A téma: Ha olyan – első látásra az építészettörténeten kívül állónak tűnő – szempontokból szemléljük, mint az épület puszta mérete vagy az általa vonzott reprezentációs igények, akkor a bécsi Szent István-székesegyház mindenképpen Közép-Európa legjelentősebb templomai közé tartozik a középkor második felében. Jelentőségének megfelel intenzív kutatása is. Éppen ezért feltűnő azonban az a szerény szerep, amelyet a Stephansdom a művészettörténeti összefoglalásokban játszik. Ennek oka alighanem a templom komplex építéstörténetében keresendő: ez az építéstörténet gyakorlatilag a gótika egész történetét átfogja, nagyjából egyenletes elolszlásban, de bármennyire is jelentősek az egyes periódusokhoz kötődő építkezések önmagukban is, egyikük sem kínálkozik az adott periódus művészettörténeti profiljának ideáltipikus megjelenítésére. A Stephansdom mint egy kurzus témája egyrészt arra kínál lehetőséget, hogy mintegy lóugrásban végignyargaljunk a gótika történetén, közben időszakonként más és más általánosabb problémára való kitekintéssel támogatva meg az építéstörténet ismertetését. Figyelmünk előterében másrészt az épület történetének a folyamatossága áll majd, illetőleg az az eleven organizmus, amelyként az épületet ez a folyamatosság bemutatja. Egy-egy jelentős templomépületet (és egyúttal egyházi intézményt) ugyanis történeti önreferencialitása és az abból táplálkozó gravitációs erő tesz többek között művészettörténeti tényezővé is – a félév során ezt a tézist igyekszünk kifejteni, illetve kijátszani a népszerű gótika-recepció katedrális-eszméjével szemben.
Számonkérés: A kurzus szóbeli vizsgával teljesíthető, amely a következő három részből áll:
1. A vizsgázó tárgyi tájékozottságát, anyagismeretét ellenőrző kérdések. A vizsgának ez a része nem az előadásokon felölelt témakörökre vonatkozik, hanem a gótika egészére, az alábbi könyvek jelzett szakaszai, valamint vonatkozó képanyaga alapján: Marosi Ernő: A középkor művészete, I: 1000–1250, Budapest 1996, 103–122, 154–171; Marosi Ernő: A középkor művészete, II: 1250–1500, Budapest 1997, 11–254. (Az első kötetből kijelölt szakaszt, valamint a második kötetből az itáliai trecentóra vonatkozó részeket, tehát az 55-től a 93. oldalig terjedő szakaszt – mivel a szakirányosok ebből külön fognak vizsgázni – csak a minorosoktól kérdezem.)
2. Kérdések az előadások témaköreivel, az ott ismertetett információkkal és értelmezési kontextusukkal kapcsolatban.
3. Beszámoló a szakirodalom alapján. Erre a célra külön irodalomjegyzéket fogok összeállítani (angol, német, francia és olasz nyelvű tételekkel), amelyből a vizsgázó szabadon választ legalább kettőt. E kettőből aztán én valasztom ki a felelet tárgyát. A beszámolóban nemcsak (sőt, nem elsősorban) az olvasmányból kinyert történeti ismereteknek, hanem legfőképpen a kiválasztott publikáció kérdésfeltevésének és érvelésmenetének visszaadására kell törekedni.