Szőke Annamária

A „művészettörténeti muzeológia” tantárgy oktatása az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetében

(2003)

Előzmények és tantárgyi környezet

A tantárgyat 1999 őszi félévében vezették be a Tanszék (később: Intézet) tantervébe. A „művészettörténeti muzeológia” elnevezés a Magyarországon megfigyelhető gyakorlatot követi a szakmuzeológiák elnevezése terén (vö. történeti-, irodalmi-, néprajzi-, vagy „műszaki termeléstörténeti” muzeológia).

A 2001 nyarától kezdve fokozatosan kidolgozott kreditrendszer tantárgyi programleírásában a művészettörténeti muzeológia leírása a következő volt: „Általános muzeológiai bevezető után a művészeti-, művészettörténeti gyűjtemények és múzeumok létrejöttének története, szellemi, társadalmi háttere, módszerei és problémái kerülnek tárgyalásra hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt. A tudományos vagy művészeti szemléletváltozások következtében felmerülő kérdések mellett a hallgatók áttekintést kapnak a múzeumi munka legfontosabb területeiről, valamint a múzeum mint intézmény és a mindenkori aktuális képzőművészet összefüggéseiről.”

A „művészettörténeti muzeológia” kifejezés eleddig – tudomáson szerint – sehol sem fordult elő a szakirodalomban, korábban ilyen jellegű tananyag oktatására sem került sor sehol. Mindemellett a tantárgy oktatásának megindulását nem előzte meg a tantárgy tanítása módszertanának kidolgozása, vagy valamiféle módszertani-tematikus egyeztetés akár a tanszéken belül, akár más – hasonló tantárgyat oktató – tanszékek oktatóival.

1945 és 1967 között Oroszlán Zoltán tartott előadásokat az általános muzeológia köréből művészettörténészek számára. A Tanszéki/Intézeti Könyvtárban a vonatkozó irodalom igen szűkös volt, általános muzeológia témakörben is csupán Burcaw, G. Ellis: Introduction to Museum Work (The American Association for State and Local History, Nashville, 1975.) és Korek József: A muzeológia alapjai. Egyetemi segédkönyv (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.) magyar nyelvű munkája volt elérhető. A tantárgy témakörének, az oktatása céljának és módszerének, a szakirodalom-jegyzéknek, a vizsgakövetelményeknek a kidolgozása a tantárgyat oktató tanár feladta lett.

A tantárgy oktatásával Szőke Annamária adjunktust (vagyis: engem – a továbbiakban első szám első személy) bízták meg, aki ez idáig öt alkalommal tartottam féléves kurzust a témából. (Ezen belül két alkalommal Keserü Katalinnal közösen, amikor is ő az alább vázolt tematikát és módszert követő előadásaim után tartotta meg előadásait) A tantárgy tantervi kontextusát 1). a „múzeumi(ismeret)i gyakorlat(ok)” és 2). a „120 órás múzeumi gyakorlat” tantárgyak, 3). az egyes történelmi előadásokon a múzeumokkal és gyűjteményekkel kapcsolatban elhangzottak, valamint 4). a hallgatók részéről elvárt rendszeres múzeumi, kiállítási látogatások jelölték ki. 2002-ben jelent meg az az évfolyam, amelynek számos tagja pedagógiai tanulmányai folyamán múzeumpedagógiát is tanult, illetve ezzel intenzívebben foglalkozott (VIVO Alapítvány).

