Első óra: szeptember 11.
Bevezetés
1.
Az ikonográfia a művészettörténetnek az a területe, ami a művek témájával és jelentésével foglalkozik.
Hogy milyen nehézségek leselkednek arra, aki adekvát módon akarja megérteni a képek jelentését, azt jól érzékelteti Ernst Gombrich következő anekdotája. A második világháborúban egy angol tudós "Híreket kérek Maudról" szövegű táviratot kapott a neves dán fizikustól, Niels Bohrtól. Bohr akkoriban az atommaghasadás problémáival foglalkozott, úgyhogy az angol tudós meg volt győződve arról, hogy a táviratban, kódolt nyelven, az atomfizikával kapcsolatos kérdés rejtőzik (MAUD = Military Application of Uranium Disintegration). Nos tévedett: Bohr Dél-Angliában élő idős dajkájáról szeretett volna híreket kapni. Az ikonográfus (és az ikonológus) efféle – azonban művészileg megformált – "üzeneteket" értelmez. Nem zárhatjuk ki, teszi hozzá Gombrich, hogy Bohrt mind a két kérdés: a dajka is, és az atomkutatás is érdekelte. (Mindenesetre kollégája olyan "jól" fejtette meg a táviratot, hogy később valóban ez lett az atombomba katonai alkalmazásának rövidített neve.) Gombrich máshol ugyanerről a dilemmáról – az értelmezés nehézségeiről – így nyilatkozik: "Soha nem lehetünk biztosak, de közelíthetünk a bizonyossághoz… Olyan ez, mint a detektívregényben: ha csak egy nyomravezető jel van, mindig gondolhatjuk, hogy másvalaki volt a gyilkos. De ha sok jel mutat egy irányba, lassanként egyre jobban szűkíthető a tévedés lehetősége."
2.
Az ikonográfiai (és ikonológiai) szempontú kutatások célja az, hogy feltárják a művek jelentését, és ennek szerteágazó implikációit. Olyan kérdésekre keresnek választ, hogy egyes képek/témák hogyan alakultak ki, hogyan hagyományozódtak tovább, hogy mi minden történt velük időbeli/térbeli vándorlásaik során: hogyan alakultak át, hogyan hatottak egymásra, hogyan keveredtek egymással, hogyan torzultak, hogyan nyerték vagy nem nyerték vissza eredeti identitásukat. Hogyan jelentették ugyanazt más formában, hogyan tért el értelmük az azonos forma burkában? Mit jelentettek a különböző kultúrákban és civilizációkban? Mindez felveti az antikvitás továbbélésének speciális témakörét, valamint a különböző kultúrák, vallások hitek egymásra hatásának kérdéseit.
Az ikonográfia és ikonológia azt is vizsgálja, hogy hogyan alakult a tematika, ha a mű a vallás vagy a politika szolgálatában állt, és hogyan akkor, amikor a művészi szempont minden egyebet háttérbe szorított. A képek jelentése függhet az adott mű funkciójától is: az egyes specifikus területeknek (pl. síremlék), vagy műfajoknak (pl. portré, csendélet) is megvannak a maguk specifikus ikonográfiai problémái – jellemzői.
Az sem mindegy, hogy egy adott ábrázolás egy-egy nagyobb együttesen belül hol helyezkedik el: értelemszerűen más szempontok érvényesülnek pl. egy padlómozaik tematikájának tervezésekor, és megint mások akkor, amikor pl. egy boltozat képeit kell elkészíteni – az egyikre rálépnek, a másik sok esetben magát a Mennyet szimbolizálja. Az ikonográfiai és ikonológiai szempontú kutatások számos tanulsággal szolgálhatnak az építészet, vagy a különböző műfajokban felhasznált anyagok vizsgálata során is.
Az ikonográfia és ikonológia tárgykörébe tartozik az is, hogy a művészet története során mikor milyen volt a kép és a szó kapcsolata; előfordult, az ábrázolás többé-kevésbé hűen követett szóbeli vagy írásbeli instrukciókat, más esetekben csak nagyon laza volt köztük az összefüggés, végül számos esetben a képi megformálás jóval megelőzte a verbális megfogalmazást. Koronként is, műfajonként is változhat, hogy a művek inkább az illusztráció szándékával készültek-e, avagy eleve szimbólumoknak szánták őket.
