti
kiindulását megvilágítani, célját, módszereit, eredményeit normatívan
megítélni és kritikusan értékelni (41) – a fentebb
vázolt muzeológia-definíció is ennek a körébe tartozik.
2). „A
történeti muzeológia feladata azoknak az időbeli és helyi
körülményeknek és
feltételeknek a leírása és magyarázata, amelyek között a muzealitás
megjelent és a reflexió tárgya lett. Eközben tárgyát a
történeti fejlődés folyamatában és a jelenhez való viszonyában egyaránt
szemléli”
(65). (Zárójelben jegyzem meg, hogy a „történeti
muzeológia”
fogalom használata eltérő a bevett hazai gyakorlattól, nálunk ugyanis
ez az
egyik szakmuzeológia elnevezése.)
A gyűjtés –
minden muzeális tevékenység előfeltétele – primér
természetes vágyból származik. A muzeális
viszony, mint az ember egy meghatározott magatartása, szekundér
szükségleteken alapul, vagyis az ember társadalmilag vagy
kulturálisan meghatározott igényein és vágyain. Ez a viszony nem korhoz
kötött,
hanem egy egzisztenciális, általános emberi vágy kifejeződése – a
vágyé, hogy
az emlékezetet ébren tartsuk. Egyrészt azért, hogy az emberek saját
jelenük és
jövőjük tekintetében definíciós- és orientációs segítséget kaphassanak,
másrészt azért, hogy az egyes személyek és a társadalom életének
mulandóságát
ezek létezését bizonyító anyagi tárgyak továbbadása révén
transzcendentálhassuk. „E
cél érdekében az ember megpróbálja minden
anyagi dolog pusztulását és természetes elváltozását, ha nem is
végérvényesen
megakadályozni, legalább hosszabb távon lelassítani” (67). A merő
gyűjtés tehát nem muzeális jelenség. Így a kincstárak és templomi
kincsek a
muzealitás fogalmának tág értelmében férnek csak bele a történeti
muzeológiába.
„Az
általános történettudomány a múzeumokat elsősorban konkrét megjelenési
formájukban, vagyis mint kulturális intézményeket vizsgálja, amelyeknek
meghatározott társadalmi feladataik voltak. Valóban sajátos hatásuk
azonban
csak azon eszmék ismeretében
vizsgálható megfelelően, amelyek ezen intézmények létrejöttét
meghatározták
(65).”
A muzealitás története nem egyenlő a múzeumtörténettel, hanem eszmetörténet, a muzeális jelenség
mögötti világnézeti- és értékképzetekkel foglalkozik. „A muzealitás
története annyiban segít abban, hogy felismerjük az aktuális
tendenciákat,
amennyiben a jelen helyzetet eredetének háttere előtt mutatja (66).”
A történeti
muzeológia tudománytörténete viszonylag szerény. Jóllehet korábban is
foglalkoztak egyes múzeumok, múzeumtípusok történetével, szervezett
formában
csak a 20. század 2. felétől folynak kutatások ezen a területen (71).
Fontos
előzményekként nevezhetők meg azok a kutatások, amelyeknek a University
of
Leicester, az Institut für Museumskunde in Berlin, és az egykori
lipcsei
Fachschule für Museologen adott helyet. Szakfolyóiratok közül az
oxfordi Journal for the History of Collections
(1989-től) meghatározó szerepe emelendő ki.
3). Az
elméleti muzeológia a muzealizálás jelensége (Musealwesens)
egészének az alaptudománya, feladata, hogy a muzeális
gyakorlat számára az előfeltevéseket kidolgozza (147), illetve hogy a
gyűjteményből, a tények leírásából és az elrendezéséből levezetett-,
valamint
az elméleti gondolkodás révén nyert új eredményeket szisztematikusan
ábrázolja.
Egyes kutatási területei a szelekció, a tezaurálás, a kommunikáció, és
az
intézményesítés elméleti vonatkozásaival foglalkoznak.
4). Az
alkalmazott muzeológia a muzeológiai elmélet gyakorlati alkalmazása
számára
nyújt általános eljárásbeli alapokat és
szabályokat (303). Egyes területei az elméleti muzeológia négyes
felosztását
követik, és a tárgy kiválasztása és dokumentálása; az állomány
létrehozása és
kezelése; az állomány közvetítése/bemutatása és a PR; a tervezés, a
szervezés
és a management kérdéseivel és részterületeivel foglalkoznak.
