Friedrich Waidacher Handbuch der Allgemeinen Museologie című (Böhlau Verlag, Wien, Köln, Weimar, 19993) Friedrich Waidacher (1934) zenét, néprajzot, művészettörténetet és filozófiát tanult. 1977 és 1994 között a grazi Steiermärkisches Landesmuseum igazgatója volt. Az Union of Museologists alapító tagja. 1995 óta t. k. mint múzeumkonzulens és muzeológiai egyetemi lektor tevékenykedik. Waidacher: Általános muzeológia A muzeológia mint tudomány megismerése tárgyának meghatározása és a muzeológia definiálása kapcsán Waidacher hangsúlyozza, hogy egy alkalmazott-gyakorlati irányultságú szakterület esetében különösen ügyelni kell arra, hogy azok a jelenségek, amelyek a praxis következtében erősen az előtérbe tolakodnak, ne tereljék el a figyelmet azokról az eszmékről (ideákról), amelyek az alapját képezik (29). Éppen ezen alkalmazott-gyakorlati tevékenység miatt egyes muzeológusok úgy gondolják, hogy nincs szükségük a muzeológia elméleti alapvetéseire, mivel személyes tapasztalataik (kiegészülve az elődök tapasztalatainak ismeretével) elegendőek ahhoz, hogy feladataikat ellássák, és ezeket a tapasztalatokat modell-értékűnek tekintik. Más elképzelések szerint a múzeumi kontextuson kívül (pl. régiségkereskedésben vagy az áruforgalom és -raktározás, -bemutatás terén) szerzett tapasztalatok jól hasznosíthatók olyan feladatok esetében mint a műtárgyvásárlás, a raktározás, vagy a tárgyak bemutatása/kiállítása (empirikus praktikus kiindulópont). Egy másik felfogás szerint a múzeumban képviselt tudományszak (pl. a művészettörténet) ismerete a múzeumi munka kielégítő elméleti alapját jelenti (alkalmazott-szakelméleti kiindulópont) (30-31). Ezzel szemben Waidacher egy „autonóm elméleti” kiindulópont szószólója, és a muzeológia elméleti alapvetésében W. Gruzinski lengyel szerzőre és a brünni iskola (Zbynek Z. Stránsky) ismeretelméleti kiindulására támaszkodik. Elméleti alapállását jól tükrözik az általa használt fogalmak is, amelyeket „A muzeológia fogalmai” részben külön is definiál (56). Tehát a „Museum-” előtagból képzett szavak/terminusok helyett (pl. Museumskunde, Museumswissenschaft, Museumswesen) a „Museal-” vagy „Museo-” előtagosokat használja (Musealität, Musealisierung, Musealwesen, Museologie, etc), és a kettő közötti különbséget úgy határozza meg, hogy az előbbiek a muzealitásnak múzeum formájában történő konkretizációjával foglalkoznak. Definíciója középpontjában tehát a muzealitás (Musealität) fogalma áll, amellyel az embernek a valósághoz való különös viszonyát minősíti. „A muzeológia megismerésének a tárgya az embernek a valósághoz való sajátos megismerő és értékelő viszonya. Ez a viszonyt nevezzük muzealitásnak. Ez azt jelenti, hogy az ember bizonyos tartalmak közvetítőiként (Zeugnisse) tárgyakat választ ki, amelyeket olyan fontosnak tekint, hogy azokat korlátlanul megőrzi és a társadalom számára közvetíti.” (34). A muzealitás olyan konkrét tárgyakban nyer kifejezést, amelyeket mint egy meghatározott társadalmi valóság bizonyságait ezen társadalom szolgálatában válasszunk ki, azokat megőrizzük, kutatjuk és bemutatjuk/közvetítjük. (37). Ezáltal ezek a tárgyak a társadalom számára gondolkodási funkciót látnak el. A muzeológia segítségével a muzeális intézmények saját fejlődésüket úgy alakíthatják, hogy a társadalom jövőbeli