1). A „múzeumi gyakorlat” valamely művészeti múzeumban folytatott gyakorlat, amely a gyűjteményben található műalkotások művészettörténeti megközelítéseivel foglalkozik, a gyakorlatot vezető tanár szakterületétől függően. Szemben az egyetemi kurzusokkal, a hallgatók itt „élőben” találkozhatnak a műalkotásokkal. Bizonyos konfúziók adódtak a tantárgy tartalmát illetően abból, hogy korábban elnevezése „múzeumismereti gyakorlat” volt, amelynek keretében a múzeumi munka egyes területeivel (pl. restaurálás, etc.) is meg lehetett ismerkedni. Személyes tapasztalatot egyetemi tanulmányaim alatt az utóbbi vonatkozásban Molnár László óráin szereztem, aki pl. a hallgatók által választott témában egy kiállítás megtervezését adta ki feladatul. A kiállítás-rendezés különböző módjairól, „stílusairól” nem esett szó, elméleti vagy történeti bevezetést nem kaptunk, így mindenki abból dolgozott, amit látott. Külföldön szerzett inspiratív élmények átemelése a merőben fiktív kiállítás-tervezésbe nem vezethetett átütő eredményekhez (pl. Fülemüle Ágnes 1983/84 körül kettes osztályzatot kapott, mert porcelán-kiállítási tervében az étkészleteket asztalokon helyzete volna el, a vázákba virágokat állított volna). A „művészettörténeti muzeológia” bevezetése előtt, 1999 januárjában elkészített akkreditációs anyagban a „múzeumi gyakorlatok” tárgyleírása így hangzik: „Általános muzeológiai és múzeumtörténeti ismeretek megszerzése után a művészettörténeti és muzeológiai klasszifikáció megfeleltetésének egyes esetei vizsgáltatnak. Kiemelt tárgyalandók a magyarországi legfőbb múzeumok és a tudományos vagy művészeti szemléletváltozások következtében felmerülő kérdések.” A részben ilyen értelemben felfogott „múzeum(ismeret)i gyakorlat” keretében évek alatt több tanár vezetésével számos különféle témájú gyakorlat zajlott, amelyek tapasztalatainak összefoglalása nem készült el. Mindenesetre a „művészettörténeti muzeológia” tárgy tartalma a „múzeumi gyakorlatok” fentebbi meghatározását kimeríti.

2). A „120 órás múzeumi gyakorlatot” (korábban volt még: „Nyári múzeumi-műemléki gyakorlat” is) általában egy-egy múzeumban végzik el a hallgatók, amikor is legtöbbször alapvető múzeumi feladatokat látnak el. (A tantárgy elnevezése ma: „120 órás szakmai gyakorlat”.) Az akkreditáció szerint: „A gyakorlat a hallgató szűkebb érdeklődése alapján választott múzeum (műemléki intézmény) munkarendjének, gyakornoki munkakörének megfelelő.” Szintén nem készült összefoglalás vagy kimutatás arról, hogy milyen és hányféle feladatot látnak el az egyes hallgatók gyakorlati idejük alatt; hogy milyen módon kerülnek az intézménybe; mennyire határozza meg későbbi karrierjük alakulását az, hogy hol gyakornokoskodnak; mennyire elmélyülten foglalkoznak velük az egyes intézményekben, valóban hasznos munkát végeznek-e, stb.

3). Minden évben feltett kérdésem alapján tudom, hogy az egyes történelmi előadásokon múzeumokkal és gyűjteményekkel kapcsolatban is elhangzanak információk, ám ezek a művek vagy a művészek tárgyalásának rendelődnek alá. Én magam a 19. századi képzőművészet tárgyalásakor kitérek a múzeumok szerepére a kortárs „múzeumi” vagy „kiállítási” művészet megjelenésével kapcsolatban, ami a korszakban megkerülhetetlen téma. A múzeum, mint új építészeti feladat szintén szóba kerül az építészettörténeti előadásokon. Átfogóbb gyűjtemény-történeti előadássorozatra tudomásom szerint csak egyszer, 1986/7 körül került sor Galavics Géza szervezésében egy féléves kurzus keretében. Meg kell említeni, hogy gyűjtemény- vagy intézménytörténeti témában szakdolgozatok is születtek. Keserü Katalin a 90-es évek elején végzett gyűjtést a nyolcvanas évek művészetéről, amikor egyes múzeumok működéséről is alapkutatások folytak.