A
tantárgy oktatása – 2.
Előadásaim
folyamán az általános muzeológia fentebb ismertetett négy területe
közül –
Waidacher elméleti alapvetésének és szempontjainak ismertetése után –
elsősorban a „történeti
muzeológiára”
szorítkoztam, azon belül is a művészettörténet tárgykörébe tartozó
tárgyak
különböző típusú gyűjteményekben való megjelenésére a történelem
folyamán, és a
művészeti múzeumok kialakulására (ezek száma – W. szerint – a világon
az összes
múzeumokénak [1980-ban 35.000] a 7%-a, és 3/4 részük Európában és
Észak-Amerikában található, 25.). Gondolati és elméleti kísérletként
fogva fel,
egyre inkább Waidacher elmélete alapján próbálom rendszerezni és
értelmezni az
anyagot és a jelenségeket, valóban egy muzeológiai eszmetörténeti
áttekintést
adva. Waidacher periodizációját alapul véve, egy-egy jelentős múzeum-
vagy
gyűjtemény-típus funkcióját, kialakulásának körülményeit, az ezek
mögött tetten
érhető eszméket (netán világmagyarázatokat) előtérbe helyezve, egyes
eseteket
részletesebben ismertetve. Waidacher periodizációja „a múzeum
intézményének első egyértelmű megjelenéséből indul ki, és azt
megelőzően
kimutatható gyűjtőtevékenységeket az újkori értelemben vett múzeumhoz
való
közelségül alapján rendezi sorba”
(72). Ennek alapján öt muzeális korszakot
különböztet meg:
Premuzeális
korszak
– az ókortól a 14. századi kincstárakig
Protomuzeális
korszak
– a 14. századtól a 17- századig (a hercegek és pápák mint gyűjtők;
naturáliagyűjtemények; Kunst- und
Wunderkammern; a múzeum mint
idea)
Paleomuzeális
korszak
– a polgári gyűjtemények és az első nyilvános múzeumok a 17. és 18.
században
Mezomuzeális
korszak –
a késő 18. század állami múzeumaitól a 20. század első feléig (Nyilvános múzeumok; Új
múzeum-fajták;
Térformák; Megvilágítás; A múzeum mint autonóm épülettípus)
Neomuzeális
korszak
– a 2. vh. végétől (Az
első
jövőgondolatok; Múzeumépítészet; Új múzeum-fajták;
Professzionalizálódás és
képzés; A nyilvánosság kontrollja)
Az
előadásaim egyes témakörei és
kronológiája jelenleg:
1.
Beszélgetés:
eddig tanultak során múzeum-téma, a
múzeumi munka egyes feladatai. Aktuális téma.
2.
Az általános
múzeológia felosztása (Waidacher):
meta-, történeti-, elméleti-, alkalmazott múzeológia. Ezen belül:
művészet(történet)i múzeumok.
3.
A gyűjtés.
Történeti muzeológia: Premuzeális-
és
protomuzeális korszak (fő hivatkozás: Schlosser,
Julius von: Kunst- und Wundekammern der
Spätrenaissance. Monographien des Kunstgewerbes. Hrsg. von Jean
Louis
Sponsel. N. F. XI. Leipzig, 1908.)
4.
A
múzeum mint idea:
a „Wundekammer”
eszmei háttere, értelmezési kísérletek (fő hivatkozás: Bredekamp,
Horst: Antikensehnsucht und Maschinenglauben. Die
Geschichte der Kunstkammer und die Zukunft der Kunstgeschichte.
Verlag
Klaus Wagenbach, Berlin, 1993.; Magyarul egy fejezete: A
Kunstkammer mint játéktér. In: Café Bábel, 1994/4. 105-112.)
5.
Paleomuzeális
korszak:
átmenet
a Kunstkammerek és a modern művészet(történet)i
múzeum között. A Wundekammer-koncepció felbomlása, a művészeti
gyűjtemények
elkülönülése és ennek eszmei megalapozása. A modern gyűjtés kezdetei
(Itália,
Anglia, Hollandia), az első önálló képtárak kialakulása a 17.
században. A
művek elrendezése a későreneszánsz és barokk képtárakban és kortárs
művészet
összefüggése, Galeriebild, mint
képtípus. Winckelmann és a művészettörténeti módszer (linnéizmus), a
művészettörténeti szempontok a gyűjtemények elrendezésében. Első
nyilvános
gyűjtemények. Bécs: a Stallburg és a Belvedere (17-18. sz.)
