Borókay Zsófia

Skandináv design—A mítoszon túl

2005. január 19. – 2005. március 6., Iparművészeti Múzeum

 

Az Iparművészeti Múzeum 2005 elején megrendezésre kerülő Skandináv design című kiállítása az 1950-es évektől napjainkig mutatja be az északi országok formatervezésének kiemelkedő alkotásait.  Az öt északi ország közösen rendezett vándorkiállítása Berlin, Milánó, Gent és Prága után érkezett Budapestre, majd innen Riga és Glasgow után bemutatásra kerül a skandináv országokban is.

1)                 A kiállítás magyarországi jelentősége

Európa északi államainak formatervezése az 1950-es években vált világszerte híressé, köszönhetően elsősorban vándorkiállításokon való bemutatkozásoknak. A legnagyobb sikert az 1954-7 Észak-Amerikában rendezett kiállítás sorozat hozta, de vándorkiállításokat az északi országok azóta is többször rendeztek közösen. A közös fellépés eredményeképp a Skandináv design fogalma gyökeret vert mind a szakirodalomban, mind az emberek gondolataiban.

Magyarország már többször helyet adott hasonló vándorkiállításoknak, 2001-ben érkezett hozzánk a mind mai napig utazó Design for every body, 2004-ben pedig a Varde: The Nordic Design Programme kiállítása nyílt meg az Iparművészeti Múzeumban. A múzeum jelenlegi főigazgatója, Simon Károly maga is formatervező és mivel nincs hazánkban kortárs iparművészeti vagy kifejezetten design múzeum, illetve mivel ez az épület eredetileg kortárs iparművészeti múzeumnak épült, fontosnak és figyelemfelkeltőnek tartja design kiállítások befogadását. A mostani kiállítás tehát beleilleszkedik abba a koncepcióba, ami életre hívta a 2002-ben rendezett Braun design, illetve a 2004-ben a magyar formatervezési díj 25 évét bemutató kiállításokat.

2)                 A kiállítás koncepciója

A kiállítás rendezésében kiindulási alap az volt, hogy ne országonként mutassák be a design alakulását, hanem az északi országok közötti együttműködést hangsúlyozva a Skandináv design fogalma erősödjön. Widar Halén, a kiállítás főkurátora szerint ez a megközelítés azért is időszerű, mert a mai világban a nagyobb egységekben való gondolkodás célravezetőbbnek látszik, így nem nemzeti érdekeket kell más országok érdekei mellé helyezni, hanem Skandináviát Európa többi részéhez képest vizsgálni.

A kiállításon a norvég, svéd, dán, finn és izlandi tárgyakat a 20. század egyik kiemelkedő olasz filozófusának, Italo Calvinonak Amerikai előadások című művének alapgondolatai köré csoportosították. Tudatosan nem skandináv gondolkodó művét választották, nehogy azzal valamelyik ország hangsúlyosabb szerephez jusson. Az említett műben Calvino az irodalom szerepét vizsgálja korunk posztindusztriális társadalmában és öt megtartandó értéket sorol fel; a könnyedséget, gyorsaságot, pontosságot, képszerűséget, és sokrétűséget. Könnyedség alatt az emberiség világhoz való lesújtott, nehézkedő hozzáállását ellensúlyozó másfajta, könnyed megközelítést ért. Gyorsaság a latin siess gyorsan mondás alapján szabad mozgásra utal. A pontosság három elvet foglal magában: a készülő munkához egy precízen kidolgozott tervet; tiszta és emlékezetes kép felidézését; valamint a szavak kiválasztásában és a gondolatok megfogalmazásában a lehető legpontosabb nyelvezetet. A képszerűség fogalma arra a képességünkre hívja fel a figyelmet, amellyel vizuális képekben tudunk gondolkozni, szemünket behunyva formákat, színeket tudunk felidézni. A sokrétűség az élet gazdagságára utal, amelyet állandóan új és új megvilágításba lehet és kell helyezni. A kiállításon ezen kategóriák korunk kreatív emberei számára illetve a formatervezés alapjául szolgáló értékekként jelennek meg. A kurátorok szándéka szerint azonban, nem csak korunk számára fontosak ezen értékek, hanem lehetővé teszik korábbi évtizedek design történetének újragondolását is. Egy-egy fogalom köré csoportosított tárgyak azonban nem mindig egyértelműen hordozzák magukban az adott fogalmat, illetve mivel ideális esetben mindegyik alapvető érték meg kell nyilvánuljon egy tárgyban, ez a fajta kiállítási koncepció erőletettnek tűnik.

