A proszeminárium célja az, hogy bevezessen a művészettörténet legalapvetőbb vizsgálati módszereibe, amelyekből a távolabbra vezető kérdésfeltevések is kiindulnak, és hozzásegítsen az ezekhez szükséges gyakorlati készségek elsajátításában az első lépések megtételéhez. A kurzus szűkebb témája a 16. század második felének és a 17. századnak a spanyol festészete lesz, a hallgatóknak a Szépművészeti Múzeum vonatkozó állandó kiállítási anyagából kell egy-egy képet kiválasztaniuk. A félév során ezzel a képpel fognak mindig más szempontból foglalkozni, szinte heti rendszerességgel beadandó kisebb dolgozatok formájában. A félév vége felé az addigi munkájuk eredményét egy nagyobb dolgozatban összegzik. A cél az, hogy a különböző területeken, módszerekkel végzett munkájuk eredményeit valódi összefüggések halójává szőjék össze.
Az egyes munkákra (az első bibliográfia kivételével) részjegyeket kapnak; a félév végi érdemjegy felerészben a kisebb munkák osztályzatainak átlagából, felerészben az összegző dolgozat jegyéből áll össze. A dolgozatok szerkesztésekor, kérem, legyenek tekintettel az itt elérhető formai támpontokra.
Tervezett menetrend