követelményeinek is a legnagyobb mértékben megfeleljenek (39). Eszerint a muzeológia a muzeális jelenséget illető összes elméleti és gyakorlati alapelvvel foglalkozik: ezek leírásával, klasszifikálásával, magyarázatával, valamint gyakorlati vonatkozásaival (eljárások, módszerek, technikák és segédeszközök). A muzeológia mind tudomány megismerésének a tárgya nem a múzeum, nem a múzeumi tárgy és nem a múzeumi tevékenység, hanem a muzealitás. A múzeumi intézmények folyamatok, amelyekben a muzeális jelenség történik és észlelhető (és nem csupán ezekben történik). A múzeumnak mint intézménynek, és sajátosságainak, funkcióinak materiális értelemben vett vizsgálata egy bizonyos időmetszetben nem veszi figyelembe, hogy azon elemek közül, amelyek alkotják (emberek, gyűjtemények, szervezeti formák, célok, munkamódszerek, értékek, etc.), – egy sem változatlan (33). Az a muzeológia-definíció, amely szerint a kutatás tárgya a múzeum és annak funkciói, nem érhet el többet, mint egy kortárs intézményi forma funkcionális és szervezeti összefüggéseinek magyarázatát. „Ezek a praktikus és szakelméleti feltételek jóllehet szükségesek, ám nem kielégítők. Nem vesznek tudomást az ember és a valóság közötti muzeális viszonynak az intézményektől független karakterisztikus jelenségéről” (36). A muzeológia interdiszciplináris tudomány, amely módszereit, szempontjait a filozófia (ontológia, gnoszeológia, axiológia, etika), a pszichológia (észlelés-, kognitív, szociál-pszichológia), a kommunikációtudomány (információelmélet, szemantika, szemiotika), a szociológia, valamint a rendszerelmélet, a kibernetika, a jog- és gazdaságtan, és az antropológia egyes területeiről nyeri. Az általános muzeológia felosztása: 1. – metamuzeológia; 2. – történeti muzeológia; 3. – elméleti muzeológia; 4. – alkalmazott muzeológia. 1). A metamuzeológia feladata a muzeológia tudományelméleti kiindulását megvilágítani, célját, módszereit, eredményeit normatívan megítélni és kritikusan értékelni (41) – a fentebb vázolt muzeológia-definíció is ennek a körébe tartozik. 2). „A történeti muzeológia feladata azoknak az időbeli és helyi körülményeknek és feltételeknek a leírása és magyarázata, amelyek között a muzealitás megjelent és a reflexió tárgya lett. Eközben tárgyát a történeti fejlődés folyamatában és a jelenhez való viszonyában egyaránt szemléli” (65). (Zárójelben jegyzem meg, hogy a „történeti muzeológia” fogalom használata eltérő a bevett hazai gyakorlattól, nálunk ugyanis ez az egyik szakmuzeológia elnevezése.) A gyűjtés – minden muzeális tevékenység előfeltétele – primer természetes vágyból származik. A muzeális viszony, mint az ember egy meghatározott magatartása, szekundér szükségleteken alapul, vagyis az ember társadalmilag vagy kulturálisan meghatározott igényein és vágyain. Ez a viszony nem korhoz kötött, hanem egy egzisztenciális, általános emberi vágy kifejeződése – a vágyé, hogy az emlékezetet ébren tartsuk. Egyrészt azért, hogy az emberek saját jelenük és jövőjük tekintetében definíciós- és orientációs segítséget kaphassanak, másrészt azért, hogy az egyes személyek és a társadalom életének mulandóságát ezek létezését bizonyító anyagi tárgyak továbbadása révén transzcendálhassuk. „E cél érdekében az ember megpróbálja minden anyagi dolog pusztulását és természetes