Emellett egy másik rendezési elv is végigfut a kiállításon. Három történeti résszel indul: a Skandináv design fogalma cím alatt a világhír felé vezető utat vázolják fel; A modernitás szimbólumai a legemblematikusabb, a mindennapi életben mai napig legelterjedtebb tárgyak bemutatására törekszik, a Sztereotípiák minden mennyiségben pedig a kialakult sztereotípiákra való ironikus reagálást mutatja be. A negyedik szakasz, Design az új évezred számára természetesen a kortárs alkotások értelmezésével foglalkozik, és Calvino művének alapgondolataiban találja meg a jövő útját. Mivel a kiemelt hat értéket a történeti rész újraértelmezésére is használja a kiállítás, Calvino írását állították a középpontba, gondolatai fel-felbukkannak a kiállításon végighaladva. A két koncepció a kiállításon összefolyik, a tárgyak egyrészt időrendben, másrészt Calvino fogalmai köré szerveződnek. Lehet, hogy a másodikként felvázolt koncepció hangsúlyozásával kevésbé zavaros képpel távozott volna a látogató.

A kiállítás címe Skandináv design—A mítoszon túl az északi országok formatervezésének újfajta tudományos megközelítését sugallja. Mítosz alatt olyan a Skandináv design kapcsán olyan fogalomtársításokat értenek, mint egyszerű formanyelv, funkcionalitás, az igények szerinti tervezés illetve modernitás. Ezt a „mítoszt” azonban lerombolni vagy megváltoztatni nincs értelme, hisz ezek a mai napig magukba foglalják a design lényegét, amint az a kiállításhoz kapcsolódó konferencián is kiderült. Felveti a kiállítás tehát az újraértelmezés időszerűségét, de ennél tovább nem megy. A kiállítás tehát új tudományos koncepció felvázolása nélkül, egyértelműén a Skandináv designt népszerűsítve a nagyközönséget célozza meg. Sz. Szilágyi Gábor, a kiállítás magyarországi referense úgy látja, tudatosan nem ad válaszokat a kiállítás, célja csupán a kérdésfelvetés.

3)                 A kiállítás rendezése

A kiállítás az Iparművészeti Múzeum fölszintjén kapott helyet. A kiállított tárgyak egy-egy fogalom köré csoportosulnak, ami megadja a különböző tárgyak közti kapcsolatot, bár, amint ezt már jeleztem, olykor erőltetettnek tűnik az összefüggés. A tárgyak nem vitrinben, nem is a falhoz tolva, hanem egy kis pulpituson csoportokba rendezve helyezkednek el, közvetlenebb viszonyt teremtve ezzel a néző és a tárgy között, lehetővé téve azok körbejárását. A kiállítás látványát sajnos megrontotta a fal mentén felállított fémparaván, amely még A magyar formatervezési díj 25 éve című tárlatra készült.

Bár a tárgyak elhelyezése kötetlen, szabad járást enged a látogató számára, mégsem lép túl a konvencionális kiállítás rendezési elveken. Egy design kiállítás kapcsán felmerül ugyanis a kérdés kipróbálhatók legyenek-e a kiállítás tárgyai, hisz itt nem csak a szemmel megtapasztalható forma jelenti egy tárgy lényegét, hanem elsősorban annak kényelmes, a használatot segítő kialakítása. Egyedi darabok vagy múzeumi gyűjteményt képező darabok helyett ilyenkor egy-egy kiállításra legyártott tárgyak kerülhetnének bemutatásra. Természetesen ez emelné a kiállítás költségeit, valamint régebbi, már nem gyártott termékek beszerzése nehézségekbe ütközhet.

A kiírás csupán pár mondatban foglalja össze a Skandináv design történetét és röviden szól Italo Calvino könyvéről, de az egyes tárgyakról illetve azok újszerűségéről, fontosságáról, tervezésének elveiről már nem ad információt. A tárgyak címe, készítésének helye és időpontja csak angolul olvasható, ami egy Budapesten megrendezésre kerülő kiállítás esetében szerintem megengedhetetlen. Amikor a magyar kiírás hiányát felvetettem Sz. Szilágyi Gábornak, kiderült, egyáltalán nem is gondolt ennek szükségességére.

A kiírás olyannyira a minimumra szorítkozik, hogy sem a kiállítás főkurátorára, sem a többi munkatársra nem derül fény. Nem tudjuk meg továbbá azt sem, hogy Budapest most egy vándorkiállítás egyik helyszíne, és az is rejtve marad, mely ország illetve intézmény kezdeményezte ezt az átfogó kiállítást. Ahogy egy színdarab rendezőjének nevét is szereti tudni a néző, a kiállítást rendező személy is érdekes a látogatók számára. Mivel a legtöbb kiállításon ezek alapvető adatoknak számítanak, úgy tűnik, mintha itt okkal rejtették volna el neveik feltűntetését. A kiállítás rendezésével kapcsolatos információk felől most a kiállítást kísérő könyvből vagy az internetről tájékozódhatunk.