6-7.
Mezomuzeális
korszak –
a késő 18. század állami múzeumaitól a 20. század első feléig. A
közgyűjtemények kialakulásának
ideológiai,
politikai, szociológiai, gazdasági feltételei. A „public”
jelentése a 18. században. A művészet mint a politikai/társadalmi
berendezkedés
tükre. A művészeti múzeum mint a polgárság kulturális
önmeghatározásának
eszköze (W. Grasskamp): a francia forradalom és a múzeum új eszméje.
Musée
Napoleon. A nemzeti múzeumok létrejötte és a nemzeti művészet előtérbe
kerülése: a középkori és a nemzeti művészet felfedezése. Musée des
Monuments
Français.
8.
Az új
metafora: a múzeum mint templom. A
művészet befogadásának új módja, ennek összefüggése a romantika
művészetfelfogásával. A berlini Museumsinsel. Altes Museum (mint a
történeti és
az esztétikai elrendezés ötvözete), a Neues Museum, a Nationalgalerie:
a
nemzeti és internacionális / a régi és az új művészet összeütközése.
Múzeum és
műkereskedelem. Múzeum és kortárs művészet. Múzeumegyletek.
Kaiser-Friedrich
Museum: „atmoszférikus”
– kultúrtörténeti kiállítások, egy-egy korszak rekonstruálása a maga
egészében
(W. Bode).
9.
Világkiállítások
és enciklopédikus gyűjtés: VAM. (tervezett előadás)
10.
Neomuzeális
korszak: európai
mintára vagy attól eltérő előfeltételekkel létrejött múzeumok az
USA-ban. A
múzeum mint közönségorientált intézmény. A 20. század első felében az
elsősorban a gyűjtés és a kutatás helyeiként működő „poros”
múzeumok korszerű átalakításával kapcsolatban megfogalmazott javaslatok
Európában. Múzeumellenesség. Múzeum és politika a diktatúrákban.
11.
A múzeumok
terén végbement változások három
szempont szerint:
1). formai („felfokozott művészeti
egység”, „szemléletes
élmény”
létrehozása, illetve a zsúfoltság helyett ‘white
cube’:
ennek előzményei a kortárs művészeti kiállításokon.)
2).
funkcionális (nem kutatóhely, nem esztétikai
templom, hanem információs, nevelési feladatokat ellátó, aktuális
élethelyzetekre reflektáló hely. Ezen funkciók vegyítése pl. a MAK-ban.
3).
látványossági, gazdasági és turisztikai
szempontokból.
12.
Múzeum-bumm
1960 körül és a múzeumok gondjai. Új
múzeológia.
13.
Magyarországi
gyűjtés- és múzeumtörténet.
14.
Múzeumépítészet.
Eredetileg is annak épült 19. századi épületek, átalakítások, más
funkciójú
épületbe költözés, újabb, „poszt-modern” épületek (tervezett
előadás)
15.
„A
modern művészet fejlődése elválaszthatatlan a múzeumoktól”
(Werner Haftmann, 1969). A múzeumok és a mindenkori kortárs művészet.
Múzeumi
művészet, kiállítási művészet, intézményművészet. 20. századi művészek
a
múzeumról. Művészmúzeumok. Múzeum-téma a művészetben. A
múzeum/kiállítás mint a
művészet legitimációja. Intézményi művészetelmélet.
Szakirodalom-jegyzék
A
hallgatók rendelkezésére bocsátott szakirodalomjegyzéket a
budapesti könyvtárakban vagy xeroxmásolatban elérhető könyvekből és
tanulmányokból állítottam össze, tematikus és korszakok (századok)
szerinti
tagolásban. Ezzel egyidőben egy ideális irodalomjegyzéket is
elkészítettem, amelynek
egyes tételeit fokozatosan igyekszem a könyvtár számára megszerezni.