elváltozását, ha nem is végérvényesen megakadályozni, legalább hosszabb távon lelassítani” (67). A merő gyűjtés tehát nem muzeális jelenség. Így a kincstárak és templomi kincsek a muzealitás fogalmának tág értelmében férnek csak bele a történeti muzeológiába. „Az általános történettudomány a múzeumokat elsősorban konkrét megjelenési formájukban, vagyis mint kulturális intézményeket vizsgálja, amelyeknek meghatározott társadalmi feladataik voltak. Valóban sajátos hatásuk azonban csak azon eszmék ismeretében vizsgálható megfelelően, amelyek ezen intézmények létrejöttét meghatározták (65).” A muzealitás története nem egyenlő a múzeumtörténettel, hanem eszmetörténet, a muzeális jelenség mögötti világnézeti- és értékképzetekkel foglalkozik. „A muzealitás története annyiban segít abban, hogy felismerjük az aktuális tendenciákat, amennyiben a jelen helyzetet eredetének háttere előtt mutatja (66).” A történeti muzeológia tudománytörténete viszonylag szerény. Jóllehet korábban is foglalkoztak egyes múzeumok, múzeumtípusok történetével, szervezett formában csak a 20. század 2. felétől folynak kutatások ezen a területen (71). Fontos előzményekként nevezhetők meg azok a kutatások, amelyeknek a University of Leicester, az Institut für Museumskunde in Berlin, és az egykori lipcsei Fachschule für Museologen adott helyet. Szakfolyóiratok közül az oxfordi Journal for the History of Collections (1989-től) meghatározó szerepe emelendő ki. 3). Az elméleti muzeológia a muzealizálás jelensége (Musealwesens) egészének az alaptudománya, feladata, hogy a muzeális gyakorlat számára az előfeltevéseket kidolgozza (147), illetve hogy a gyűjteményből, a tények leírásából és az elrendezéséből levezetett-, valamint az elméleti gondolkodás révén nyert új eredményeket szisztematikusan ábrázolja. Egyes kutatási területei a szelekció, a tezaurálás, a kommunikáció, és az intézményesítés elméleti vonatkozásaival foglalkoznak. 4). Az alkalmazott muzeológia a muzeológiai elmélet gyakorlati alkalmazása számára nyújt általános eljárásbeli alapokat és szabályokat (303). Egyes területei az elméleti muzeológia négyes felosztását követik, és a tárgy kiválasztása és dokumentálása; az állomány létrehozása és kezelése; az állomány közvetítése/bemutatása és a PR; a tervezés, a szervezés és a management kérdéseivel és részterületeivel foglalkoznak. A „történeti muzeológia” oktatása Előadásaim folyamán az általános muzeológia fentebb ismertetett négy területe közül – Waidacher elméleti alapvetésének és szempontjainak ismertetése után – elsősorban a „történeti muzeológiára” szorítkoztam, azon belül is a művészettörténet tárgykörébe tartozó tárgyak különböző típusú gyűjteményekben való megjelenésére a történelem folyamán, és a művészeti múzeumok kialakulására (ezek száma – W. szerint – a világon az összes múzeumokénak [1980-ban 35.000] a 7%-a, és 3/4 részük Európában és Észak-Amerikában található, 25.). Gondolati és elméleti kísérletként fogva fel, egyre inkább Waidacher elmélete alapján próbálom rendszerezni és értelmezni az anyagot és a jelenségeket, valóban egy muzeológiai eszmetörténeti áttekintést adva. Waidacher periodizációját alapul véve, egy-egy jelentős múzeum- vagy gyűjtemény-típus funkcióját, kialakulásának körülményeit, az ezek mögött tetten érhető eszméket (netán világmagyarázatokat) előtérbe helyezve, egyes eseteket részletesebben ismertetve. Waidacher periodizációja „a múzeum intézményének első egyértelmű megjelenéséből indul ki, és azt megelőzően kimutatható gyűjtőtevékenységeket az újkori értelemben vett múzeumhoz való közelségül alapján rendezi sorba” (72). Ennek alapján öt muzeális korszakot különböztet meg: Premuzeális korszak – az ókortól a 14. századi kincstárakig Protomuzeális korszak – a 14. századtól a 17- századig (a hercegek és pápák mint gyűjtők; naturáliagyűjtemények; Kunst- und Wunderkammern; a múzeum mint idea) Paleomuzeális korszak – a polgári gyűjtemények és az első nyilvános múzeumok a 17. és 18. században Mezomuzeális korszak – a késő 18. század állami múzeumaitól a 20. század első feléig (Nyilvános múzeumok; Új múzeum-fajták; Térformák; Megvilágítás; A múzeum mint autonóm épülettípus) Neomuzeális korszak – a 2. vh. végétől (Az első jövőgondolatok; Múzeumépítészet; Új múzeum-fajták; Professzionalizálódás és képzés; A nyilvánosság kontrollja) Waidacher, Friedrich: Handbuch der Allgemeinen Museologie. Böhlau Verlag, Wien, Köln, Weimar, 19993. Tartalomjegyzék 1. exkurzus: a jelen A világ múzeumai Statisztikák A múzeumok látogatottsága Változások Új fejlemények A múzeum státusza 1. Metamuzeológia 1.1. Alapvetések A muzeológia megismerésének tárgya A muzeológia definíciója 1.2. Összefüggések A muzeológia rendszere Irodalom 2. exkurzus: Tudományelmélet 2. Történeti muzeológia 2.1. A muzeális jelenség története A muzeális viszony Múzeumtörténet és muzeáltörténet A muzeáltörténet forrásai Muzeális és megőrző gyűjtés Kutatástörténet Periodizálás A gyűjtemények nyilvánossága 2.1.1. Premuzeális korszak A legkorábbi megközelítések Görögök Rómaiak Az ókor utáni Európa Ázsia 2.1.2. Protomuzeális korszak A hercegek és pápák mint gyűjtők Naturáliagyűjtemények Kunst- und Wunderkammern A múzeum mint idea 2.1.3. Paleomuzeális korszak Polgári gyűjtemények Udvari reprezentáció 2.1.4. Mezomuzeális korszak Nyilvános múzeumok Új múzeum-fajták Térformák Megvilágítás A múzeum mint autonóm épülettípus 2.1.5. Neomuzeális korszak Az első jövőgondolatok Háború és kultúra Az ideológiák haszonélvezői Múzeumépítészet Új múzeum-fajták Professzionalizálódás és képzés A nyilvánosság kontrollja 2.2. A muzeológia fejlődése Publikációk Az első elméleti írások 17. század 18. század 19. század Folyóiratok és egyesületek Muzeológiai kutatás Aktuális muzeológiai kutatás 3. Elméleti muzeológia 3.1. Szelekció 3.1.1. A szelekció alapelvei Társadalmi érték Muzeális érték Értékfokozatok Muzeális források Eredetiség és hitelesség Tárgy verus musealie A tárgy jelentésváltozása A musealie fogalma Aktív szelekció A válogatás kritériumai A válogatás módszertana A múzeum mint intézmény jellemzői Intézmény-fajták és alapvető feladataik 3.1.2. A múzeumi tárgy Hitelesség Kontextus A musealie mint jel Pótlékok 3.1.3. Dokumentáció és kutatás A muzeális dokumentáció Muzeológiai kutatás 3.2. Tezaurálás 3.2.1. A tezaurálás alapelvei A muzeális kincs klasszifikációja 3.2.2. A múzeumi gyűjtemény Gyűjteményi fundus Szerzeményezési és selejtezési módszerek Gyűjteményi alapirányok Jelenkorgyűjtés Gyűjteményi műfajok Gyűjteményfajták 3.2.3. Gondoskodás és megőrzés Közvetítés versus megőrzés Anyagok Változásfaktorok