4). Szintén rendszeresen, a bevezető előadáson, felmérést végeztem a hallgatók körében arról, hogy milyen múzeumi, muzeológiai problémákról tudnak, hogyan látják a múzeumok helyzetét, miben látják a feladatait, milyen élményeik voltak az utóbbi időben, stb. Célom ezzel – a tájékozódáson kívül – az, hogy lehetőség szerint kapcsolódjak egy őket esetleg foglalkoztató aktuális problémához, és ezen keresztül vezessem be őket a muzeológia elméleti kérdéseibe, illetve a múzeumok történetébe. Minden évben egy-egy aktuális probléma vagy jelentősebb kiállítás is figyelmünk középpontjában áll. (1999 őszén: a korona átszállítása; 2000 őszén: a „tanulmányi kiállítás”, Artpool MKK, valamint a Média-modell című kiállítás a Műcsarnokban; 2002 őszén: a 4M; 2003 őszén: Muzeológiai irodalom: a Metszéspont02 Egyesülettel együtt a Magyarországon fellelhető szakirodalom összegyűjtése.)

A tantárgy oktatása – 1.

1999 őszén előadásaim elsősorban gyűjtemény- és intézménytörténeti jellegűek voltak, és alapvetően 1986-os két előadásomra támaszkodtak, amelyeket a múzeumok kialakulásáról tartottam múzeumi gyakorlatok keretében. Ebben az évben ismertem meg Friedrich Waidacher Handbuch der Allgemeinen Museologie című (Böhlau Verlag, Wien, Köln, Weimar, 1999³) szisztematikus munkáját, amelyet mind a mai napig kézikönyvként használok, és elődás-sorozatomat is e könyv elméleti kiindulása, illetve kronológiai, tematikus struktúrája alapján építem fel. Ezért ennek rövid összefoglalását fontosnak tartom (mellékelve a könyv felépítését jól tükröző tartalomjegyzéket is).

Friedrich Waidacher (1934) zenét, néprajzot, művészettörténetet és filozófiát tanult. 1977 és 1994 között a grazi Steiermärkisches Landesmuseum igazgatója volt. Az Union of Museologists alapító tagja. 1995 óta t. k. mint múzeumkonzulens és múzeológiai egyetemi lektor tevékenykedik.

Waidacher: Általános muzeológia

A muzeológia mint tudomány megismerése tárgyának meghatározása és a muzeológia definiálása kapcsán Waidacher hangsúlyozza, hogy egy alkalmazott-gyakorlati irányultságú szakterület esetében különösen ügyelni kell arra, hogy azok a jelenségek, amelyek a praxis következtében erősen az előtérbe tolakodnak, ne tereljék el a figyelmet azokról az eszmékről (ideákról), amelyek az alapját képezik (29).

Éppen ezen alkalmazott-gyakorlati tevékenység miatt egyes muzeológusok úgy gondolják, hogy nincs szükségük a muzeológia elméleti alapvetéseire, mivel személyes tapasztalataik (kiegészülve az elődök tapasztalatainak ismeretével) elegendőek ahhoz, hogy feladataikat ellássák, és ezeket a tapasztalatokat modell-értékűnek tekintik. Más elképzelések szerint a múzeumi kontextuson kívül (pl. régiségkereskedésben vagy az áruforgalom és -raktározás, -bemutatás terén) szerzett tapasztalatok jól hasznosíthatók olyan feladatok esetében mint a műtárgyvásárlás, a raktározás, vagy a tárgyak bemutatása/kiállítása (empirikus praktikus kiindulópont). Egy másik felfogás szerint a múzeumban képviselt tudományszak (pl. a művészettörténet) ismerete a múzeumi munka kielégítő elméleti alapját jelenti (alkalmazott-szakelméleti kiindulópont) (30-31).

Ezzel szemben Waidacher egy „autonóm elméleti” kiindulópont szószólója, és a muzeológia elméleti alapvetésében W. Gruzinski lengyel szerzőre és a brünni iskola (Zbynek Z. Stránsky) ismeretelméleti kiindulására támaszkodik. Elméleti alapállását jól tükrözik az általa használt fogalmak is, amelyeket „A muzeológia fogalmai” részben külön is definiál (56). Tehát a „Museum-” előtagból képzett szavak/terminusok helyett (pl. Museumskunde, Museumswissenschaft, Museumswesen) a „Museal-” vagy „Museo-” előtagosokat használja (Musealität, Musealisierung, Musealwesen, Museologie, etc), és a kettő közötti különbséget úgy határozza meg, hogy az előbbiek a muzealitásnak múzeum formájában történő konkretizációjával foglalkoznak.