2003-ban a múzeumi és muzeológiai kérdésekkel foglalkozó Metszéspont02
Egyesület honlapjára való elhelyezés céljával szisztematikus gyűjtést
végeztem
a hallgatókkal a jelentősebb fővárosi könyvtárakban megtalálható
muzeológiai
szakirodalom terén. A beérkezett tételeket adatbázisban dolgozom fel,
és
Waidacher könyvének tagolása, a University
of Leicester Bookshop. Museum Studies
katalógusának-, valamint
az interneten elérhető, Professor J. Lynne Teather (Museum Studies
Program
University of Toronto) által összeállított Curriculum
Guide For Museum Studies:
The
Framework for Reflective Museum Practice csoportosítása
alapján
egy, a
jövőben bővíthető tezauruszféleséget dolgozok ki az itthon hozzáférhető
külföldi és a magyar nyelvű szakirodalom rendszeres feldolgozásához.
Ez, miként
a torontói vállalkozás, az inteneten elérhető lesz a hallgatók számára.
Tekintve,
hogy a muzeológia előadásokat a hallgatók művészettörténeti
tanulmányaik végén
hallgatják, amikor már szakdolgozatukon is dolgoznak, a magyar nyelvű
kötelező
olvasmányokon túl felkínáltam nekik, hogy a nagyszámú tételt tartalmazó
bibliográfiából mindenki olyan korszakot, olvasmányt válasszon, amely
kapcsolódik
kutatásaihoz, érdeklődéséhez. A vizsga valóban kollokvium, beszélgetés
formájában zajlik. A magyar nyelvű kötelező irodalomjegyzékbe újabban
bele
vettem az utóbbi években múzeumi témában itthon megjelent számos
újságcikket és
tanulmányt is, amelyek azt bizonyítják hogy az általános
„múzeumismeret” iránt
megnövekedett az érdeklődés.
Tervek
A
fentebb idézett, az akkreditációs anyagban leírtakhoz
(vagyis hogy a tantárgy keretében „általános
muzeológiai és múzeumtörténeti
ismeretek megszerzése után a művészettörténeti és muzeológiai
klasszifikáció
megfeleltetésének egyes esetei vizsgáltatnak”) igazodva, a
Waidacher-féle muzeológia-felfogás alapján ki kellene dolgozni a „művészettörténeti
muzeológia”
metatudományát, történetét, elméletét és alkalmazását.
Ez olyan kérdéseket is
érintene, mint pl.
a muzealitás és a művészet mint a valóság elsajátításának,
értelmezésének
módjai közötti kapcsolat; a modern értelemben vett múzeumok és a
művészettörténet mint tudomány megjelenésének összefüggései; a ma a
művészettörténeti
kutatás tárgyát jelentő (mű)tárgyak és a múzealizálás folyamatának
bonyolult
viszonya, amely egy, a változó művészetfogalmat is érintő kérdés. Egyes
felfogások szerint a művészet a (francia forradalmi) múzeumban vált
autonómmá
(bár ugyanakkor attól függőségbe is került), ma pedig már ennek a
történetiségre alapozott múzeumtípusnak az érvénytelenségéről
beszélnek, amikor
is a múzeumi kiállítások nem a múlt koherens feltárását kísérlik meg,
hanem
aktuális társadalmi folyamatokra reflektálnak (D. Meijers pl. H.
Szeemannra
hivatkozva), s mindez befolyás gyakorol a múlt művészetének a
kutatására is. A
műgyűjteményekkel és a múzeumokkal foglalkozó, viszonylag újkeletű
kutatások
befolyásolják a múlt művészetének művészettörténeti megközelítéseit is.
Valamint: a „történeti
muzeológia”
révén feltárt egyes eszmék, vagy felfogás- és szemléletmódok, amelyek
egy-egy
gyűjteménytípus kialakítását meghatározzák tulajdonképpen ma mind
érvényesek.
Bredekamp szerint pl. az internet ismét a Wunderkammerek által
megtestesített,
analogikus és asszociatív világmegismeréshez hasonló összefüggések
feltárását
teszi lehetővé.
A
lineáris képzés bevezetésével elképzelhető, hogy az
egyik művészettörténeti MA-diplomát nyújtó továbbképzési terület a
muzeológia lesz az
egyetemen.