Megelőzés, konzerválás, restaurálás 3.3. Kommunikáció 3.3.1. A kommunikáció alapelvei A kommunikáció fizikai és pszichikai előfeltételei Emlékezet Lateralitás Jelek általi kommunikáció 3.3.2. A múzeumi közvetítés A múzeum nevelő funkciója A közönség Közönségkutatás és látogatókutatás Látogatási statisztikák 3.3.3. Bemutatás és interpretáció Múzeumi kiállítás általi bemutatás Múzeumi kiállítási típusok Gondolati tartalmak közvetítése kiállítások által Kifejezési- és információs eszközök Információs fokozatok Kontextus-információ Grafikus információ Szöveges információ Kiállítás-tervezés Múzeumi interpretáció Múzeumi programok Múzeumi publikációk Múzeumi PR A múzeum hatóköre Kiértékelés Kommunikációkutatás 3.4. Institucionalizálás 3.4.1. Az institucionalizálás alapelvei A tömegtől a csoportig Institucionalizálás Szervezés Tervezés Ellenőrzés 3.4.2. A múzeum mint intézmény A múzeum feladatai és céljai Múzeum-koncepciók A múzeum definíciója és alapfeltételei Rokon intézmények 3.4.3. Tervezés és beosztás Általános múzeumtervezés Személyre szabott tervezés Munkaetika Múzeumi műfajok Múzeumfajták 4. Alkalmazott múzeológia 4.1. A tárgy kiválasztása és dokumentálása 4.1.1. Alapelvek 4.1.2. Tárgyválasztás A választási mértékek 4.1.3. Dokumentáció és kutatás Dokumentálási rendszerek Dokumentálási eszközök és eljárások Kutatási alapelvek Kutatási tárgyak Kutatási szerveztek Berendezések és segédeszközök 4.2. Az állomány létrehozása és kezelése 4.2.1. Alapelvek 4.2.2. Gyűjtemény-felépítés és gazdálkodás Dokumentációs tezaurusz Gyűjteménygazdálkodás A gyűjteménygazdálkodás költségei Gyűjtési irányelvek Szerzeményezés Leselejtezés Kölcsönzések Letétek Általános gyűjteménykezelés Regisztrálás Leltározás Katalogizálás Ellenőrzés Értékfelmérés Biztosítás Ki-és beszállítás Automatikus adatfeldolgozás 4.2.3. Ápolás és megőrzés Károkok Megelőző konzerválás Megőrző konzerválás 4.3. Az állomány közvetítése és PR 4.3.1. Alapelvek 4.3.2. Kiállítások Információ-sűrűség Férőhely Alapkövetelmények Vonzó és megtartó erő Befolyás a látogatói szokásokra A rendezés komponensei Kiállítás-tervezés Primer rendezés: tartalmi elrendezés A célcsoportok megszólítása és a látogatók motiválása Rendezési alapelvek és dramaturgia Szekundér rendezés: design és felépítés Design-tényezők Kiállítás-kategóriák Kiállítás-grammatika Rendezési eszközök Antropomertikus adatok Fény A kiállítás megvilágítása Kiállítási segédletek Inszcenírozás Kiegészítő kiállítóeszközök Modellek, makettek Képek Audiovizuális és elektronikus média Szövegek A szövegformálás alapelvei Tipográfia Olvashatóság és érthetőség Olvashatóság és érthetőség-mérés A kiállítás felépítése 4.3.3. Programok Képzés Alapkövetelmények Tervezés és végrehajtás Módszerek 4.3.4. Publikációk Populáris publikációk Szakmai publikációk Kéziratformálás és előállítás Írás és mondat Kiadó és forgalmazó 4.3.5. PR-munka A PR eszközei Alapvető alapelvek Személyek és rendelkezések Múzeumegyesületek Közönségkutatás Látogatottság-kutatás Adatgyűjtési formák Látogatói kérdőívek Kiértékelés 4.4. Tervezés, szervezés és management 4.4.1. Alapelvek Átfogó, hosszú távú tervezés Rövid távú tervek .... Jogi kérdések 4.4.2. Személyzet .... 4.4.3. Finanszírozás ... 4.4.4. Épület és berendezés ..... 4.4.5. Biztonság 3. exkurzus: A jövő |