Definíciója középpontjában tehát a muzealitás (Musealität) fogalma áll, amellyel az embernek a valósághoz való különös viszonyát minősíti. „A muzeológia megismerésének a tárgya az embernek a valósághoz való sajátos megismerő és értékelő viszonya. Ez a viszonyt nevezzük muzealitásnak. Ez azt jelenti, hogy az ember bizonyos tartalmak közvetítőiként (Zeugnisse) tárgyakat választ ki, amelyeket olyan fontosnak tekint, hogy azokat korlátlanul megőrzi és a társadalom számára közvetíti.” (34). A muzealitás olyan konkrét tárgyakban nyer kifejezést, amelyeket mint egy meghatározott társadalmi valóság bizonyságait ezen társadalom szolgálatában válasszunk ki, azokat megőrizzük, kutatjuk és bemutatjuk/közvetítjük. (37). Ezáltal ezek a tárgyak a társadalom számára gondolkodási funkciót látnak el. A muzeológia segítségével a muzeális intézmények saját fejlődésüket úgy alakíthatják, hogy a társadalom jövőbeli követelményeinek is a legnagyobb mértékben megfeleljenek (39).

Eszerint a muzeológia a muzeális jelenséget illető összes elméleti és gyakorlati alapelvvel foglalkozik: ezek leírásával, klasszifikálásával, magyarázatával, valamint gyakorlati vonatkozásaival (eljárások, módszerek, technikák és segédeszközök).

A muzeológia mind tudomány megismerésének a tárgya nem a múzeum, nem a múzeumi tárgy és nem a múzeumi tevékenység, hanem a muzealitás. A múzeumi intézmények folyamatok, amelyekben a muzeális jelenség történik és észlelhető (és nem csupán ezekben történik). A múzeumnak mint intézménynek, és sajátosságainak, funkcióinak materiális értelemben vett vizsgálata egy bizonyos időmetszetben nem veszi figyelembe, hogy azon elemek közül, amelyek alkotják (emberek, gyűjtemények, szervezeti formák, célok, munkamódszerek, értékek, etc.), – egy sem változatlan (33). Az a muzeológia-definíció, amely szerint a kutatás tárgya a múzeum és annak funkciói, nem érhet el többet, mint egy kortárs intézményi forma funkcionális és szervezeti összefüggéseinek magyarázatát. „Ezek a praktikus és szakelméleti feltételek jóllehet szükségesek, ám nem kielégítőek. Nem vesznek tudomást az ember és a valóság közötti muzeális viszonynak az intézményektől független karakterisztikus jelenségéről” (36).

A muzeológia interdiszciplináris tudomány, amely módszereit, szempontjait a filozófia (ontológia, gnoszeológia, axiológia, etika), a pszichológia (észlelés-, kognitív, szociál-pszichológia), a kommunikációtudomány (információelmélet, szemantika, szemiotika), a szociológia, valamint a rendszerelmélet, a kibernetika, a jog- és gazdaságtan, és az antropológia egyes területeiről nyeri.

Az általános muzeológia felosztása: 1. – metamuzeológia; 2. – történeti muzeológia; 3. – elméleti muzeológia; 4. – alkalmazott muzeológia.

1). A metamuzeológia feladata a muzeológia tudományelméleti kiindulását megvilágítani, célját, módszereit, eredményeit normatívan megítélni és kritikusan értékelni (41) – a fentebb vázolt muzeológia-definíció is ennek a körébe tartozik.

