Zsigó Bianka

Kis magyar képregénytörténet a Karton Galériában[1]

 

Képregény. Művészet vagy nem művészet? Külföldön és a Karton Galéria számára ez nem kérdés. Ezért a galéria egy átfogó történeti képet kívánt mutatni a magyar képregény történetéről.

Nemcsak rajongók jöttek, a kiállítás látogatottsága bizonyítja, hogy a külföldön oly nagy hagyományokkal rendelkező műfaj itthon is táptalajra lelt. Nemcsak mint szórakoztató irodalom, hanem mint művészi igénnyel megalkotott figurális elbeszélés. Míg itthon néhány kiadvány épp csak elvegetál, külföldön külön, képregényre szakosodott üzletek várják a műfaj kedvelőit. Grafikusaik művészeti albumokat adnak ki, képregényrajzoló iskolák nyílnak, ahol a műfaj történeti előzményeit is oktatják. Szaporodnak az évenként megrendezésre kerülő Comic-fesztiválok és kongresszusok. Itthon az emberek többsége ebből annyit vesz észre, hogy egyre több a képregény-adaptáció és anime[2] a mozikban. A műfaj tehát virágzik határainkon túl, ezért épp ideje volt áttekinteni az itthoni gyökereket is.

A kiállítás minden korosztályhoz szólt, mert aki megtanult olvasni, a lapokat látva kellemes nosztalgia fogta el fiatalkori olvasmányaira emlékezve. A gyerekek számára pedig játékos kihívást jelentett a színes képekből álló sorozatokban felismerni a történetet.

 A galéria szándéka megnyitásától kezdve, hogy behozza a köztudatba a képregényt, mint képzőművészeti műfajt. Ez a kiállítás is tudományos céllal jött létre, hogy történeti szempontból végigkövesse a magyar képregény történetét. De egyben népszerűsítő tárlat is volt, mert az ehhez hasonló, a témát történeti szempontból megközelítő kiállítás még nem volt Magyarországon. A kiállítás didaktikai törekvéseihez mérten kevés volt a tárlathoz mellékelt információ. Az elképzelésekben szerepelt egy, a kiállítótérben elhelyezett számítógép üzemeltetése, amelyen a közönség megismerhette volna a művészek életrajzát és munkásságát, valamint a kiállított oldalakhoz tartozó egész történetet, de ez a megnyitóig nem készült el, ezért nem is valósult meg.

A magyar képregény története bemutatásának legnagyobb nehézségét a tudományos feldolgozás hiánya jelentette. A kevés szakirodalom mellé Lázár Eszter szervező segítséget kért Kertész Sándor kutatótól és Kiss Ferenctől, aki tanácsadása mellett saját gyűjteményével is hozzájárult a kiállításhoz. Ők segítettek a hőskor megjelenítésében, a kortárs műveknél maguk az alkotók referáltak.

A galéria valódi profilja a nyomdába adott eredeti grafikai lapok gyűjtése, de az átfogó képhez a gyűjtemény kiegészítésre szorult, amelyeket a művészek kölcsönöztek a tárlatra.

A kiállítás és a témáról megjelent szakirodalom egységes képet alkotott, mivel ugyanazon személyek készítették őket. Precíz képet kaptunk a képregény honi előzményeiről, megfelelően kiemelve az aranykort, az ezt követő idők bemutatásánál pedig a változatosság volt a legfőbb szempont.

Az egyes rajzokat fotókarton és üveglap közé helyezve függesztették fel a falak elé. Kivéve az első teremben, ahol a 100 éves élclapok és a 20. század első feléből származó kiadványok vitrinben kaptak helyet, ezzel is érzékeltetve a kiállított művek patináját.  A vitrinekben témakörök szerint voltak a képregények elrendezve, néhol kissé túl zsúfoltan. A világos lapoknak nem volt keretük, mert a könyvek egymásra csúsztak. A falon a vitrinek mögött plakát méretben néhány régi újság címlapja hozta vissza a múlt képregényeinek fekete-fehér hangulatát.

A képek és vitrinek reflektor megvilágítást kaptak, minden részlet jól megfigyelhető volt.

A kiállítás narratívája (Kiss Ferenc cikke alapján[3]) időrendben haladt, a kiállítóterek elrendezéséből adódóan lentről felfelé. A látogató az első teremben a hazánkban megjelent képregény előzményekkel ismerkedhetett meg. Külön vitrinben kaptak helyet a humoros képregények[4], a külföldi átvételek[5], a gyerek-, és ifjúsági képregények[6] valamint a politikai témájú kiadványok[7]. A falon egy-egy közismert képregény volt, régi újságok vasárnapi mellékletéből[8]. Emelkedő rámpa vezetett át a következő térbe. Ahogy a látogató haladt felfelé, szembetalálta magát a magyar képregénnyel. Az előzőekkel szemben ezt már magyar alkotó írta és rajzolta, valamint fontos újítása volt, hogy a narrátori és a beszélt szöveg (az utóbbi szóbuborékban) a képkocka belsejébe került. Ez az 1957 januári Pajtásban megjelent Winettou, szövegét Karl May regénye alapján írta Cs. Horváth Tibor, színes képekkel Zórád Ernő illusztrálta. Kiadását követően felpezsdült a képregényélet Magyarországon: még ugyanebben az évben megjelent a Füles, és további kiadványok, amelyekben rendszeresen jelentek meg képregények Korcsmáros Páltól, Sebők Imrétől és Gugi Sándortól[9]. Ők voltak a magyar képregény aranykorának első generációs mesterei. Az ő munkáikkal folytatódott a tárlat, időrendben, a terem bal oldaláról körben haladva a jobb oldalra, ahol a 80-as, 90-es évek és napjaink grafikusaitól láthattunk rajzokat[10].  Az emeleti szintre érve betekintést nyerhettünk a magyar képregény esetleges jövőjébe, megannyi alternatívát felvillantva: manga[11], fantasy[12], mainstream[13], underground[14], fiktív reklámvilág[15], experimentális fotókollázs[16].  Készítőik csupa fiatal, tehetséges grafikusok, akik kiadó hiányában inkább csak hobbiként űzik a képregényrajzolást.