4)                 A kiállításhoz kapcsolódó kiadványok és rendezvények

Scandinavian Design—Beyond the Myth címmel Widar Halén és Kerstin Wirckman szerkesztésében a kiállításhoz kapcsolódóan egy gazdagon illusztrált tanulmánykötet jelent meg. Nem kiállítási katalógus, hisz nem tartalmazza a kiállított tárgyak teljes felsorolását és összes adatát. A kiállítás koncepcióját követő négy nagy fejezeten belül az öt északi országból származó, továbbá német, brit és amerikai kutatók vázolják fel a Skandináv design fogalmát, annak gyökereit, történetét, és a körötte kialakult mítosz valós vagy valótlan voltát. Kevin M. Davis Marketing Ploy or Democratic Ideal? (Marketingfogás vagy demokratikus ideál?) című tanulmányában a mítosz kialakulásának fő okát abban látja, hogy az angolok saját elképzeléseiket vetítették rá Skandináviára, a lutheránus, szociáldemokrata Homo Scandinavicusra, és így a Skandináv design fogalmára is. Skandináv design fogalma azt sugallja, egy országról, egy stílusról, egyféle felfogásról, azaz teljes egységről beszélhetünk. Egyértelmű azonban, hogy a nemzetek közti kulturális különbség, az országok közti eltérő kormányzati támogatás, más és más művész egyéniségek nem hozhattak létre teljesen homogén művészetet. Davies a Skandináv design II. világháború utáni térhódítását két egymástól nem elkülöníthető okban látja. Egyrészt az északi országok közös fellépése elősegítette a nemzetközi piacon való boldogulást, másrészt a hivatalos és nem hivatalos Skandinávia kultúráját népszerűsítő programok részét képezte. Ezt a tanulmányt azért emeltem ki, mert úgy érzem ezt a kiállítást is az említett célok hívták életre.

A kiállítás teljes anyaga megtekinthető egy virtuális múzeumlátogatás keretében az interneten a www.scandesign.org honlapon. A honlap kivitelezése magas színvonalú, a kiállításról minden fontos és hasznos információ –kiállítás koncepciója, a kiállításon dolgozók névsora és a kiállítás állomásai—megtudható.

A kiállítás arculattervezője a magyar származású Palotai Gábor.

Egy délelőtti gyerekfoglalkozástól eltekintve múzeumpedagógiai munka nem kíséri a kiállítást.

A kiállításhoz kötődően 2005. február 21-én Sz. Szilágyi Gábor szervezésében egynapos konferenciát tartottak az Iparművészeti Múzeumban. A konferencián Simon Károly a designt, mint egyformaság elleni harcot definiálta és megpróbált választ keresni arra, mi a design szerepe vagy hogyan juthat szerephez a globalizáció folyamatában. Prof. Kerstin Wirkman a skandináv design gyökereit kereste és a gyökerekből kinövő formatervezés közös vonásait vázolta fel. A finn építészeten keresztül Prof. Moravánszky Ákos is a skandináv szellemiség megragadására törekedett. A konferencia második felében több példát láttunk a Skandináv design megvalósulására, hogyan működik mindez az Ericsson Magyarországon, a Norskform nemzetközi programon és egy Paolo Ivana Suhonen vezetett magáncégen belül. Antalovits Miklós, a Budapesti Műszaki Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszék vezetője, Halasi Rita Mária, a Magyar Iparművészeti Egyetem Ponton Galériájának igazgatója és Cseh Borbála, a VAM Design vezetőjének beszámolói alapján pedig képet kaphattunk a design magyarországi oktatásáról, helyzetéről és jelenlegi problémáiról. E rövid előadásokban felmerült a design és a marketing viszonyának kérdése, amely probléma a kiállított tárgyakban is megmutatkozik. Egy Ericsson telefon esetében például mennyiben kap szabad kezet a formatervező és mennyit dob latba az eladhatóság, a divat. Ivana Suhonen divattervező tagadta a marketing hatását a designra, cégénél nincs ún. 2005-ös őszi vagy tavaszi kollekció és nincs árleszállítás, mert ha egy ruhadarab értékes és keresett volt egyik évben, jövőre is meg kell állja helyt a piacon. A konferencia utolsó részében a jövőről, a design társadalmon belüli népszerűsítésének és a társadalomba való mélyebb beépülésének lehetőségeiről szólt Pásztor Erika Katalin, az epiteszforu.hu alapítója, Bojár Iván András, az Octogon magazin főszerkesztője valamint Martinkó József design- és építészetkritikus.