2). „A történeti muzeológia feladata azoknak az időbeli és helyi körülményeknek és feltételeknek a leírása és magyarázata, amelyek között a muzealitás megjelent és a reflexió tárgya lett. Eközben tárgyát a történeti fejlődés folyamatában és a jelenhez való viszonyában egyaránt szemléli” (65). (Zárójelben jegyzem meg, hogy a „történeti muzeológia” fogalom használata eltérő a bevett hazai gyakorlattól, nálunk ugyanis ez az egyik szakmuzeológia elnevezése.)

A gyűjtés – minden muzeális tevékenység előfeltétele – primér természetes vágyból származik. A muzeális viszony, mint az ember egy meghatározott magatartása, szekundér szükségleteken alapul, vagyis az ember társadalmilag vagy kulturálisan meghatározott igényein és vágyain. Ez a viszony nem korhoz kötött, hanem egy egzisztenciális, általános emberi vágy kifejeződése – a vágyé, hogy az emlékezetet ébren tartsuk. Egyrészt azért, hogy az emberek saját jelenük és jövőjük tekintetében definíciós- és orientációs segítséget kaphassanak, másrészt azért, hogy az egyes személyek és a társadalom életének mulandóságát ezek létezését bizonyító anyagi tárgyak továbbadása révén transzcendentálhassuk. „E cél érdekében az ember megpróbálja minden anyagi dolog pusztulását és természetes elváltozását, ha nem is végérvényesen megakadályozni, legalább hosszabb távon lelassítani” (67). A merő gyűjtés tehát nem muzeális jelenség. Így a kincstárak és templomi kincsek a muzealitás fogalmának tág értelmében férnek csak bele a történeti muzeológiába.

„Az általános történettudomány a múzeumokat elsősorban konkrét megjelenési formájukban, vagyis mint kulturális intézményeket vizsgálja, amelyeknek meghatározott társadalmi feladataik voltak. Valóban sajátos hatásuk azonban csak azon eszmék ismeretében vizsgálható megfelelően, amelyek ezen intézmények létrejöttét meghatározták (65).” A muzealitás története nem egyenlő a múzeumtörténettel, hanem eszmetörténet, a muzeális jelenség mögötti világnézeti- és értékképzetekkel foglalkozik. „A muzealitás története annyiban segít abban, hogy felismerjük az aktuális tendenciákat, amennyiben a jelen helyzetet eredetének háttere előtt mutatja (66).”

A történeti muzeológia tudománytörténete viszonylag szerény. Jóllehet korábban is foglalkoztak egyes múzeumok, múzeumtípusok történetével, szervezett formában csak a 20. század 2. felétől folynak kutatások ezen a területen (71). Fontos előzményekként nevezhetők meg azok a kutatások, amelyeknek a University of Leicester, az Institut für Museumskunde in Berlin, és az egykori lipcsei Fachschule für Museologen adott helyet. Szakfolyóiratok közül az oxfordi Journal for the History of Collections (1989-től) meghatározó szerepe emelendő ki.

3). Az elméleti muzeológia a muzealizálás jelensége (Musealwesens) egészének az alaptudománya, feladata, hogy a muzeális gyakorlat számára az előfeltevéseket kidolgozza (147), illetve hogy a gyűjteményből, a tények leírásából és az elrendezéséből levezetett-, valamint az elméleti gondolkodás révén nyert új eredményeket szisztematikusan ábrázolja. Egyes kutatási területei a szelekció, a tezaurálás, a kommunikáció, és az intézményesítés elméleti vonatkozásaival foglalkoznak.

4). Az alkalmazott muzeológia a muzeológiai elmélet gyakorlati alkalmazása számára nyújt általános eljárásbeli alapokat és szabályokat (303). Egyes területei az elméleti muzeológia négyes felosztását követik, és a tárgy kiválasztása és dokumentálása; az állomány létrehozása és kezelése; az állomány közvetítése/bemutatása és a PR; a tervezés, a szervezés és a management kérdéseivel és részterületeivel foglalkoznak.

A tantárgy oktatása – 2.