A kiállítás rendezése körül tapasztalt kapkodás nyomai a tárlaton is érzékelhetőek voltak. Egy-egy nem megfelelően elforgatott reflektor üres falfelületet világított meg, mintha utólag képeket vettek volna ki az eredeti elrendezésből. Ez olyan érzést kelthetett a látogatóban, hogy nem teljes képet kap a koncepcióról.  A felfüggesztett üveglapok és fotókartonok mérete (és az utóbbiak színe) nem volt egységes, hiányzott az összképet sugalló közös megjelenítés. Néhány fotókarton kisebb volt, mint az üveglap, ezért egy másik kartont illesztettek mögé kiegészítésnek, nem egyszer más színűt.

Ami igazán zavaró volt, az a hiányos feliratozás. Itt veszett el a tárlat didaktikai jellege. A több képet kiállító művész neve csak egyetlen képe mellett szerepelt, melyek bár egymást követték, nem volt egyértelmű a közönség számára, melyiket ki rajzolta, főleg ha más stílusban, más technikával készültek. A feliratok a tárlathoz illő betűtípussal[17] és megfelelő méretben készültek, de olyan instabil rögzítéssel[18], hogy felmerülhetett a látogatóban, hogy hiányuk, hanyagságnak vagy a véletlennek köszönhető. A feliratokból csak igen keveset tudtunk meg a kiállított lapokról. Legjobb esetben szerepelt a grafikus és az író neve, a mű címe, az évszáma, és a kiadás helyszíne. De legtöbbször csak név szerepelt, és sehol nem említették a technikát. Ez legfőképpen az emeleti munkák esetében jelentett problémát, ahol a néző sokszor nem tudta eldönteni, hogy szabadkézi rajzot lát vagy számítógépes grafikát, esetleg ezek egyvelegét.

Katalógus hiányában az ismertetők sem segítették a téma alapos megismerését. Vezetőként Kiss Ferenc és Révész Emese[19] cikkét kínálták, de ezek nem bizonyultak kielégítőnek. A kíváncsi látogató fellapozhatta néhány művész megjelent képregényét az asztaloknál, de a kortársak esetében csak az interneten kutathatott. Az ismertetők és programok megtalálhatóak voltak a galéria honlapján[20], továbbá a legtöbb fiatal életrajza és munkássága az őket tömörítő Képregény Akadémia website-járól[21] tölthető le.

A múzeumpedagógiai munkát a galéria esetében a hetente szervezett délutáni programok jelentik. A kiállítás négy hete alatt, minden héten volt program a tárlattal kapcsolatban. Első héten összeült a képregény-klub, amely eddig is a galériában tartotta összejöveteleit. A téma Gugi Sándor (kiállító) munkássága volt. Vetítéssel kiegészített beszélgetés során ismerkedhettek meg az érdeklődök a sokoldalú művésszel. A következő héten beszélgetést szerveztek a Képregénykiadók Szövetségével, ezt követően Kiss Ferenc tartott tárlatvezetést. Fehérvári Tamás tervezett előadása Neonarrációk (Mert nem balról jobbra olvasunk) címmel, végül elmaradt. Végezetül bemutatkoztak a Képregény Akadémia tagjai, munkáikat vetítőn mutatták be, és pár szóban összefoglalták a képregény készítéssel kapcsolatos terveiket.

 A kiállításhoz készült plakát Maurits Cornelius Escher, Egymást alkotó kezek című munkája alapján készült. A galériatulajdonos, Kozma Péter ötletéből készítette Futaki Attila (kiállító). Az eredeti képen látható, a papírlapon egymást rajzoló kezek közül a felső és mögötte a háttér jellegzetesen képregényes rasztertónusokat kapott, ezzel utalva a képregényrajzolásra.

A megnyitón nem volt beszéd, a galériában nem is szoktak tartani. A készítők közül Kiss Ferenc és Kertész Sándor vett részt a programokon.

A tárlat ingyenesen látogatható volt,  pénzügyi hátterét a galériát működtető cég biztosította.

A galéria elrendezéséből adódóan otthonos hangulatot áraszt, ám ennek a kiállítások látják kárát. Más galériákkal ellentétben, itt a kiállítótér és az irodák nem különülnek el egymástól egyértelműen. Az emeletre lépő látogató bizonytalanul nézte meg a képeket, és felvilágosítás hiányában lehet, hogy a belső szobába nem is mert bemenni. 

Apró hibái ellenére a kiállítás sikeres volt, a látogatók eljöttek a következő külföldi képregényes tárlatra is. A nagy érdeklődésre való tekintettel, már más galériák és szívesen állítanak ki képregénykészítőktől munkákat[22].

 

 

Lásd még : Zsigó Bianka: Képregény itt és most (szakdolgozati szemináriumi dolgozat, 2005 tavasza)