Ez azt jelenti, hogy a tantárgy jelenlegi oktatását jelentősen
differenciálni
és bővíteni kell. Elő kellene készíteni egy többszerzős „művészettörténeti
muzeológia”
című egyetemi jegyzetet is, valamint a kidolgozott új curriculum, a
muzeológia
mint tudomány rendszere, és a mind teljesebben megismert szakirodalom
alapján
egy könyvkiadási programot kellene elindítani, alapvető munkákat
lefordíttatni.
Budapest,
2003. november
Melléklet
1.
Waidacher,
Friedrich: Handbuch der Allgemeinen Museologie.
Böhlau
Verlag, Wien, Köln, Weimar, 19993.
Tartalomjegyzék
1. exkurzus:
a jelen
A
világ múzeumai
Statisztikák
A
múzeumok látogatottsága
Változások
Új
fejlemények
A
múzeum státusza
1.
Metamuzeológia
1.1.
Alapvetések
A
muzeológia megismerésének tárgya
A
muzeológia definíciója
1.2.
Összefüggések
A
muzeológia rendszere
Irodalom
2. exkurzus: Tudományelmélet
2.
Történeti muzeológia
2.1.
A muzeális jelenség története
A
muzeális viszony
Múzeumtörténet
és muzeáltörténet
A
muzeáltörténet forrásai
Muzeális
és megőrző gyűjtés
Kutatástörténet
Periodizálás
A
gyűjtemények nyilvánossága
2.1.1.
Premuzeális korszak
A
legkorábbi megközelítések
Görögök
Rómaiak
Az
ókor utáni Európa
Ázsia
2.1.2.
Protomuzeális korszak
A
hercegek és pápák mint gyűjtők
Naturáliagyűjtemények
Kunst- und Wunderkammern
A
múzeum mint idea
2.1.3.
Paleomuzeális korszak
Polgári
gyűjtemények
Udvari
reprezentáció
2.1.4.
Mezomuzeális korszak
Nyilvános
múzeumok
Új
múzeum-fajták
Térformák
Megvilágítás
A
múzeum mint autonóm épülettípus
2.1.5.
Neomuzeális korszak
Az
első jövőgondolatok
Háború
és kultúra
Az
ideológiák haszonélvezői
Múzeumépítészet
Új
múzeum-fajták
Professzionalizálódás
és képzés
A
nyilvánosság kontrollja
2.2.
A muzeológia fejlődése
Publikációk
Az
első elméleti írások
17.
század
18.
század
19.
század
Folyóiratok
és egyesületek
Muzeológiai
kutatás
Aktuális
muzeológiai kutatás
3.
Elméleti muzeológia
3.1.
Szelekció
3.1.1.
A szelekció alapelvei
Társadalmi
érték
Muzeális
érték
Értékfokozatok
Muzeális
források
Eredetiség
és hitelesség
Tárgy
verus musealie
A
tárgy jelentésváltozása
A
musealie fogalma
Aktív
szelekció
A
válogatás kritériumai
A válogatás módszertana
A
múzeum mint intézmény jellemzői
Intézmény-fajták
és alapvető feladataik
3.1.2.
A múzeumi tárgy
Hitelesség
Kontextus
A
musealien mint jel
Pótlékok
3.1.3.
Dokumentáció és kutatás
A
muzeális dokumentáció
Muzeológiai
kutatás
3.2.
Tezaurálás
3.2.1.
A tezaurálás alapelvei
A
muzeális kincs klasszifikációja
3.2.2.
A múzeumi gyűjtemény
Gyűjteményi
fundus
Szerzeményezési
és selejtezési módszerek
Gyűjteményi
alapirányok
Jelenkorgyűjtés
Gyűjteményi
műfajok
Gyűjteményfajták
3.2.3.
Gondoskodás és megőrzés
Közvetítés
versus megőrzés
Anyagok
Változásfaktorok
Megelőzés,
konzerválás, restaurálás
3.3.
Kommunikáció
3.3.1.
A kommunikáció alapelvei
A
kommunikáció fizikai és pszichikai előfeltételei
Emlékezet
Lateralität
Jelek
általi kommunikáció
3.3.2.
A muzeumi közvetítés
A
múzeum nevelő funkciója
A
közönség
Közönségkutatás
és látogatókutatás
Látogatási
statisztikák
3.3.3.
