|  ENGLISH

Az alábbi útmutatások részben a szemináriumi dolgozatokkal kapcsolatos általános szabályokat, részben az általam tartott órákon érvényes követelményeket tartalmazzák. Mivel számos részletesebb, hasonló tartalmú útmutató hozzáférhető (néhányat felsorolok ennek a lapnak az alján), itt egy helyenként vázlatos, szakunkra és munkakörülményeinkre alkalmazott áttekintésre szorítkozom.

Update (2009 február): Ez az útmutató a 2007 őszi félév kezdete előtt készült. Bizonyos részeinek a helyrére folyamatosan azok a részletesebb útmutatók lépnek, amelyek a folyó szemeszterben a Szakbibliográfiai gyakorlat című kurzus óráihoz készülnek. Ahol a két szöveg ütközik egymással, ott az utóbbit kell figyelembe venni.

A SZEMINÁRIUMI DOLGOZATOK TARTALMI KÖVETELMÉNYEI AZ ALAPKÉPZÉSBEN

Az alapképzésben a hallgatók alapvetően szakirodalmi tájékozódásukról számolnak be, nem követelmény, hogy önálló téziseket állítsanak fel. Ez azonban nem jelenti az olvasottak kritikátlan átvételét. Ne tévesszék szem elől, hogy mire képesek a szabad böcsészek a szak leírása szerint: "argumentumok azonosítására, átgondolására", továbbá "a szövegfeldolgozás, a szövegelemzés- és értelmezés, valamint a kritikai elsajátítás technikáinak alkalmazására"!

A "klasszikus" szemináriumi dolgozat

Mi a feladat?
A szemináriumokon a hallgatók hagyományosan és legtöbbször egy-egy műtárgyat, emlékcsoportot vagy művészettörténeti jelenséget dolgoznak fel. Elsősorban ezeken az órákon szereznek gyakorlatot az önálló bibliográfiai tájékozódásban, a tudományos szövegek megszerkesztésében és megfogalmazásában, a jegyzetapparátus összeállításában.
A feladatot könnyű félreérteni: sokan arra törekednek, hogy búvárlataik eredményeit megnyugtató "összképpé" rendezzék, és leginkább ismeretterjesztő kismonográfiákra emlékeztető írásművek lebegnek a szemük előtt. Így azonban elvétik a szemináriumok fő feladatát, a problémaérzékenység fejlesztését, amelynek híján később önálló kutatómunkájuk is céltalan tévelygés maradhat.
Ezért tanulmányaik kezdetétől törekedjenek a problémaorientált szemlélet elsajátítására. Az alapképzésben ez azt jelenti, hogy minden dolgozat egy-egy szuverén, elemző helyzetkép legyen a téma kutatásának állásáról. Gyűjtsék össze azokat a kérdésfeltevéseket, amelyek a tárggyal foglalkozó szerzőkben megfogalmazódtak, gyűjtsék össze az egyes szerzők különböző válaszait, és gondolkodjanak el a válaszok esetleges eltérései mögött húzódó okokról. (Ne feledjék, hogy eközben sokszor olyan indítékokkal is számolniuk kell, amelyek az adott művészettörténész számára nem fogalmazódtak meg. Egy-egy datálás vagy attribúció alapjai gyakran csak tudománytörténeti perspektívában tárulnak fel.) Meg fogják látni, hogy egyes, egymástól először függetlennek tűnő kérdésfeltevések között nagyon is szoros összefüggések lehetnek. Munkájuk során törekedjenek ilyen összefüggések felvázolására, és arra, hogy egész mondandójukat egy világos vezérfonalra fűzzék fel.
Ennek érdekében említés nélkül is hagyhatnak más, egyébként a tárgyhoz tartozó és lényeges témaköröket. Nem kell mindent elmondani, amit tudnak, fontosabb a dolgozat összeszedettsége, feszes struktúrája. Legjobb, ha minden egyes mondat esetében felteszik maguknak a kérdést: előreviszi-e ez a gondolatmenetemet? Ha nem tudnak válaszolni erre a kérdésre, akkor az alighanem annak a jele, hogy azt a bizonyos vezérfonalat nem látják még eléggé világosan.

Hogyan olvassanak?
Kritikusan. Ez nem azt jelenti, hogy bizalmatlanoknak kellene lenniük a szerzővel szemben. Azt jelenti, hogy át kell látniuk: Milyen kérdésre keresi a választ a szerző (vagy van-e egyáltalán jól felépített kérdésfeltevése)? Milyen kutatástörténeti (esetleg tudomány- vagy eszmetörténeti) előzményekre megy vissza ez a kérdésfeltevés? Milyen választ ad rá a szerző? És legfőképpen: Milyen úton jut el ehhez a válaszhoz?
A kritikus olvasás követelménye magában foglalja az állásfoglalás követelményét is. Ha átvesznek egy véleményt, felelősséget is vállalnak azért, a vitában meg kell tudniuk védeni azt, nem bújhatnak a szerző tekintélye mögé. Az állásfoglalásnak megvan a maga szigorú sorrendisége (és ennek betartása nagyon gyakran ellenkezik a hallgatók természetes hajlamával). Kezdjék mindig a "belső" kritikával: annak felmérésével, hogy a szerző által felsorakoztatott premisszák valóban alátámasztják-e a konklúzióját. A "külső" kritika vadászterületéhez azok a tények tartoznak, amelyeket a szerző figyelmen kívül hagyott, holott figyelembe kellett volna vennie. Ez a fázis természetesen nagyobb tárgyi kompetenciát és nagyobb kreativitást feltételez, ugyanakkor könnyen célt téveszthet, ha nem előzi meg a "belső" kritika, és mi is gyanútlan áldozataivá válunk a szerző esetleges logikai tévedéseinek.

