2004/2005-ös tanév, 2. félév (2005 tavasz) - Múzeumi gyakorlat 2. - MÜ-284/c; MÜN-284/c

Szőke Annamária, adjunktus

Aktuális művészet. Kiállításlátogatások heti rendszerességgel Beke Lászlóval és a M. Képzőművészeti Egyetem hallgatóival közösen

Kedd, 16.00–17.30

 

Kiállításlátogatások heti rendszerszerességgel Beke Lászlóval és a M. Képzőművészeti Egyetem hallgatóival közösen. A múzeumi és kiállítási gyakorlat keretében megadott szempontok alapján egy-egy aktuális/ideiglenes- vagy esetleg állandó kiállítást elemzünk. A gyakorlatok művész-növendékekkel közösen zajlanak, ami lehetőséget nyújt a kiállítás és a művek elemző- és történeti megközelítésén kívül más – a gyakorló művész számára fontos – szempontú vizsgálatára is. Mivel az órák aktuális eseményekhez kapcsolódik, előfordulhat, hogy egy-egy program hirtelen alakul ki, így igen fontos, hogy a résztvevők különösen figyeljenek a híradásokra a félév folyamán.

Feladat: a meglátogatott intézményekről és a megnézendő kiállításokhoz rövid bevezetés tartása élő szóban (max 15 perc), amelyet írott, kb. 5 oldalas kritikai beszámoló formájában a félév végén kell leadni.

Mivel a MKE-en a tanítás egy héttel korábban kezdődik, külön óramegbeszélést nem tartok. Az első kiállításlátogatás, február 8-án, 16.00 órakor lesz. Minden jelentkező részvételére számítok.

Az első alkalomra még nem feltétlenül szükséges bevezetővel készülni, de ha valaki jelentkezik, annak nagyon örülünk.

 

 

 

Dátum

Galéria/Múzeum

Kiállítás

Bevezető

1

febr. 8.

KOGART

FMK – Azok a nyolcvanas évek

 

2

febr. 15.

Magyar Műhely Galéria

Vlasta Delimar

Bódi Kinga, Király Judit

3

febr. 22.

Iparművészeti Múzeum

Skandináv Design

Borókay Zsófia, Nahóczky Judit

4

márc. 1.

Karton Galéria

Magyar képregény

Zsigó Bianka, Kaposi Dorka

5

márc. 8.

Holokauszt Emlékközpont

Az Auschwitz Album

Pintér Edna, Molnár Szilvia

 

márc. 15.

ÜNNEP

 

 

 

márc. 22.

TAVASZI SZÜNET

 

 

6

márc. 29.

Képzőművészeti Egyetem

A magyar szobrászat modern hagyománya - Hetey Katalin kiállítása

 

7.

ápr. 5.

Műcsarnok

Peter Weibel: A nyitott mű 1964–1979

Arany Tóth Edit, Olawuy Róbert

8

ápr. 12.

Ernst Múzeum

 Szabad művészetek doktora (a pécsi DLA)

Brittig Vera, Mészáros Zsolt

9

ápr. 19.

MNG

Munkácsy a nagyvilágban

Illés Vanda, Böhler Nóra

10

ápr. 26.

Ludwig Múzeum

A modernség talánya - Válogatás a Musée National d’Art Moderne Centre Georges Pompidou gyűjteményéből; Feszített művek - Válogatás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből

Üveges Krisztina
Sepsey Zsófia
Hadházi Gergely

11

máj. 3.

Néprajzi Múzeum

Boldog fénykép

Oláh Zsófia, Gärtner Petra

12

máj. 10.

UTOLSÓ ÓRA A MKE-n

A Peter Weibel kiállításhoz kapcsolódó videóismereti óra a MKE Intermédia Intézetében Szegedy-Maszák Zoltánnal és Tálosi Gáborral.

 

13

máj. 17.

ZÁRÓBESZÉLGETÉS az ELTÉ-n

 Erdély  Miklós, 1977


Erdely

 Peter Weibel, 1979Weibel


Segédlet:

A kiállításkritika általános szempontjai

Kidolgozta Aczél Eszter, Révész Emese és Szőke Annamária a Metszéspont02 Egyesület számára (2002. jan. 28.)

 

I.

A kiállítás létrejöttének oka, körülményei.

Milyen kiállítás-típus volt a rendezők célja: tudományos, didaktikus, népszerűsítő vagy egyéb?

Milyen közönséget célzott meg a kiállítást, volt-e közönségkutatás? Miért pont ez a fajta kiállítás tűnt a legmegfelelőbbnek?

Milyen nehézségekkel találták szembe magukat a rendezetők a kiállítás tervezése, ill. megvalósítása során? Milyen távol áll egymástól az elképzelés és a megvalósítás?

 

II.

Múzeum esetében hogyan viszonylik a kiállított anyag a múzeum gyűjtési köréhez.

Miért ezek a művek vannak kiállítva?

Milyen művészet(történeti) felfogást reprezentál a kiállítás? (a szelekciónak mi volt alapja; tükröződik-e a koncepció az installációban és kiegészítő információkban)

Milyen narratívája van a kiállításnak?

Milyen képet ad a témául választott művészeti vagy művészettörténeti jelenségről összevetve az eddig megjelent feldolgozásokkal (rész- vagy összefoglaló szakirodalommal)?

 

III.

A kiállításrendezésről:

       – az egyes művek bemutatásának módja, restaurálás

       – a művek összefüggéseinek érzékeltetése, áttekinthetőség (a tárgyak egymáshoz való

          viszonya)

       – a termek, terek elrendezése, alakítása

       – posztamensek, vitrinek (vitrin és tárgy viszonya)

       – világítás

       – feliratok (szöveg és tárgy viszony: betűnagyság, olvashatóság) Mennyiben segítik a

          feliratok a tárgyak és a téma megértését, illetve milyen fajta koncepciót tükröznek?

       – ismertetők (kompjúteres, internetes vagy videós kiegészítő információk vannak-e?)

       – a katalógus és a kiállítás viszonya

       – múzeumpedagógiai munka

       – PR munka: kísérő szövegek (kat. helyett); információ kifelé, média, plakát, képeslap, etc.

– a kiállítás készítőinek bemutatkozása a közönség felé

 

IV.

A kiállítás pénzügyi feltételei, költségvetés. Cél volt-e, hogy a kiállítás költségei megtérüljenek?