Bemutatás és interpretáció
Múzeumi
kiállítás általi bemutatás
Múzeumi
kiállítási típusok
Gondolati
tartalmak közvetítése kiállítások által
Kifejezési-
és információs eszközök
Információs
fokozatok
Kontexus-információ
Grafikus
információ
Szöveges
információ
Kiállítástervezés
Múzeumi
interpretáció
Múzeumi
programok
Múzeumi
publikációk
Múzeumi
PR
A
múzeum hatóköre
Kiértékelés
Kommunikációkutatás
3.4.
Institucionalizálás
3.4.1.
Az institucionalizálás alapelvei
A
tömegtől a csoportig
Institucionalizálás
Szervezés
Tervezés
Ellenőrzés
3.4.2.
A múzeum mint intézmény
A
múzeum feladatai és céljai
Múzeum-koncepciók
A
múzeum definíciója és alapfeltételei
Rokon
intézmények
3.4.3.
Tervezés és beosztás
Általános
múzeumtervezés
Személyre
szabott tervezés
Munkaetika
Múzeumi
műfajok
Múzeumajták
4.
Alkalmazott múzeológia
4.1.
A tárgy kiválasztása és dokumentálása
4.1.1.
Alapelvek
4.1.2.
Tárgyválasztás
A
választási mértékek
4.1.3.
Dokumentáció és kutatás
Dokumentálási
rendszerek
Dokumentálási
eszközök és eljárások
Kutatási
alapelvek
Kutatási
tárgyak
Kutatási
szerveztek
Berendezések
és segédeszközök
4.2.
Az állomány létrehozása és kezelése
4.2.1.
Alapelvek
4.2.2.
Gyűjteményfelépítés és gazdálkodás
Dokumentációs
tezaurusz
Gyűjteménygazdálkodás
A
gyűjteménygazdálkodás költségei
Gyűjtési
irányelvek
Szerzeményezés
Deakzession
Kölcsönzések
Deposita
Általános
gyűjteménykezelés
Regisztrálás
Leltározás
Katalogizálás
Ellenőrzés
Értékfelmérés
Biztosítás
Ki-és
beszállítás
Automatikus
adatfeldolgozás
4.2.3.
Ápolás és megőrzés
Károkok
Megelőző
konzerválás
Megőrző
konzerválás
4.3.
Az állomány közvetítése és PR
4.3.1.
Alapelvek
4.3.2.
Kiállítások
Információ-sűrűség
Férőhely
Alapkövetelmények
Vonzó
és megtartó erő
Befolyás
a látogatói szokásokra
A
rendezés komponensei
Kiállítástervezés
Primér
rendezés: tartalmi elrendezés
A
célcsoportok megszólítása és a látogatók motíválása
Rendezési
alapelvek és dramaturgia
Sekundér
rendezés: design és felépítés
Design-tényezők
Kiállításkategóriák
Kiállításgrammatika
Rendezési
eszközök
Antropomertikus
adatok
Fény
A
kiállítás megvilágítása
Kiállítási
segédletek
Inszenírozás
Kiegészítő
kiállítóeszközök
Substitute
Képek
Audiovizuális
és elektronikus média
Szövegek
A
szövegformálás alapelvei
Tipográfia
Olvashatóság
és érthetőség
Olvashatóság
és érthetőség-mérés
A
kiállítás felépítése
4.3.3.
Programok
Képzés
Alapkövetelmények
Tervezés
és végrehajtás
Módszerek
4.3.4.
Publikációk
Populáris
publikációk
Szakmai
publikációk
Kéziratformálás
és előállítás
Irás
és mondat
Kiadó
és forgalmazó
4.3.5.
PR-munka
A
PR eszközei
Alapvető
alapelvek
Személyek
és rendelkezések
Múzeumegyesületek
Közönségkutatás
Látogatottság-kutatás
Erhebungsformen
Látogatói
kérdőívek
Kiértékelés
4.4.
Tervezés, szervezés és management
4.4.1.
Alapelvek
Átfogó,
hosszútávú tervezés
Rövidtávú
tervek [...]
Jogi
kérdések
4.4.2.
Személyzet [...]
4.4.3.
Finanszírozás [...]
4.4.4.
Épület és berendezés
[...]
4.4.5.
Biztonság
3. exkurzus:
A jövő