Mit olvassanak?
Hogy a választott téma irodalmának mekkora részét kell feldolgozni, az szemináriumonként változhat. Magyarországi témájú kurzusok esetében általában követelmény a teljes irodalom átnézése, a legkorábbi említéseket is beleértve. Az egyetemes művészettel foglalkozó kurzusokon ezt nem mindig lehet elvárni, hiszen ezeken gyakran olyan főművek kerülnek terítékre, amelyeknek önmagukban is könyvtárnyi irodalmuk van. Ha válogatni kell, akkor többféle szempontot kell összeegyeztetnünk. A legfontosabb természetesen az egyes munkák tudományos érdemeivel kapcsolatos. Ezt sajnos nagyon gyakran keresztezik a budapesti könyvtári infrastruktúra sajátosságai. Ha egy művet nem lelnek fel itthon, akkor természetesen kevés (bár éppen korunkban egyre több) dolgot tehetnek. Azonban ekkor se tévesszék szem elől az ideális célt: nem az a feladatuk, hogy főzzenek valamit abból, ami van, hanem hogy reális képet alkossanak a kutatás állásáról. Igyekezzenek ezért a hozzáférhetetlen művek jelentőségéről, eredményeiről is valamilyen benyomást szerezni az olvasott művekben talált hivatkozások vagy pl. a nagy művészettörténeti bibliográfiákban közölt rezümék alapján.
Nyelvi nehézségek csak extrém esetben jelentenek felmentést egy-egy munka feldolgozása alól. Későbbi pályafutásuk során is szembesülni fognak annak szükségességével, hogy ismeretlen nyelvű szövegekből tudjanak információkat kihámozni,és jó, ha korán megbarátkoznak az ilyenkor használható kényszermegoldásokkal.

Olvasmány-beszámolók

Így nevezem azokat a rövid, két-három oldalas írásműveket, amelyeket főleg szakszövegolvasási gyakorlatokon tervezek iratni önállóan feldolgozandó tanulmányokról, könyvfejezetekről. A hagyományos publikációs műfajok közül a recenzióra emlékeztetnek. Mivel (és amennyiben) olyan kurzusok összefüggésébe illeszkednek, ahol hasonló témákat tárgyaló munkákkal van dolgunk, elkészítésükhöz a bemutatandó művön kívül mást nem szükséges (azonban gyakran érdemes) elolvasni. Amit fentebb a kritikai olvasás szükségességéről írtam, az itt fokozottan érvényes. Igyekezzenek az olvasottakra elsősorban érvelésként, nem pedig tárgyi információk forrásaként tekinteni. Ne elégedjenek meg az összefoglalással (ne is szánjanak erre egy-két rövid bekezdésnél többet), hanem (1) tegyék a kérdésfeltevést, a szerző által követett módszereket és téziseit is elemzés tárgyává, helyezzék el kutatástörténeti kontextusban, (2) lehetőség szerint keressenek kapcsolódási pontokat, összehasonlítási lehetőségeket a kurzuson tárgyalt további írásokkal, és (3) ne titkolják el, hogy a tanulmány eredményeit mennyire tartják meggyőzőnek és miért.

A SZEMINÁRIUMI DOLGOZATOK FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A terjedelem

A referátumok (amelyek nem feltétlenül azonosak a szemináriumi dolgozatokkal) terjedelmi korlátai a kurzus témájától és a résztvevők számától függően változhatnak, általában 20-30 percnél nem lehetnek hosszabbak. Úgy számoljanak, hogy egy oldalt (a leggyakoribb beállításokkal: 2,5 cm-es margókkal, 12 pontos betűvel és másfélszeres sorközzel, azaz oldalanként kb. 2800 leütéssel számolva) három-négy percig tart felolvasni, és még hosszabb időre van szükség, ha sok képet vetítenek. Nagyon fontos, hogy a megadott időt ne lépjék túl, mert azzal a vitától veszik el az időt.

Az apparátus

Az apparátus gondos összeállításának fontosságára, a másoktól átvett információk és gondolatok dokumentálásának elengedhetetlen szükségességére, mindenféle plágium szigorú tilalmára a legtöbb hasonló útmutató nyomatékosan figyelmeztet. (Intenek arra is, hogy a szakirodalomból vett idézetek mindig tegyék macskakörmök közé – a legjobb azonban, ha csak ritkán, igazán indokolt esetekben használják mások szavait.) Noha az apparátus hiányossága a gyakoribb hiba, óvakodni kell a másik (és kezdetben talán nehezebben elkerülhető) véglettől is: ne fűzzenek láb- vagy végjegyzetet olyan információkhoz, amelyek közismertnek számítanak.