Előadásaim folyamán az általános muzeológia fentebb ismertetett négy területe közül – Waidacher elméleti alapvetésének és szempontjainak ismertetése után – elsősorban a „történeti muzeológiára” szorítkoztam, azon belül is a művészettörténet tárgykörébe tartozó tárgyak különböző típusú gyűjteményekben való megjelenésére a történelem folyamán, és a művészeti múzeumok kialakulására (ezek száma – W. szerint – a világon az összes múzeumokénak [1980-ban 35.000] a 7%-a, és 3/4 részük Európában és Észak-Amerikában található, 25.). Gondolati és elméleti kísérletként fogva fel, egyre inkább Waidacher elmélete alapján próbálom rendszerezni és értelmezni az anyagot és a jelenségeket, valóban egy muzeológiai eszmetörténeti áttekintést adva. Waidacher periodizációját alapul véve, egy-egy jelentős múzeum- vagy gyűjtemény-típus funkcióját, kialakulásának körülményeit, az ezek mögött tetten érhető eszméket (netán világmagyarázatokat) előtérbe helyezve, egyes eseteket részletesebben ismertetve. Waidacher periodizációja „a múzeum intézményének első egyértelmű megjelenéséből indul ki, és azt megelőzően kimutatható gyűjtőtevékenységeket az újkori értelemben vett múzeumhoz való közelségül alapján rendezi sorba” (72). Ennek alapján öt muzeális korszakot különböztet meg:

Premuzeális korszak – az ókortól a 14. századi kincstárakig

Protomuzeális korszak – a 14. századtól a 17- századig (a hercegek és pápák mint gyűjtők; naturáliagyűjtemények; Kunst- und Wunderkammern; a múzeum mint idea)

Paleomuzeális korszak – a polgári gyűjtemények és az első nyilvános múzeumok a 17. és 18. században

Mezomuzeális korszak – a késő 18. század állami múzeumaitól a 20. század első feléig (Nyilvános múzeumok; Új múzeum-fajták; Térformák; Megvilágítás; A múzeum mint autonóm épülettípus)

Neomuzeális korszak – a 2. vh. végétől (Az első jövőgondolatok; Múzeumépítészet; Új múzeum-fajták; Professzionalizálódás és képzés; A nyilvánosság kontrollja)

Beszélgetés: eddig tanultak során múzeum-téma, a múzeumi munka egyes feladatai. Aktuális téma.

Az általános muzeológia felosztása (Waidacher): meta-, történeti-, elméleti-, alkalmazott muzeológia. Ezen belül: művészet(történet)i múzeumok.

A gyűjtés. Történeti muzeológia: Premuzeális- és protomuzeális korszak (fő hivatkozás: Schlosser, Julius von: Kunst- und Wundekammern der Spätrenaissance. Monographien des Kunstgewerbes. Hrsg. von Jean Louis Sponsel. N. F. XI. Leipzig, 1908.)

A múzeum mint idea: a „Wundekammer” eszmei háttere, értelmezési kísérletek (fő hivatkozás: Bredekamp, Horst: Antikensehnsucht und Maschinenglauben. Die Geschichte der Kunstkammer und die Zukunft der Kunstgeschichte. Verlag Klaus Wagenbach, Berlin, 1993.; Magyarul egy fejezete: A Kunstkammer mint játéktér. In: Café Bábel, 1994/4. 105-112.)

Paleomuzeális korszak: átmenet a Kunstkammerek és a modern művészet(történet)i múzeum között. A Wundekammer-koncepció felbomlása, a művészeti gyűjtemények elkülönülése és ennek eszmei megalapozása. A modern gyűjtés kezdetei (Itália, Anglia, Hollandia), az első önálló képtárak kialakulása a 17. században. A művek elrendezése a későreneszánsz és barokk képtárakban és kortárs művészet összefüggése, Galeriebild, mint képtípus. Winckelmann és a művészettörténeti módszer (linnéizmus), a művészettörténeti szempontok a gyűjtemények elrendezésében. Első nyilvános gyűjtemények. Bécs: a Stallburg és a Belvedere (17-18. sz.)

6-7.

