Külső linkek

 

A linkgyűjtemény szerkesztés alatt áll. Jelenlegi formájában a 2009 tavaszi félévi Szakbibliográfiai gyakorlat céljait szolgálja, általánosan használható formáját várhatóan 2009 nyarára éri el.


ART-Guide keresés
max. 3 találat webhelyenkéntmi ez?


A linkgyűjtemény céljáról és használatáról

Az első néhány szemeszterben a hallgatók többségének nehézséget jelent különbséget tenni a tudományos és a népszerűsítő irodalom között. Míg a nyomtatott irodalom esetében ehhez a különbségtételhez részben már a szakkönyvtárak szerzeményezési gyakorlata is segítséget nyújt, addig az on-line tartalmak közötti tájékozódásban a hallgatók teljesen magukra vannak utalva. Ennek az eredménye az az utóbbi években széles körben fellépő jelenség, hogy a szemináriumi dolgozatok jegyzetapparátusába alacsony színvonalú (még e dolgozatok minimálisan elvárható színvonalánál is gyengébb) forrásokra való hivatkozások keverednek – jellemzően az internetről.

Linkgyűjteményünk ezen a helyzeten kíván segíteni, és ebből adódnak a szerkesztésénél követett elvek. Mindenekelőtt: az összeállítást nem mennyiségi, sokkal inkább minőségi szempontok irányítják. Elsősorban olyan linkeket veszünk fel a gyűjteménybe, amelyek nemcsak kényelmi, hanem tartalmi szempontból is kínálkoznak arra, hogy az ekvivalens nyomtatott források helyébe lépjenek – már amennyiben van ekvivalensük a Gutenberg-galaxisban. Hogy ez az egyes tartalomtípusokra nézve mit jelent, az az esetek egy részében az adott oldalt bevezető szövegből derül ki. Nem lehet ugyanakkor célunk, hogy olyan – önálló költségvetéssel és szakmai apparátussal rendelkező – linkgyűjteményekkel konkurráljunk, mint pl. az ART-Guide. Az intézeti linkgyűjtemény célja didaktikus: hogy példákkal segítse a hallgatók érzékenységének fejlődését az on-line tartalmak minőségével szemben, és közvetve képet adjon arról, hogy mit érdemes művészettörténészként várniuk az internettől.

Kérjük, hogy a linkgyűjtemény fejlesztését érezzék közös ügyünknek, és ha valaki úgy találja, hogy egy általa ismert, de innen hiányzó webhely megfelel a fent ismeretett elveknek, akkor ajánlja azt – indoklást is tartalmazó – e-mailben az endrodig (at) gmail (dot) com címen. A linkgyűjteményt előreláthatóan csak félévente tudjuk átfogó revíziónak alávetni, a köztes időszakokban legfeljebb kisebb retusokra van lehetőség.