A hallgató jogában áll eldönteni, hogy láb- vagy végjegyzetek használ-e, hogy az idézett műveket kigyűjti-e külön irodalomjegyzékbe. Követelmény azonban, hogy a hivatkozásokhoz az első előforduláskor (vagy az irodalomjegyzékben) teljes bibliográfiai leírást nyújtson.

A bibliográfiai leírás stílusai

Abban szintén a hallgató dönt, hogy ez utóbbit milyen rendszer szerint teszi, a következetesség elve az egyetlen, amit mindig érvényesíteni kell. Orientációs segítségként érdemes kézbe venni (sőt tartós használatra beszerezni) az alábbi könyvet:

Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve, Budapest 2005.

Itt, a 131–160. oldalon konkrét javaslatokat is találhatnak, ezek azonban néhány ponton eltérnek a (mind a magyar, mind a külföldi) művészettörténeti irodalomban követett gyakorlattól. Így pl. könyvek esetében szinte mindig csak a megjelenés helyét adjuk meg, a kiadóét ellenben nem. A Művészettörténeti Értesítő az utóbbi években minden lapszám végén közöl egy egyoldalas összeállítást "Szerzőink figyelmébe" felirattal, ezt, valamint – az alább elhelyezett linkeket követve – külföldi művészettörténeti folyóiratok stíluslapjait feltétlenül érdemes tanulmányozni.

Személyes véleményem szerint a magyar művészettörténeti publikációkban általánossá vált szokások között is vannak olyanok, amelyekkel lehetne szakítani. Pl. a külföldi tanulmánykötetek, kiállítási katalógusok "szerk." szavát általában az idézett publikáció nyelvén tanácsolják megadni ("ed. by", "hrsg. von" stb.), ezt azonban nehéz következetesen végigvinni. Semmi akadályát nem látom, hogy (egyébként más nyelvterületek analógiájára) mindig a "kiad." (forráskiadások szöveggondozóinak esetében) és a "szerk." (minden más esetben) rövidítéseket használjuk.

Illusztrációk

A referátumokat kísérő prezentációkat a hallgatóknak kell összeállítaniuk, lehetőleg ppt-formátumban. A képeket nem szükséges a dolgozattal együtt leadni (mivel az utóbbiakat általában e-mailben terjesztjük a kurzus résztvevői között), azonban állítsanak össze egy listát a vetíteni kívánt képekről, amelyben – ha kevésbé ismert műtárgyról van szó – a reprodukció lelőhelyét is tüntessék fel.

Az említett képlista tételeinek és a prezentáció képaláírásainak tartalmazniuk kell a művész nevét vagy szükségnevét,a tárgy megnevezését (középkori képzőművészeti alkotások esetében ez általában az ábrázolt témát és a tárgytípust jelenti), datálását és őrzési helyét, kéziratok lapjainál a jelzetet és a foliószámot is. A központozásban ugyanúgy egységességre kell törekedni, mint a bibliográfiai leírásoknál. Az őrzési helyekben a városnevet általában lefordítjuk, a gyűjtemény nevét nem (pl. Párizs, Musée du Louvre), a templomok nevének közlésében mindkét forma elfogadott (pl. Nürnberg, Lorenzkirche – Nürnberg, Szent Lőrinc-plébániatemplom), de egy dolgozaton belül itt is következetesen kell eljárni.

Ügyeljenek arra, hogy a képek ne kövessék egymást túl gyorsan. Lehetőleg legalább két és mindenképpen legalább egy percet hagyjanak a váltások között, máskülönben a hallgatóság könnyen elvesztheti a fonalat.

Webhelyek a további tájékozódáshoz

"Die Hamburger Empfehlungen für Hausarbeiten und Referate im Fach Kunstgeschichte"
A hamburgi egyetem művészettörténeti intézetének ajánlásai, amelyekben a fő hangsúly a tartalmi, illetve retorikai kérdésekre esik.

"Tipps für wissenschaftliches Arbeiten – Hinweise zu Referaten und Hausarbeiten"
Ajánlások Holger Simon (Universität Köln, Kunsthistorisches Institut) honlapján, amelyek nemcsak a produkcióra, hanem az előkészületekre is kitérnek.

"Wissenschaftliches Arbeiten – Nützliche Links"
A trieri egyetem szociológiai intézetének átfogó linkgyűjteménye.

"Academic Writing – kutatói portál"
Az ELTE média szakos hallgatóinak szimpatikus, de a művészettörténetben csak korlátozottan használható összeállítása.

Néhány fontos művészettörténeti folyóirat stíluslapja:
Art Bulletin; The Burlington Magazine; Journal of the Warburg and Courtauld Institutes; Marburger Jahrbuch für Kunstwissenschaft; Simiolus; Umění; Zeitschrift des Deutschen Vereins für Kunstwissenschaft; Zeitschrift für Kunstgeschichte (angolul); Zeitschrift für Kunstgeschichte (németül)