Mezomuzeális korszak – a késő 18. század állami múzeumaitól a 20. század első feléig. A közgyűjtemények kialakulásának ideológiai, politikai, szociológiai, gazdasági feltételei. A „public” jelentése a 18. században. A művészet mint a politikai/társadalmi berendezkedés tükre. A művészeti múzeum mint a polgárság kulturális önmeghatározásának eszköze (W. Grasskamp): a francia forradalom és a múzeum új eszméje. Musée Napoleon. A nemzeti múzeumok létrejötte és a nemzeti művészet előtérbe kerülése: a középkori és a nemzeti művészet felfedezése. Musée des Monuments Français.

Az új metafora: a múzeum mint templom. A művészet befogadásának új módja, ennek összefüggése a romantika művészetfelfogásával. A berlini Museumsinsel. Altes Museum (mint a történeti és az esztétikai elrendezés ötvözete), a Neues Museum, a Nationalgalerie: a nemzeti és internacionális / a régi és az új művészet összeütközése. Múzeum és műkereskedelem. Múzeum és kortárs művészet. Múzeumegyletek. Kaiser-Friedrich Museum: „atmoszférikus” – kultúrtörténeti kiállítások, egy-egy korszak rekonstruálása a maga egészében (W. Bode).

Világkiállítások és enciklopédikus gyűjtés: VAM. (tervezett előadás)

10.

Neomuzeális korszak: európai mintára vagy attól eltérő előfeltételekkel létrejött múzeumok az USA-ban. A múzeum mint közönségorientált intézmény. A 20. század első felében az elsősorban a gyűjtés és a kutatás helyeiként működő „poros” múzeumok korszerű átalakításával kapcsolatban megfogalmazott javaslatok Európában. Múzeumellenesség. Múzeum és politika a diktatúrákban.

11.

A múzeumok terén végbement változások három szempont szerint:

1). formai („felfokozott művészeti egység”, „szemléletes élmény” létrehozása, illetve a zsúfoltság helyett ‘white cube’: ennek előzményei a kortárs művészeti kiállításokon.)

2). funkcionális (nem kutatóhely, nem esztétikai templom, hanem információs, nevelési feladatokat ellátó, aktuális élethelyzetekre reflektáló hely. Ezen funkciók vegyítése pl. a MAK-ban.

3). látványossági, gazdasági és turisztikai szempontokból.

12.

Múzeum-bumm 1960 körül és a múzeumok gondjai. Új muzeológia.

13.

Magyarországi gyűjtés- és múzeumtörténet.

14.

Múzeumépítészet. Eredetileg is annak épült 19. századi épületek, átalakítások, más funkciójú épületbe költözés, újabb, „poszt-modern” épületek (tervezett előadás)

15.

„A modern művészet fejlődése elválaszthatatlan a múzeumoktól” (Werner Haftmann, 1969). A múzeumok és a mindenkori kortárs művészet. Múzeumi művészet, kiállítási művészet, intézményművészet. 20. századi művészek a múzeumról. Művészmúzeumok. Múzeum-téma a művészetben. A múzeum/kiállítás mint a művészet legitimációja. Intézményi művészetelmélet.

Szakirodalom-jegyzék

A hallgatók rendelkezésére bocsátott szakirodalomjegyzéket a budapesti könyvtárakban vagy xeroxmásolatban elérhető könyvekből és tanulmányokból állítottam össze, tematikus és korszakok (századok) szerinti tagolásban. Ezzel egyidőben egy ideális irodalomjegyzéket is elkészítettem, amelynek egyes tételeit fokozatosan igyekszem a könyvtár számára megszerezni. 2003-ban a múzeumi és muzeológiai kérdésekkel foglalkozó Metszéspont02 Egyesület honlapjára való elhelyezés céljával szisztematikus gyűjtést végeztem a hallgatókkal a jelentősebb fővárosi könyvtárakban megtalálható muzeológiai szakirodalom terén. A beérkezett tételeket adatbázisban dolgozom fel, és Waidacher könyvének tagolása, a University of Leicester Bookshop. Museum Studies katalógusának-, valamint az interneten elérhető, Professor J. Lynne Teather (Museum Studies Program University of Toronto) által összeállított Curriculum Guide For Museum Studies: The Framework for Reflective Museum Practice csoportosítása alapján egy, a jövőben bővíthető tezauruszféleséget dolgozok ki az itthon hozzáférhető külföldi és a magyar nyelvű szakirodalom rendszeres feldolgozásához. Ez, miként a torontói vállalkozás, az interneten elérhető lesz a hallgatók számára.