Fontos hangsúlyozni, hogy a műalkotások tematikáját, jelentését nem lehetséges az adott mű stílusától függetlenül vizsgálni és megérteni. A kettő: az ikonográfia/ikonológia és a stílus egymástól valójában elválaszthatatlanok. (Adott esetben kifejezetten a tartalom függvényében választanak stílusfajtát a művészek.)
3.
A kurzus célja, hogy megismertesse a hallgatókat ezzel a szakterülettel: terminológiájával, alkalmazási területeivel, szépségeivel és veszélyeivel. Mindeközben megpróbáljuk "újra elevenné tenni a halott időt" (Panofsky).
Cesare Ripa azért állította össze az újkor egyik első ikonográfiai kézikönyvét, az Iconologiát (1593), mert konstatálta, hogy egyfajta humanista műveltség hiányában érthetetlenné kezd válni a szimbólumok/allegóriák általánosan használt nyelve. Ez – a kultúra megőrzése – a lényege, a fő hajtóereje mind a mai napig minden ikonográfiai/ikonológiai stúdiumnak.
A tantárgy azért is kiválóan alkalmas az általános műveltség cizellálására, mert sok érintkezési pontja van a rokon tudományokkal, így pl. a történelemmel, a régészettel, az esztétikával, a filozófiával, a néprajzzal, az irodalom-, vallás- és kultúrtörténettel, a pszichológiával. Arra is szolgál, hogy meggyőzze a hallgatókat: érdemes komoly erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy egy-egy mű újabb és újabb jelentésrétege feltárulásának örömében részesülhessenek. (Egyúttal önfegyelemre is tanít; az újabb és újabb jelentésrétegek lehetősége érvényességüknek azért még nem bizonyítéka. "Az ikonográfiában, akárcsak az életben a bölcs az, aki tudja, hol van a határ" – írja Gombrich.)
4.
A kurzus idén két fő részből áll. Bevezető gondolatok után először az ikonográfiával kapcsolatban gyakran használt alapfogalmakról, (illetve közismert fogalmak művészettörténeti jelentéséről) lesz szó; ilyenek pl: attribútum, szimbólum, megszemélyesítés, allegória, exemplum, tipológia, ikonográfiai program, ikonográfiai típus, kerettéma, motívum.
Az absztrakt formák jelentésének rövid áttekintése után áttérünk a második fő témánkra: végigtekintünk a művészet történetén ikonográfiai szempontból; megnézzük – a teljesség igénye nélkül, csak a legfontosabb tendenciákra koncentrálva – , hogy a különböző korok milyen képanyagot használtak, illetve hogy milyen eszméket és tartalmakat fejeztek ki a rájuk jellemző képanyaggal.
Amennyiben a félév végén marad egy kis időnk, belepillantunk az ikonográfiának mint művészettörténeti módszernek a történetébe.
5.
(Majdnem) minden témakörhöz tartozik egy bibliográfia, ami távolról sem teljes, de tartalmazza azokat a publikációkat, amelyeket az előadásra készülve elolvastam.
A számonkérés
Írásbeli vizsga a vizsgaidőszakban.
Kétfajta kérdésre lehet számítani:
1. Főleg (nem kizárólag) esszéjellegű kérdések a leadott anyag alapján.
2. Főleg (nem kizárólag) esszéjellegű kérdések az alábbi olvasmányok alapján:
▪ Bialostocki, Jan: "A Halál kapuja" (1973), in: Uő.: Régi és új a művészettörténetben, Budapest 1982, 183–205.
▪ Burke, Peter: Az olasz reneszánsz (1988), Budapest 1994, 168–180 (7. Ikonográfia).
▪ Chastel, André: "Szent Antal megkísértése, avagy a melankolikus álma" (1936), in: Uő.: Fabulák, formák, figurák. Válogatott tanulmányok, Budapest 1984, 49–59.
▪ Sedlmayr, Hans: "Jan Vermeer: A Festőművészet dícsérete" (1951), in: Képek és nézők, szerk. Kampis Antal – Németh Lajos, Budapest, 1973, 144–153.
▪ Tolnay Károly: "A Sixtus-kápolna boltozata. (Értelmezési kísérlet)" (1936), in: Uő.: Teremtő géniuszok. Van Eycktől Cézanne-ig, Budapest 1987, 76–95.