Erdély a hatvanas évek közepétől vált egyre meghatározóbb személyiségévé a magyar underground vagy avantgárd művészeti életnek. Irodalmi, filmes és képzőművészeti műveit nagyfokú reflektáltság és nyitottság jellemzi. A művészet egzisztenciális szükséglet volt a számára, ugyanakkor a művészet mibenlétének, a művészet fogalmának és a művészeti médiumok sajátosságainak a kérdései foglalkoztatták elméleti írásaiban és konceptuális (fogalmi) jellegű műveiben egyaránt. Saját gondolatai és művei kontextusának megteremtésére tett vállalkozásnak is tekinthetők azok a képzőművészeti szakkörök, amelyeket Kreativitási gyakorlatok, Fantáziafejlesztő gyakorlatok, majd Indigo (INterDIszciplináris GOndolkodás) elnevezéssel 1975-től haláláig különböző művelődési házakban vezetett. Pedagógiai módszerét a kortárs művészeti irányzatok alkotási elvei, a kreativitáskutatás elméletei, a keleti filozófiai hagyományhoz köthető nevelési módszerek és saját tapasztalatai alapján alakította ki. Az új és szokatlan jelenségekre nyitott, problémamegoldó gondolkodásra késztető foglalkozások és közös kiállítások (elsősorban az Indigo időszakában, 1978-tól) egy új művészgeneráció egyéniségformáló iskolája voltak.

Hűség című művét Erdély az Indigo csoport 1979 áprilisában a MOM Művelődési Központban megrendezett azonos című bemutatója alkalmával készítette, amelyen a résztvevők mindegyike akció formájában dolgozta fel az előre megadott témát, a „hűséget”. A mű egy falhoz támasztott fehér vakbot volt, amelynek kampója egy fehér papírlapot és egy arra helyezett indigópapírt szorított a falhoz. A közönséges tárgyak felhasználásával a közönség előtt kivitelezett munka eredeti formájában nem maradt fenn, de bármikor újra elkészíthető vagy „előadható”, amelyet elősegít az, hogy a művész hagyatékában a vakbot fennmaradt. Erdély maga még életében egy másik kiállításon is bemutatta a Hűséget, s később is sor került a tárgy-együttes kiállítására, amely az Indigo-bemutatón előállított művek legtöbbjéhez hasonlóan a „hűség”-téma személyes, emberi vonatkozásait „tárgyiasította”. A mű jelentése az azt alkotó tárgyak, anyagok fizikai tulajdonságainak és funkcióinak, a tárgyakkal való bánásmódnak, valamint az előállított szituációnak a végiggondolása során körvonalazódhat a befogadóban. A bot elhelyezkedése nem stabil, ha valaki meglöki vagy nekimegy, felborulhat, avagy a falhoz szorított papírlapok eshetnek le a földre. A botnak az indigópapírra gyakorolt gyengéd nyomása egy – ha mégoly láthatatlan – jelet hagy a fehér papíron, és minden elmozdulása mintegy a lapra „másolódik”. A mű értelmezése során az egyéni képzettársítások révén igen egyéni „megfejtésekhez” juthatnak a nézők, akik számára a hűség fogalma is nagy valószínűséggel mást és mást jelent. Mindenesetre hangsúlyos a szerepe a megértésben az olyan ellentétpároknak, mint a vakság/sötétség – fehérség, érintkezés – elválasztás, támaszték – labilitás, mozdulatlanság – elmozdulás, egység – kettőség, eredeti – másolat, igazi – hamis stb.

 

 

In: Művek Lexikona. Főszerkesztő: Szlávik Tamás. 2 kötet (Hi–Pin). Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2008. 53–54.

 

 

◄  Vissza Szőke Annamária publikációs jegyzékéhez

 

 

Szőke Annamária

Hűség

Erdély Miklós (*1928, †1986) építész, filmrendező, író, képzőművész 1979-ben készített akciótárgya

fehér színű fabot, papír, indigópapír

A 101 Tárgy. Objekművészet Magyarországon 1955-1985 (Óbuda Galéria, Budapest, 1985. máj. 24-júl. 7.) című kiállításon

(Fotó: Farkas Árpád)

Az Indigo csoport Hűség című kiállításán (Fotó: Galántai György)