Vizsgakövetelmények

Tekintve, hogy a muzeológia előadásokat a hallgatók művészettörténeti tanulmányaik végén hallgatják, amikor már szakdolgozatukon is dolgoznak, a magyar nyelvű kötelező olvasmányokon túl felkínáltam nekik, hogy a nagyszámú tételt tartalmazó bibliográfiából mindenki olyan korszakot, olvasmányt válasszon, amely kapcsolódik kutatásaihoz, érdeklődéséhez. A vizsga valóban kollokvium, beszélgetés formájában zajlik. A magyar nyelvű kötelező irodalomjegyzékbe újabban bele vettem az utóbbi években múzeumi témában itthon megjelent számos újságcikket és tanulmányt is, amelyek azt bizonyítják hogy az általános „múzeumismeret” iránt megnövekedett az érdeklődés.

Tervek

A fentebb idézett, az akkreditációs anyagban leírtakhoz (vagyis hogy a tantárgy keretében „általános muzeológiai és múzeumtörténeti ismeretek megszerzése után a művészettörténeti és muzeológiai klasszifikáció megfeleltetésének egyes esetei vizsgáltatnak”) igazodva, a Waidacher-féle muzeológia-felfogás alapján ki kellene dolgozni a „művészettörténeti muzeológia” metatudományát, történetét, elméletét és alkalmazását.

Ez olyan kérdéseket is érintene, mint pl. a muzealitás és a művészet mint a valóság elsajátításának, értelmezésének módjai közötti kapcsolat; a modern értelemben vett múzeumok és a művészettörténet mint tudomány megjelenésének összefüggései; a ma a művészettörténeti kutatás tárgyát jelentő (mű)tárgyak és a muzealizálás folyamatának bonyolult viszonya, amely egy, a változó művészetfogalmat is érintő kérdés. Egyes felfogások szerint a művészet a (francia forradalmi) múzeumban vált autonómmá (bár ugyanakkor attól függőségbe is került), ma pedig már ennek a történetiségre alapozott múzeumtípusnak az érvénytelenségéről beszélnek, amikor is a múzeumi kiállítások nem a múlt koherens feltárását kísérlik meg, hanem aktuális társadalmi folyamatokra reflektálnak (D. Meijers pl. H. Szeemannra hivatkozva), s mindez befolyás gyakorol a múlt művészetének a kutatására is. A műgyűjteményekkel és a múzeumokkal foglalkozó, viszonylag újkeletű kutatások befolyásolják a múlt művészetének művészettörténeti megközelítéseit is. Valamint: a „történeti muzeológia” révén feltárt egyes eszmék, vagy felfogás- és szemléletmódok, amelyek egy-egy gyűjteménytípus kialakítását meghatározzák tulajdonképpen ma mind érvényesek. Bredekamp szerint pl. az internet ismét a Wunderkammerek által megtestesített, analogikus és asszociatív világmegismeréshez hasonló összefüggések feltárását teszi lehetővé.

A lineáris képzés bevezetésével elképzelhető, hogy az egyik művészettörténeti MA-diplomát nyújtó továbbképzési terület a muzeológia lesz az egyetemen. Ez azt jelenti, hogy a tantárgy jelenlegi oktatását jelentősen differenciálni és bővíteni kell. Elő kellene készíteni egy többszerzős „művészettörténeti muzeológia” című egyetemi jegyzetet is, valamint a kidolgozott új curriculum, a muzeológia mint tudomány rendszere, és a mind teljesebben megismert szakirodalom alapján egy könyvkiadási programot kellene elindítani, alapvető munkákat lefordíttatni.

Budapest, 2003. november